Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1910. (29. évfolyam 1-52. szám)

1910-02-10 / 6. szám

74 ►Somogyvármegye Hivatalt)» Lapja. terjesszék fel hozzám. A törvényhatósági városok tanácsai az összeirási lapokat szintén május hó 1-éig kötelesek hozzám felterjeszteni. 5. Azon községekre nézve, amelyek magas havai fekvésük folytán márczius hóban csak nagy nehézségekkel volnának megközelíthetők, az összeirási lapok fel- terjesztésére május hó 15-ig terjedő kivételes határidőt engedélyezek. 6. Az összeíráshoz szükséges űrlapokat a vármegyebeli köz­ségek (városi kerületek) számához mért példányokban egyidejűleg idezárva a tör­vényhatóság rendelkezésére bocsátom. Az űrlapok két példányban lesznek kiállitan­dók, melyek közül az egyik jelen rendeletem második pontja szerint kezelendő, a másik pedig az 1894. évi XII. t.-c végrehajtása tárgyában kiadott 48000/894. számú rendelet 23. §-ának második részében részletezett feladatok megoldása végett a járási (városi) mezőgazdasági bizottság részére lesz megküldendő. 7. Megjegyzem, hogy az állami mének száma ezúttal sem azon községekben tüntetendő fel, hová használat céljából kiadattak, hanem azon községek lóállomá­nyával együtt, hol az állami méntelepek (ménteleposztályok) állomáshelyei vannak. Azon községeknél tehát, hol az összeírás idejében állami mének vannak időleges használatban, állami méntelep (ménteleposztály) azonban nincs, az összeirási lap megfelelő rovata üresen hagyandó. Hangsúlyozni kívánom ezúttal is, hogy a városi hatóságok és járási főszolga- birák, mint közvetlenül vezető hatóságok megfelelő eljárásán fordul meg a szóban levő összeirási munkálatok sikere, ennélfogva különösen is számitok hivatalos köte­lességtudásukra, a tekintetben, hogy ezen tisztán a közigazgatás rendes eszközeivel végrehajtandó munkálat meg fog felelni annak a fontos czélnak, amelyet szolgálni hivatva lesz. Budapest, 1910. január 20-án. A miniszter helyett: Ottlik Iván államtitkár. 2726./1910. sz. Valamennyi főszolgabíró, (polgármester), m. királyi, városi, köz­ségi és körállatorvos úrral, nemkülönben az összes községi elöljáróságokkal szoros alkalmazkodás és megfelelő eljárás végett közlöm. Kaposvár, 1910. február hó 4. Kacskovics, alispán. 336/1910 sz. Somogy vármegye kir. tanfelügyelője. Valamennyi Népoktatási tanintézetnek! Tudomás és miheztarlás végett értesítem, hogy a nagym. vallás- és közokt. m. kir. miniszter ur f. é. január hó 25-én 3895. sz. a. kelt rendeletével a „Die Erde dargestelt nach den neuesten und besten Materialien von J. Á. Büchler Nürnberg E. Abel Klingerns Kunst — Verlag. Im Stohl gest v. c. Büchler,“ továbbá „Globus für s Haus Maastab 140 Mill Bearbeitet nach H Weidt. R Korgbeweit. Geogr. lith. Institut General Vertreib. Emil Hoff Berlin W. 62.“ cimü földgömböket a magyar közjogba ütköző hibáik, valamint elavult és fogyatékos tartalmuk miatt a hazai minden fokú összes iskolákból kitiltotta. Kaposvár, 1910. február 3 án. Dr. Gulyás, kir. tanfelügyelő. 296/1910. sz. Somogy vármegye kir. tanfelügyelője. Valamennyi községi Körjegyző urnák, úgyszintén a Kaposvár város polgármesteri hivatalnak. Felhívom, hogy forduló postával terjessze be hozzám az 1909/1910. tan­évre beiratkozott mindennapi tankötelesek számára vonatkozó kimutatást abból a célból, hogy a nyugdijjárulékok megállapíthatók legyenek. Amely iskola évi átalányt fizet, az a körülmény feljegyzendő a kimutatásban: mennyi az átalány és moly miniszteri rendelettel (szám, év, hó és nap) engedélyezteti az átalány.

Next

/
Thumbnails
Contents