Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)

1911-09-14 / 37. szám

584 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 37. sz. Az ajánlatok ivenként egy koronás bélyeggel, mellékletei pedig ivenként 30 filléres bélyeggel látandók el. Az oly ajánlattevők, akik a munkálatok teljesítésére törvényes képesítéssel nem bírnak, már ajánlatukban képesítéssel bíró megbízottat megnevezni és annak képesítését igazolni tartoznak. Az ajánlatban világosan és határozottan kiteendő azon kijelentés, hogy aján­lattevő a helyi viszonyokat ismeri és vonatkozó összes építési feltételeket kötelező­ig elfogadja. Az ajánlatok felbontása a fentjelzett napon d. e. 10 órakor Tolnavármegye alispánjának hivatalos helyiségében fog megtörténni, ahol ajánlattevők vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Az ajánlat felett végérvényesen a kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur dönt a közszállittási szabályzat 25. §-ában megállapított határidőn belül az árakra való tekintet nélkül. A szóbanforgó munkákra vonatkozó műszaki művelet, ajánlati költségvetés, szerződési minta és vállalati feltételek a szekszárdi m. kir. államépitészeti hivatal­nál a rendes hivatalos órák alatt megtekinthetők, illetőleg beszerezhetők. Szekszárd, 1911. szeptember 5 én. Simontsits Elemér, alispán. 15411/911, sz. Veszprémvármegye alispánjától. Hirdetmény. Veszprémvármegye közigazgatási bizottsága folyó évi augusztus hó 10-én tar­tott rendes ülésében 2162/911. kb. szám alatt hozott határozatával a Veszprém-pápai th. közút 34—35 kilométere között Jákó községben a 33. számú műtárgynak vas­betonból leendő újjáépítését és az ezzel kapcsolatos utmunkákat 12137 korona 58 fillérnyi összeg erejéig engedélyezte. A fent említett munka kivitelének biztosítása czéljából az 1911. évi szeptem­ber hó 30. napjának délelőtt V2I2 órájára alólirt alispáni hivatal helyiségében tar­tandó zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik. Versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fentebbi munkálat végrehajtásának elvállalására vonatkozó pecséttel lezárt sértetlen borítékban ajánlataikat a következő felirattal „Ajánlat a veszprém-pápai th. közút 33. számú műtárgyára“ a kitűzött nap délelőtt 11. órájáig a nevezett hivatalhoz annyival inkább igyekezzenek közvet­lenül vagy posta utján beadni, mivel a későbben érkezettek, valamint a hirdet­ményben megszabott módtól eltérően kiállított ajánlatok figyelembe nem fognak vétetni. Az ajánlatok az államépitészeti hivatalban átvehető minta szerint teendők. Az ajánlathoz az általános feltételekben előirt, az ajánlott végösszeg 5°/o-ának megfelelő bánatpénznek az állampénztárnál (adóhivatalok, vámhivatalok, sóhivatalok stb.) történt letételét igazoló pénztári nyugta csatolandó. Táviratok és utóajánlatok semmi körülmények között el nem fogadtatnak. Készpénz vagy értékpapír az ajánlathoz nem melléklendő. A szóban forgó munkálatra vonatkozó ajánlati költségvetés, kiírási terv és ajánlati űrlap 5 koronáért az államépitészeti hivatalnál megszerezhető. Az ajánlatok 1911. évi szeptember hó 30. napján délelőtt V2I2 órakor alulirt alispáni hivatal helyiségében fel fognak bontatni, mely eljáráson az ajánlatok tevői, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Ajánlattevők ajánlataikkal 60 napig maradnak kötelezettségben és ezen idő alatt bánatpénzeiket vissza nem követelhetik. Azon pályázók, kik alólirt hivatal előtt ismeretlenek, tartoznak megbízhatóságukat és szállító képességüket azon kereske­delmi és iparkamra bizonylatával igazolni, melyhez vállalatuk telepe szerint tar­toznak. Fenntartja magának Veszprémvármegye közigazgatási bizottsága a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül, tekintet nélkül az ajánlott árakra, szabadon választhasson. Veszprém, 1911. aug. 31 ón. Koller Sándor s. k. alispán.

Next

/
Thumbnails
Contents