Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)

1911-07-27 / 30. szám

264 30. »■«' Somogy vftrmegje Hivatalos Lapja. 18442/1911. szám. Somogyvármegye alispánjától. Valamennyi főszolgabíró — kaposvári rendőrkapitány urnák és valamennyi község elöljáróságának. Tapasztani, hogy az útlevél elnyerése végett fellerjosztett utlevéllapokban a kikötőkbe való irányítás következetesen még most is mindig ki van tüntetve. Felhívom uraságtokat, hogy a jövőben a 45006/911. B. M. rendeletet szigorúan tartsák be. Kaposvár, 1911. évi julius hó 17-én. Kaeskovies alispán. Hiv. másolat 19045/1911. számhoz. 52878/111—1. 1910. szám. Magyar királyi füldmivelésügyi minister. KÖRRENDELET. Valamennyi városi és vármegyei törvényhatóságnak. A husvizsgálati rendelet 114. § ában előirt darabolás mellett idegen községből behozott húsoknál gyakran előfordul, hogy az állati test egyik része (ölödé, illetve fele) a husvizsgáló által kifogásoltatik, minek kövelkeztében a többi husrészek fel­kutatása válik szükségessé, ami különösen nagyobb husszállitmányban sokszor lehetetlen, vagy legalább is nagy időveszteséggel jár. Arra való tekintettel tehát, hogy az állati testrészek hovátartozandósága szükség esetén könnyen és biztosan megállapítható legyen, ezennel elrendelem, miszerint egynél több állat busának feldarabolt állapotban történő szállítása esetén az össze­tartozó ötödök, illetve felek közös jellel láttassanak el, hogy olyan esetekben, amikor a hússal együtt a zsigerek is szállíttatnak, a zsigerek is a húsra alkalmazott azonos jellel jelöltessenek meg. Éhez képest felhívom a törvényhatóságot, hogy azokat a községeket, amelyek­ből közfogyasztásra szánt tömegesebb husszállitások eszközöltetnek, utasítsa, mi­szerint az együvé tartozó husdarabok és zsigerek megjelölésére gummiból vagy tar- tósabb fémből készített megfelelő szélesség mellett legalább 2 cm. magas arabs jegyű számbélyegzőket szerezzenek be. — Ezekből ugyanis, ha az egyes számjegyek körülbelül 6 cm. hosszú fahasábokra erősittetnek, csupán a 0—9-ig terjedő szám­sorozat, vagyis mindössze 10 darab számjegy, illetve bélyegző szükséges ahoz, hogy a legnagyobb husszállitmányok is megfelelő módon megjelölhetők legyenek. E számjegyek lenyomatai a husbélyegzéshez használt kék, illetőleg fekete festékkel a husbélyegek mellé oly módon alkalmazandók, hogy az egyes husdarabok legalább két ilyen bélyeget, a zsigerek pedig tekintet nélkül arra, hogy külön-kü- lön, avagy egymással természetes összefüggésben meghagyva, szállíttatnak, dara­bonként egy ugyancsak a husbélyeg mellé alkalmazandó számbélyeget viselnének. Az egyes állati testrészek összetartozandóságát feltüntető ezen jelzésen kivül a megjelölésnek egy másik, egyszerű és olcsó módja is megengedhető, és pedig az állatfelekben egészben — az egyes husötödökben pedig részben meglevő és a savós- hártya, valamint a csonthártya eltávolítása által könnyen szabaddá tehető egy-egy bordának téntaironnal való megszámozása. Minthogy azonban ilyen módon csakis a hús jelölhető meg, ez az eljárás csak olyan esetben lesz igénybe vehető, amikor a hús zsigerek nélkül kerül elszállításra. Az elszállításra szánt hús és zsigerek összetartozandóságának jelzése a hus­vizsgáló által, vagy legalább is a husvizsgáló személyes felügyelete alatt végzendő és nevezettnek kötelességévé teendő az is, hogy a husszállitási igazolvány jegyzet rovatában minden alkalommal kitüntesse, hogy a megjelölést ő maga végezte, illetőleg, hogy az személyes felügyelete alatt történt meg. Budapest, 1911. julius 12. A minister helyett: Ottlik Iván államtitkár.

Next

/
Thumbnails
Contents