Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)
1911-07-06 / 27. szám
434 27. a*. Homogj'v&rmegj'e Hivatalos Lapja. (A 12. §. 2., 3. és 4., továbbá a 14. §. 3. és 4 pontja) végére *) teendő, s ugyanazon lapoldalon lábjegyzetként a következő megjegyzés iktatandó be: „*) (Ezen rendelkezések az 1907. évi junius 7 ről 3325/2. szám alatt kelt és a hadtest parancsnokságokhoz intézett közös hadügyministeri rendelet által oly értelemben változtattak meg, hogy az összes illetékes nem tényleges állományú legénység egy csoportban a hadkiegészítési kerületi parancsnokságok által tartandó nyilván.“ (A 14 §-a 3. pontja) második bekezdés első sorában „A tábori“ után beszúrandó „— és a hegyi“, harmadik sorában pedig a „származó“ és „honvédek“ szó közé beszúrandó „és a 22. §. 5 pontjában megjelölt“. (A 22. §. 5. pontja) második bekezdésének első sorában „A tábori“ után beszúrandó „—- és a hegyi“; ugyanezen bekezdés 8. és 9. sorában törlendő: „a vasút és'táviró ezrednél“, mig a 12. sorban az „ezen csapatokhoz helyeztetett át“ után a következő szöveg iktatandó be‘: nem törölhető továbbá a vasút- és táviró ezrednél, továbbá a léghajós-, és gépkocsizó- és egészségügyi csapatnál azonkívül még az a legénység sem, amely a nem tényleges viszonyba való átlépés alkalmával vagy a tartaléki- (póttartaléki) szolgálati kötelezettsége alatt, a hadsereg gyalogságától (vadászcsapattól) és lovasságától ezen csapatokhoz helyeztetett, át. kivéve a vasut- és táviró ezredhez és léghajós csapathoz hajtó katonául áthelyezett lovassági tartalékosokat“. (A 31. §. 2. pontjának) harmadik bekezdése után uj bekezdésül a következő szöveg veendő fel: „Ha orvosokban hiány van, akkor több bemutató osztag részére egy orvos jelölendő ki.“ (A 31. §. 3. pontja) első bekezdése negyedik és ötödik sorában „Az orvosi lelet csak azon legénységnél vezetendő be,“ törlendő, s e helyett „Csak az a legénység vizsgálandó meg orvosilag“ iktatandó be; ugyanezen bekezdés végén törlendő: „vagy amelyre nézve a szolgálatkópesség iránt puszta látásra is aggályok forognak fenn“. Végül ugyanezen bekezdés hatodik sorában a „mondja magát“ után *) teendő s ugyanazon oldal alján a következő lábjegyzet vezetendő be: „*) A többi legénység csak az alosztályokhoz történt beosztása után — lehetőleg még a fölszerelési állomásról való elindulás előtt — vizsgálandó meg orvosilag“. (A 11. és 12. minta) címében „a nem tényleges“ helyett az illetékes nem tényleges“ Írandó. A IV. RÉSZ (11. §-a 1/a pontjában) „a pótzászlóalj-kerethez beosztott százados által, a töb- biekről pedig“ törlendő. Ugyanezen szakasz 3. pontja szintén törlendő. Fenti rendelkezések kapcsában a védtörvényi utasítás honvédségi részében a következő helyesbítések eszközlendők : A II. RÉSZ. (A 9. minta megjegyzés 2. pontjában) a „tábori“ szó után beszúrandó: „és hegyi“, „honvédséghez“ szó után pedig beírandó „kivéve a hajtó katonákul áthelyezett lovassági tartalékosokat“ A III. RÉSZ. (A 21. §.3. pont hetedik bekezdésében) az l sorban a „tábori“ szó után beírandó „és hegyi“, az 5. sorban törlendő „a vasút és távirda ezred“, a 6. sorban az „áthelyezett“ szó után beírandó „továbbá a nem tényleges viszonyba való