Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)

1913-11-27 / 48. szám

48. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 971. ugyanattól a pénzintézettől, amelynél a közpénzt mérsékelt kamatláb mellett gyümöl­csözted, sokkal magasabb kamatláb és egyéb súlyos feltételek mellett vesz fel, saját közcéljaira függő kölcsönt. A pénzintézetek ilyképen a közpénzek után előnyökhöz jutottak, amivel szemben a hatóságoknak törvényszerű kötelessége, hogy a pénzpiac konjunktúráinak kihasz­nálásával a gondozásukra bizott közpénzek jövedelmezőségének emelésére törekedjenek. A kérdést akként vélem méltányosan megoldhatónak, hogy a pénzintézetek a közpénzek után minden körülmények között legalább is oly betéti kamatot fizessenek, mint amily legmagasabb betéti kamatláb mellett a magánosok tőkepénzeit egyáltalán gyümölcsöztetik. Ezzel a hatóságok elérik a közvagyon jövedelmének emelését, anélkül, hogy • pénzintézeteknek nehézséget okoznának, mert a közpénzek nagyobb összegüknél és nyugodt betéti jellegüknél fogva a pénzintézeteknek még mindig legjobb betétei ma­radnak. Elvárom, hogy e közérdekű szempontok gyakorlati megvalósítása iránt a törvény- hatóság közönsége (csak a vármegyei törvényhatóságoknak) a területén fekvő rendezett tanácsú városok és községek képviselőtestületeit is hasonló eljárásra felhiván, (valamennyi törvényhatóságnak) mielőbb megfelelően intézkedni fog. Budapesten, 1913. évi november hó 18-án. Sándor János s. k. 27940|1913. szám. Valamennyi főszolgabiró és kaposvári polgármester urakkal tudomásvétel, mégis valamennyi község- előljárósággal miheztartás végett közlöm. Kaposvár, 1913. évi november hó 26. Kacskoviea, alispán. Hiv. másolat 27939|1913. számhoz. 181177|IV—a.11913. B. M. számú körrendelet. Községek között területátcsatolás esetén a közigazgatási hatóságok részé­ről telekkönyvi szempontból követendő eljárás. (Valamennyi vármegyei törvényhatóságnak.) Az igazságügyminiszter ur 1913. évi március hó 8-án 54109jVIII. szám alatt kelt átiratával felhívta figyelmemet arra, hogy a telekkönyvi helyzetben súlyos bonyodal­makra vezethet a községi határok megváltoztatása oly községek között, amely köz­ségek egyikének telekkönyve telekkönyvi betétekből, a másiké pedig még telekjegyző­könyvekből áll. Ezen bonyodalmak megelőzése céljából elrendelem, hogy jövőre úgy az 1886 : XXII. te. 148., 155. §-ai, továbbá a 149. §-ának első bekezdése alapján az alispán által I. fokban tárgyalt községi területátcsatolási kérdésekben, valamint az 1886: XXII. te. 150., 153., 154., 157., 158. és 162. §-ei és 149. §-ának második bekezdése alapján a törvényhatóság által tárgyalt kérdésekben a határozat meghozatala előtt, illetőleg a tör­vényhatóság által hozzám teendő javaslat megtétele előtt — mindazon esetekben, a melyekben az átcsatolás, illetőleg az átszervezés egyébként teljesíthetőnek mutatkozik — az illetékes telekkönyvi hatóságtól, ha annál a telekkönyvi betétszerkesztés már kezde­tét vette, hivatalos utón előzetes tájékozás szereztessék afelől, vájjon a telekkönyvi be-

Next

/
Thumbnails
Contents