Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)
1911-07-20 / 29. szám
29 az. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 457 meg s a gazdasági tudósítóknak kötelességükké tegye, hogy körzetüknek minden községéről lehetőleg személyesen szerzett, megbízható értesüléseik és tapasztalataik alapján terjesszék be időnként tudósításaikat, az illető vármegyébe kinevezett m. kir. gazdasági felügyelőhöz, aki ezeket a jelentéseket átvizsgálva haladéktalanul a nevezett miniszter urnák műtatja be. Ez a hírszolgálat azonban a jelzett átszervezés után is csak abban az esetben lehet pontos és eredményes, ha úgy a m. kir. gazdasági felügyelők mint a gazdasági tudósítók ama községekből, amelyeket közvetlen tudósításaik beküldése előtt személyesen be nem járhatnak, megbizható helyről szerezhetik be a szükséges adatokat. Minthogy a nevezett miniszter ur szóbanforgó adatgyűjtés sikerének biztosítása céljából a közigazgatási hatóságok közreműködését is igénybe kívánja venni, ennélfogva felhívom alispán urat, utasítsa a járási főszolgabírókat és a vármegyéje területéhez tartozó községek elöljáróságait arra, hogy a vetések állása és a várható termés mennyisége felőli tájékoztatás valamint egyéb a mezőgazdasági statisztikai szolgálat körébe tartozó kérdések tisztázása céljából válaszos levelezőlapokon, vagy telefonon hozzájuk forduló m. kir. gazdasági felügyelőknek és a gazdasági tudósítóknak a kért felvilágosítást mindenkor haladéktalanul adják meg. Budapest, 1911. julius 12. A miniszter helyett: Dr Némethy Károly államtitkár. 18563/1911. szám. E rendeletet valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral, valamennyi község elöljáróságával oly felhívással közlöm, hogy a gazdasági felügyelőknek és tudósítóknak a kivánt és kért felvilágosítást mindenkor adják meg. Kaposvár, 1911. julius 8-án. Kacskovics alispán. IV. Személyi hírek. 18376/1911. sz. Anyakönyvvezetö-helyettesi felmentés és kinevezés. Finta András Ferenc toponári anyakönyv vezető-helyettes felmentésével egyidejűleg Szigethy Mihály jegyzőgyakornok toponári lakost, Somogyvármegye főispánja folyó évi julius hó 12-én 437. sz. a. kelt intézvényével a toponári állami anyakönyvi kerületbe korlátolt hatáskörű anyakönyvvezető-helyettessé nevezte ki. 17954/1911. szám. Aiiyakönyvvezető-helyettesi felmentés. Skrilecz István kadarkuti anyakönyvvezető helyettest eme tisztségétől a vármegye főispánja folyó hó 8-án 425. szám alatt kelt intézvényével, felmentette. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 1911. El. 12/G. 16. szám. A nagyatádi kir. járásbíróság vezetőjétől. Versenytárgyalási hirdetmény. A nagyatádi kir. járásbíróság hivatalos és fogház helyiségeinek fűtésére az évenként71 köbméter tűzifa szükségletének az 1912. és 1913. évekre leendő szállításának biztosítása céljából az 1911. évi augusztus hó 10-ik napján délelőtt 9 órakor a kir. járás- bíróság hivatalos helyiségében (5-ik ajtó) nyilvános verseny tárgyalás fog tartatni. A verseny tárgyaláson résztvevők tartoznak a szállítandó két évi tűzifa értékének 5°/o-át a versenytárgyaláskor a kir. járásbíróság vezetőjénél készpénzben letenni, akik pedig ajánlataikat írásban szándékoznak beadni lelhivatnak, hogy pe-