Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)

1913-03-20 / 12. szám

300. Somogyvármeg-ye Hivatalos Lapja. 12. sz. Körözvények. 39221913 sz. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak. Kk. Zöldi Gyula illetőségének megállapítása céljából felkérem, hogy ennek anyját Zöldi Borbá­lát, ki legutóbb Sárospatakon tartózkodott s innen ismeretlen helyre távozott, a legszé­lesebb körben nyomoztatni, feltalálása esetén illetőségi viszonyaira tüzetesen kihallgatni s az esetleg birtokában levő illetőségi viszonyaira vonatkozó igazoló okmányait hivata­los használatra bevonni, s megküldeni szíveskedjék. Nemleges értesítés mellőzendő. Sátoraljaújhely, 1913. február 28. Dókus alispán. 8546!kig. 1913. szám. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. E vár­megye árvaszéke által k. k. Plesz testvérek illetősége kerestetvén, a tárgyalás folya­mán szükségessé vált nevezett kiskorúak atyjának Plesz Sándornak illetőségi viszo­nyaira való tüzetes kihallgatása. Nevezett legutóbb Budapest székesfővárosban VII. Klauzál tér 10. sz. a. lakott, jelenleg azonban ismeretlen tartózkodásu. Felkérem ennélfogva, hogy nevezett Plesz Sándort hatósága területén tüzetesen nyomoztatni, feltalálás esetén illetőségi, adózási viszonyaira nézve tüzetesen kihall­gattatni, amennyiben e körülményekre vonatkozó okmányai lennének, azokat hivatalos használatra bekivánni és megküldeni szíveskedjék. Nemleges értesítés mellőzését kérem. Budapest, 1913. március 8. Fazekas alispán. ad. 62731913. kig. szám. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. Vár­megyém árvaszéke által elhagyottá nyilvánított kk. Fáik Somiár Richárd illetősége ke­restetvén, a tárgyalás folyamán szükségessé vált nevezett kiskorú atyjának, Somiár Mihálynak illetőségi viszonyaira való tüzetes kihallgatása. Nevezett legutóbb Kiskőrös községben lakott, jelenleg azonban ismeretlen tar­tózkodásu. Felkérem ennélfogva, hogy nevezett Somiár Mihályt ihatósága területén tüzetesen nyomoztatni, feltalálás esetén illetőségi, adózási viszonyaira nézve tüzetesen kihall­gattatni, amennyiben e körülményekre vonatkozó okmányai lennének, azokat hivatalos használatra bekivánni és megküldeni szíveskedjék. Nemleges értesítés mellőzését kérem. Budapest, 1913. március 6-án. Fazekas alispán. 1907|1913. sz. Állami gondozásba vett kiskorú Czérna Béla községi illetősége megállapítandó lévén, felkéretnek az összes hatóságok, hogy nevezett atyját Czérna István nyergesujfalusi születésű 59 éves napszámost hatóságuk területén nyomozzák és feltalálás esetén illetőségére tüzetesen kihallgatva a felvett jegyzőkönyvet hivatalomnak megküldeni szíveskedjenek. Esztergom, 1913. március 7. Dr. Perényi alispán. 1911. kih. 355. sz. Jogerős Ítélettel Kovács Istvánná közrend elleni kihágás miatt 5 kor. pénzbüntetésre marasztalt büssüi születésű 30 éves r. kath. vallásu, családi álla­pota vadházas volt szigetvári, majd szentlőrinczi lakos, mielőtt rajta az Ítélet végre­hajtatott volna, ismeretlen helyre távozott. Nyomozása elrendeltetvén megkeresem a társhatóságokat, hogy nevezettet hatóságuk területén nyomoztatni, feltalálás esetén hivatalomat értesíteni szíveskedjenek. Szigetvár, 1913. évi március hó 14-én. Hegyessy főszolgabíró.

Next

/
Thumbnails
Contents