Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1912. (31. évfolyam 1-51. szám)

1912-09-12 / 37. szám

672. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 37. sz. 19814 1912. sz. Somogyvármegye alispánjától. Valamennyi főszolgabíró és kaposvári polgármester uraknak. Tudomásomra jutott, Hogy az 1907. évi XIX. t. c.-ben megállapított ipari és ke­reskedelmi alkalmazottak után fizetendő járulékok behajtását számos községben az elöl­járóság nem szorgalmazza kellő eréllyel az egész behajtási eljárás gyors lefolytatását közbevető intézkedések megtételével s részletfizetési kedvezmény nyújtásával odázzák el, sok esetben pedig olyan helyeken is nemleges zálogolási jegyzőkönyveket vesznek fel, ahol egy kevés körültekintéssel elég kielégítő alap található. Minthogy az országos, valamint a kerületi munkásbiztositó pénztárak kötelezett­ségük teljesitésénél nem áll más eszköz rendelkezésre, mint a törvényben megállapított az a járulék, a melyet betegség esetére való biztosításnál az ipari és kereskedelmi munkaadók és munkások együttesen, a baleset esetén való biztosításnál pedig egyedül a munkaadók tartoznak fizetni, ennélfogva felhívom t. Uraságtokat, — utasítsák a köz­ségek elöljáróságait, hogy a behajtások foganatosításánál a lehető leggyorsabban, s a jobb ügyhöz méltó buzgalommal járjanak el. Uraságtok pedig az e tárgyban felmerült konkrét panaszokat lehetőleg gyorsan, s jóakarattal bírálják el, hogy nevezett pénztárak a törvényben intencionált nagy s nemes szociális intézményeket megvalósíthassák. Kaposvár, 1912. szeptember hó 7-én. Kacskovics, alispán. M. Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. Hív másolat 20017 1912. szhoz. 136,000 V.—a. 1912. B. M. számú körrendelet. Sajtótermékeknek házaló Vagy utcai terjesztése. (Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének és a budapesti államrendőrség főkapitányán ak.)*) A sajtótermékek és ezek között elsősorban a hirlapok és folyóiratoknak házaló, illetőleg utcai terjesztése az ország egész területén oly mérveket öltött, hogy e kérdés szabályozása — egyrészt, mert az érvényben levő rendelkezések több ministeri rende­letben elszórtan találhatók fel, másrészt pedig, mivel a hatóságok és érdekeltek az erre vonatkozó rendelkezések részbeni módosítását folyton sürgetik — tovább nem volt elodázható. A jelenleg hatályban levő rendeletek szerint ugyanis csak a tanköteles korban levő gyermekek vannak eltiltva a sajtótermékek házaló vagy utczai terjesztésétől és még az ismétlő iskolába járó (12—15 éves) gyermekek is foglalkozhatnak ujságárulással. Ennek a következménye, hogy az ujságáruíás mindjobban elvonja a serdülő fiatalságot az iskolai tanulmányoktól és a komoly ipari munkától, a serdülő korban levő gyermekek mindinkább nagyobb számban foglalkoznak utcai hirlapárusitással, a mely cimen egész napokat, sőt éjjeleket töltve az utcákon, csavargáshoz, renyheséghez szoknak és jelen­tékeny százalékuk az utcán való állandó tartózkodás hatása alatt közbiztonsági szem­pontból is veszélyes elemmé válik, amit a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények statisztikája elszomoritóan igazol. A sajtótermékek házaló vagy utcai terjesztésének engedélyezésénél az eddigi gya­*) Ez a körrendelet Fiúméra is kiterjed.

Next

/
Thumbnails
Contents