Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)

1913-01-16 / 3. szám

3. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 59. c) és ha a felek előzetes kötelezettséget vállalnak a hitelesítő eszközeinek eg\i< féltől a másik felhez való szállításáról természetben adott fuvar utján gondoskodni. 5. Hon’át-S7.lavonországokra vonatkozólag az ezen rendeletben említeti közsé- geK szó alatt a földrajz1 értelemben vett helységek értendők. 6. Az ezen rendeletben említett munki nap a mértékhitelesítőnek a hiteleshés helyszínére való megérke ősétől számított :4 órabnn ál'apittatik meg, mely időn belül a na rtekhitefeshő legfeljebb 8 órai munkaidőre van kötelezve 7 A pótdijak nem számíthatók fel : a) az állandó hivatali székhelyen (Budapesten a beherülelen) vagy az időszakos hitelesítési központokban történő időszakos hitelesítési eljárás tartamára kijelölt idő­szakos központokban levő helyhez kötött, illetve el nem szállítható mértékek és mérő­eszközök akár az első, akár időszakos hitelesítéséért. Ezen mérőeszközök tulajdono sai kötelesek azonban a hiteleiitési eljáráshoz szükséges műszereknek es eszközöknek a mértékhitelesítő által megjelölt helyről az ugyancsak általa megjelölendő helyre való szállításáról saját költségükön gondoskodni; b) azon helyhez kötött, illetve el nem szállítható mértékek és mérőeszközök hi­telesítéséért sem, melyeket a mértékhitelesítő hivatal jóváhagyott időszakos hitelesítési körúti (akár vasúti körúti) munkatervébe felvett ; c) azon mértékek és mérőeszközök hitelesítéséért sem, melyek az időszakos hi­telesítés gyorsabb és könnyebb lebonyolithatása végett Budapest székesfővárosban vagy más nagyobb városban (az egyes kerületekben vagy vásárcsarnokokban közraktárak­ban és közvágóhidakon stb.) az illetékes mértékhitelesítő hivatalok által ideiglenesen felállított fiók-mértékhitelesitő hivatalokban mutattatnak be hitelesítés céljából. 8. Az 1907. évi V. törvénycikk 20. §-ában említett ipartelepeken a kereskedelem­ügyi minister által engedélyezett kirendeltségek az I. táblázatban megállapított dijak 80 százalékát szedik. Ugyancsak 20 százalék díjkedvezmény adandó gáz- és vízmérőknek, valamint vi- teldijjelzőknek esetről-esetre az ily ipartelepek e célra berendezett helyiségeiben való helyszíni hitelesítésénél. 9. Üveggyárakban az üvegmértékek és üvegtartályok hitelesítéséért az I. táblá­zatban megállapított dijak fele szedendő és a megvizsgált, de hibás voltuk miatt vissza­utasított üvegekért dij nem szedendő. 10. A törvényhatóságok, városok és községek tulajdonában vagy kezelésében levő közművekben, üzemekben vagy vállalatokban, valamint az iskolák, árvaházak, sze­gényházak, kórházak s általában közintézetekben használt gáz és vízmérők, valamint a viteldijjelzőknek hitelesítésénél, melyek az 1907. évi V. törvénycikk 18. §-a értelmében díjkedvezményre jogosultak, a kedvezmény a hitelesítési dij 10 százaléka. Ha az ily fél (hatóság, közintézet) a hitelesítéshez helyiséget, berendezést és segédmunkaerőt bocsát rendelkezésre, a díjkedvezmény az I. táblázatban megállapított dijak 30 százaléka.

Next

/
Thumbnails
Contents