Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1912. (31. évfolyam 1-51. szám)

1912-03-07 / 10. szám

170. Somogyvármegye Hivatalos Lapja 11. sz. lezettség áthágása esetén jogomban áll a szerződést bírói közbenjárás nélkül előzetes értesités mellett felbontani és vagy a munkálatot más vállalkozónak az építkezés elnye­rője terhére és veszélyére kiadni, vagy pedig a szerződésben százalék szerint megálla­pítandó, de az öszérték 20 százalékát meg nem haladható az ipari és kereskedelmi alap javára eső kötbérnek kifizetése mellett a szerződés teljesítését követelni, fennmaradván ezenkívül a belügyminiszternek ama joga, hogy vállalkozót a törvényhatósági és ipari szállítások vagy munkálatokból végleg vagy meghatározott időre kizárhassa. Azon pályázók, kik alulirt hivatallal üzleti összeköttetésben nem állottak vagy előtte ismeretlenek, megbízhatóságukat kötelesek válalatuk telepére illetékes iparkamarai bizonyitvánnyal igazolni. A munkálat ára a hozzám előzetesen bejelentett befejezés után 30 nap alatt, a helyszínén eszközlendő számbavételtől számított 30 napon belül általam egy összegben fog kifizettettni és a szerződés megkötésekor teendő 5 százalék biztositéku összeg a mnnkálat átvételétől számított 1 (egy) év eltelte után fog visszaadatni az akkori felül­vizsgálatok eredményéhez képest Az utbizottsági tagokat a versenytárgyalásra (1912. év március hó 27. n. d. e. 9 óra) meghívom. A versenytárgyalást tartó bizottságnak jogában áll az ajánlatok között az árakra való tekintet nélkül szabadon választani. Tab, 1912. március hó 6-án. Bernát, főszolgabíró. 7473|1911. szám. Versenytárgyalási hirdetés. Somogyvá» megye tabi járásában a Pusztatekeres-szántódi vicinális utón Kőröshegy község határában az utárok rendbehozatala és a kőröshegyi szántóföld és legelők ha­tárpontjánál a vicinális ut alatt egy 60 cm. betoncső áteresztőnek 620 korona előirány­zati összeggel a szerződésben megállapítandó határidőig befejezendő építésre Tabon hivatalos helyiségemben 1912. évi március hó 26-án az ajánlattevők, vagy azok igazolt képviselőinek megjelenhetése mellett d. e 9 órakor tartandó versenytárgyalást hirdetek azzal, hogy csak a szabályszerűen kiállitott, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhe­lyezett, nálam 1912. évi március hó 24. napjáig közvetlen, vagy posta utján benyúj­tandó „Ajánlat a 7473j 1911. szám alatt hirdetett betoncső áteresztő építésére“ felhivásu, az előirányzati összeg 5 százalékát bánatpénzül tartalmazó ajánlatok fognak figyelembe vétetni. A költségtervek és ajánlati minták naponként d. e. 9—12 óráig megtekinthetők hivatalomnál, illetve az utóbbi díjtalanul megszerezhető. Az ajánlat tevők ajánlataikkal végleges döntésig kötelezettségben maradnak. Oly ajánlattevők, kik a munkálat elvégzésére törvényes képesítéssel nem bírnak, kötelesek ajánlataikban ily képesítéssel biró megbizottat megnevezni. A munkálathoz szükséges anyagokat köteles az építkezés elnyerője kizárólag ma- gyar gyáros, illetve iparostól beszerezni, magyar munkásokat alkalmazni és a kötelezett­ségének teljesítése tekintetében hivatalom szakközegeinek, a m. kir. kereskedelmi mu­seum, a m. kir. kereskedelmi minister szakközegeinek ellenőrzésének alávetni és az e végből szükséges adatokat azok rendelkezésére bocsájtani. Itt utalok a közszállitási utasítás 11. §. 2-ik bekezdésére, mely szerint a fenti kö­telezettség áthágása esetén jogomban áll a szerződést birói közbenjárás nélkül előzetes értesités mellett felbontani és vagy a munkálatot más vállalkozónak az építkezés el­nyerője terhére és veszélyére kiadni, vagy pedig a szerződésben százalék szerint meg­állapítandó, de az összérték 20 százalékát meg nem haladható az ipar és kereskedelmi alap javára eső kötbérnek kifizetése mellett a szerződés teljesítését követelni, fenn­maradván ezenkívül a belügyministernek ama joga, hogy vállalkozót a törvényhatósági és ipari szállításon, vagy munkálatokból végleg, vagy meghatározott időre kizárhassa.

Next

/
Thumbnails
Contents