Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)

1913-05-15 / 20. szám

20. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 421. fürtíőbiztosnál kereshet jogorvoslást, ki a kérdésben végérvényesen dönt. Ha a tulajdonos a iürdősátor eltávolítására vonatkozó jogerős rendelkezésnek ele­get nem tesz, akkor az a tulajdonos költségein a fürdőigazgaíóság által esz- közlendő. 23. §. A községi közös fürdőben ily felállított fürdősátort csupán a tu­lajdonos hozzátartozói, valamint fürdő vendégei használhatják s az üzérkedés tárgyává nem tehető. 24. §. A közös fürdő tulajdonosa gondoskodni tartozik arról, hogy a fürdésié és a gyógycélokra szánt helyiségek jókarban tartassanak s a viz ere­deti tisztaságában használtassák fel. 25. §. Tilos a közösfürdőben: a) fürdőhelyek és fülkéket, nemkülönben a fürdővizet szappannal, kö­péssel, vagy bármi egyéb módon bepiszkölni; b) kutyát a fürdőbe vinni, beereszteni; c) öltözet nélkül fürdeni, másutt légfürdőzni, mint e célra elkerített és a fürdőbiztos által engedélyezett helyen; d) fürdőtársakkal szemben bármely, az illemmel meg nem egyező cselek­ményt eszközölni. e) Akik fertőző vagy undort gerjesztendő betegségben szenvednek, a társas fürdőkben nem [ül dözhetnek, VII. fejezet. Rendőri intézkedések. 2ó. §. A fürdővendégek gyógyulását, üdülését vagy nyugalmát zavaró bár­mely cselekmény és igy minden csendháborítás szigorúan tilos. 27. §. A fürdőtelep területén kéregetni, koldulni tilos. 28. §. A fürdőtelep területén levő szállodák, vendéglők, kávéházak és mu­latóhelyek. ideértve a fürdőtciep tőszomszédságában a Szalay Imre-ut elején fekvő u. n. Hattyú-szállót is, éjjeli 12 órától reggeli 5 óráig zárva tartandók, ez alul kivételre a fürdőbiztos csakis esetről-esetre adhat engedélyt. A fürdővendégek pedig kötelesek a záróra után a vendéglősnek, kávés­nak vagy hatósági közegnek felszólítására ezen helyiségből azonnal eltávozni. 29. §. Színi-, zene- vagy bárminemű más nyilvános előadások és tánc­mulatságok csakis a fürdőbiztos engedélyével tarthatók. 30. §. Zene és zajos mulatságok tartása szabadban reggeli 6 óra előtt és esti 11 óra után, zárt helyiségben pedig 12 óra után szigorúan tilos. 31. §. Épületeken, folyosókon, sétahelyeken, utakon és más közhasznú intézményeken kárt tenni, virágot tépni, a növényzetet, fákat, valamint a park és sétányok berendezésének tárgyait, nevezetesen a padokat, lámpákat, kerí­téseket rongálni, a pázsitot taposni, a jelzett helyekre szemetet kidobni, vagy azokat bármi módon beszennyezni szigorúan tilos. 32. §. Veszélyes természetű (állatot vagy ölebnél nagyobb kutyát a für­dőtelep területére hozni és ott tartani nem szabad. Az ebekre nézve egyebekben So megy vár megye 1908. évi 543. sz. s a fürdőhelyeken ebtartásra vonatkozó szabályrendelete érvényes. 33. §. Szigorúan tilos továbbá a fürdőtelep területén és annak tőszom­szédságában a fürdőévad alatt sertést vagy oly állatot tartani, melyeknek tar­tása közegészségi követelményekbe ütközik. 34. §. A gyógyfürdő mentén a fürdőévad alatt a Balatonban ruhát mosni, állatokat itatni, deleltem vagy füröszteni és általán a vizet bármi módon be­mocskolni tilos.

Next

/
Thumbnails
Contents