Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1913. (32. évfolyam 1-52. szám)

1913-11-27 / 48. szám

ifXflUI. évfolyam. Kaposvár, 1915, november 27. 48. szám. SOMOGYVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. Megjelenik minden csütörtökön. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. Hív. másolat 27243:1913. szhoz. 59972 III—1. sz. M. kir. földmivelésügyi minister. Valamennyi városi és vármegyei törvényhatóságnak. Több felmerült esetből kifolyólag szükségessé vált tisztázni azt a kérdést, hogy az 1888 : VII. te. végrehajtása tárgyában kiadott 40000|888. sz rendelet 31. §-ának abból a rendelkezéséből folyólag, mely szerint az állatvásárteret korlátokkal vagy árkok­kal oly módon kell körülvenni, hogy az állatok csak az e célra hagyott bejárókon át közlekedhessenek — szükségképen következik-e egyszersmind az is, hogy az állatvá­sárteret a rendes állatforgalom és közlekedés céljaira igénybe venni nem szabad, ha­nem, hogy arra csakis az eladás céljából vásári napokon felhajtott állatok kerül­hetnek ? Erre nézve az országos állategészségügyi tanács véleményének meghallgatása után miheztartás végett a következőkről értesítem a törvényhatóságot : Minthogy az országban igen nagy számmal vannak oly községek — még a jelen­tékenyebb vásárforgalommal birók között is melyeknek vásárterein mezei, községi vagy törvényhatósági közutak vonulnak keresztül, ennélfogva az idézett rendeletszakasz fenti szigorú értelmezése esetén kifogás alá eső vásártereknek más helyre való áthelyezése válnék szükségessé, miután a vásártereket átszelő utak a legtöbb esetben sem meg nem szüntethetők, sem más irányba nem terelhetők. Tekintettel azonban a vásárterek áthelyezésével járó pénzügyi és egyéb nehézsé­gekre s figyelemmel azokra a fontos közgazdasági érdekekre, melyek az országos állat­vásártereken átvonuló közutak további fentartásához fűződnek s minthogy végül ez utak használata ellen állategészségügyi szempontból eddigelé nem merültek fel nyomo­sabb észrevételek, a hel,i viszonyok által kellőleg indokolt esetekben megengedhető, hogy az állatvásártereken átvonuló közutak a vásári időn kívül a rendes közlekedés és állatforgalom céljaira továbbra is használtassanak. Feltétlenül szükséges azonban, hogy minden vásár után a vásártéren maradt trágya és egyéb hulladék a fentidézett rende­let 36. §-ához képest azonnal összetakarittassék és kellő fertőtlenítés után elszállittas- sék. Az állatvásártéren átvonuló közutak vásári napokon korlátokkal lezárandók, ki­véve azt az esetet, midőn ez utaknak a térre való benyilása egyszersmind a vásártér bejáró kapujául is szolgál, melyen keresztül az állatok a vásártérre bocsáttatnak. Budapest, 1913. november 8. Ghillány, 27243jl913. sz Valamennyi főszolgabíró (polgármester) urnák. Tudomásvétel vé­gett közlöm. Kaposvár, 1913. évi november hó 21-én. Kacskovies, alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents