Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1911. (30. évfolyam 1-52. szám)

1911-02-23 / 8. szám

8. az. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 155 Ajánlattevők, kik saját termésüket ajánlják, ezt, úgymint a termény szárma­zását az ajánlatban világosan kijelenteni kötelesek. Csak azon ajánlatok vétetnek figyelembe, melyek hazai t. i. a magyar korona oi’szágaiban termelt zab szállítására vonatkoznak. A zab az utolsó termésből, teljesen érett, ép, nem romlott és tiszta legyen; a szemek telitett, lehetőleg egyformák és nehezek legyenek. Idegen v. romlott szemeket, továbbá más szemetet csak legfeljebb 3 5 sulyszáza- lékot tartalmazhat, kövecskék, földgömböcskék stb. csak ritkán forduljanak elő. Kereskedők a zab származását kimutatni kötelesek. Termelők e kimutatás alól föl vannak mentve, a hadsereg igazgatásnak azon­ban szabad ezt a termelőtől is követelni. Ajánlatok, melyekben az ajánlattevő a szállításra kerülő zabnak az előirt tisz­tasági fok elérése céljából kincstári raktárok átengedését követeli, nem vehetők figyelembe. A hadseregigazgatás föntartja magának a jogot, az egész ajánlott mennyisé­get vagy csak annak egy részét saját belátása szerint elfogadni vagy visszautasítani. A zab zsákokban szállítandó. Zsákok kölcsönzése — ezek hiányában — nem eszközölhető. Határozottan megállapittatik, hogy az ajánlattevő kötelezettsége ajánlatáért, esetleges tárgyalása az ajánlat változtatásáért a katonai hatóságokkal az ajánlat elfogadására befolyással nincs. Eladók, kik a csikótelep előtt ismeretlenek, egy szállitóképességi bizonyítvány megküldése iránt idejekorán gondoskodjanak. E bizonyítvány a törvényszékileg bejegyzett cégek részére az illetékes keres­kedelmi és iparkamara, a többi vállalkozók részére pedig a lakóhely szerinti illeté­kes 1. fokú iparhatóság által kiállítandó. A nevezett bizonyítvány kiállítása iránti folyamodványhoz a szükséges okmány­bélyeg csatolandó. Termelők, szövetkezetek és községek — más pályázóknak különbeni egyforma ajánlataival szemben — előnyben részesülnek. Azok az óvadék letételéről fel vannak mentve azon szállításokra nézve, me­lyeket saját erővel, illetőleg termeléssel foganatosítanak. A többi ajánlattevők ajánlatuk elfogadása esetén az ajánlott áru értékének 10%-át óvadékként fizetnek be a csikótelep pénztárába. Minden vállalkozó ajánlatáért és a vele elvállalt kötelességekért az összes ingó és ingatlan vagyonával kezeskedik, mely kezességi kötelezettség az ajánlatban kijelentendő. Termelők és mezőgazdák ajánlataikhoz bizonyítványokat tartoznak csatolni, melyekben bizonyittatik, hogy tényleg termelők és az egész ajánlott mennyiség tőlük termeltetett. A bizonyítványokat a községi elöljáróság (városban a rendőrkapitány) bélyeg és díjmentesen állítja ki, bizonyítva azt, hogy a szállítandó áru a termelő közelebb megjegyzendő földbirtokán termeltetett. Az átlagos terméseredményt holdanként az illető mezőgazdasági egyesület bizonyítja. A zabszállitásnál az eladó a katonai díjszabást visszatérítési utón veheti igénybe s azért a fuvarlevelek az eladónak reklamáltatás céljából átengedtetnek. A takarmányzabból 9 waggon Kurd-Csibrák vasútállomásra, a többi, úgymint a vetőzab Kocsola Odalmand vasútállomásra szállítandó. Á fizetés esetről-esetre kifogástalan átvétel után eszközöltetik. Az ajánlat lepecsételendő és a külső oldalon „Zabajánlat az 1911. évi március hó 2-án tartandó tárgyalásra“ felirattal ellátandó. Az ezen esetre kiállított szokvány-füzet a tőzsdén kívül kereskedelmi szokvány szerint eszközlendő vételekre a csikótelepnél a hivatalos órákban megtekinthető.

Next

/
Thumbnails
Contents