Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1912. (31. évfolyam 1-51. szám)

1912-02-08 / 6. szám

76. Somogyváhnegye Hivatalos Lapja 6. sz. kező évek időtartalmára szükséges élelmi, felszerelési, fogyasztási, tűzifa, írddai sZérefc és nyomtatványok szállítására, a kórszobák évenkinti kétszeri meszelés és javítására, bé~‘ tegek borotválására, szenyviz kihordására és a halottak elszállítására ezennel nyilvános árlejtés hirdettetik. Felhivatnak mindazok, kik ezen cikkek szállítását, úgy a fuvarozást, kórszobák meszelését, betegek borotválását, valamint a halottak eltakarítását elnyerni óhajtják, hogy kellően felbélyegzett s lö százalék bánatpénzt tartalmazó magyar nyelven Írott ajánla­taikat folyó évi március hó 1-ig a közkórház gondnoki irodájába nyújtsák be, mert a később érkezett ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Ajánlat tehető úgy az egyes, mint az összes csoportokra. A szállítandó cikkek az alább részletezett mennyiségtől az évi szükséglethez mér­ten több vagy kevesebb lehet, mindkét esetben a szállítást a vállalkozó feltétlenül el­fogadni köteles. . A szükségletek megrendelése naponkint, vagy havi részletekben történik és ennek fnegíeleíőfeft a vállalkozó költségén az intézetbe szállítandó, még nem felelő cikkek visszaljtasittaínak és azonnal jó rhinőségtível kicserélendők. A szállítandó cikkek határidejének be nein tartása 200 koronáig terjedhető bírság­pénz kirovását vonja maga után. Egyebekben a részletes szerződés irányadó. Az ajánlatban világosan kiteendő, hogy a szállítandó cikkeket, úgy a feltételeket teljesen ismerik, azoknak magát mindenben alávetik. A beérkezett ajánlatok a kórházi bizottság által megállapított napon tárgyalás alá vétetnek, az elfogadott ajánlatokra a szerződések megköttetnek és jóváhagyás végett alispán úrhoz felterjesztetnek. Az elfogadott ajánlatok bánatpénzei a kaposvári m. kir. adóhivatalnál letétbe helyeztetnek, a szerződés lejárta után a feleknek kamat nélkül visszaadatnak, el nem fogadott ajánlatok bánatpénzei a tárgyalás utáni napon a gond­noki irodában átvehetők. A kötendő szerződés részletes feltételei úgy az egyes szállítandó cikkek mintái a kórházi gondnoki irodában naponként d. e. 10—12 óráig megtekinthetők. Az árlejtésen elfogadott cikkek és munkálatok árai mind a három évre kötelezők Az ajánlatokat tárgyaló bizottság fenntartja magának azon jogot, hogy az ajánla­tok közül, tekintet nélkül a megajánlott árra, bármelyiket fogadja él, vagy azokat vissza­utasíthatja. Az ajánlat szerkesztésére nézve tájékozásul szolgáljanak a következők : 1. Szállítandó első minőségű Borjú-, Marha- és Sertéshús, jeleztessék az ár kilog­rammonként minden hús nemét külön-külön számmal és betűkkel, hány százalék csont toldalékkal, vagy anélkül, 1 évi szükséglet 90—100 métermázsa. 2. Zsir, csakis tiszta sertés zsirra tehető ajánlat, évi szükséglet 5 métermázsa. 3. Kenyér, 400 grammos adagokban, 5 számú hengermalmi lisztből, évi szükséglet 200 mtm. Zsemle és kifli 0 és 1 számú lisztből, darabja 100 grammos, évi szükséglet 35000 darab. 4. Hengermalmi búza liszt és dara, árak a minőség száma szerint jelzendő, évi szükséglet 2000 krg. 5 1 ehéntej, megkivántatik a jó minőség és mennyiség, szállítási képesség, évi szükséglet 30000 liter körül. 6. Bor, hamisitatlan, jó minőségű ó fehér bor, évi szükséglet 3000 liter. 7. Fűszer áruk, cukor, kávé, stb. petróleum és égető olaj, gyógy- és ásványvíz, s egyébb cikkek, mind első minőségűek, évi szükséglet 5—600 korona körül. 8. Irodai szerek és nyomtatványok, évi szükséglet 600 kor. 9. Tűzifa, első minőségű gyertyán- vagy bükkfa, 450 méter. 10. /Agy- és fehérnemüek; lepedő, vánkosciha, ing, nadrág, szoknya, kabát töröl­köző és 200 pár bőrpapucs, évi szökséglet 2000 kor. Ezen cikkek szállításánál feltét­lenül megkivántatik, hogy magyar gyártmány legyen.

Next

/
Thumbnails
Contents