Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1910. (29. évfolyam 1-52. szám)

1910-01-27 / 4. szám

4. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 47 kísérnie s szükség esetében a tanulók szüleivel közvetlenül is kell érintkeznie és igy 6 még idejekorán észreveheti a veszélyt, a mely növendékének erkölcsi fejlő­dését fenyegeti. Az ily veszély a legkülönbözőbb tünetekben jelentkezhetik s legszembeszö- kőbb alakjában a tiltott cselekményekre hajló vagy erre felhasznált, iskolakerülő, vagy alkoholista növendékeknél, a prostituált kis leánynnl, a testi sértés nyomait magán hordó (martyr) testi munkával túlterhelt, testileg degenerált vagy egyéb­ként abnormális gyermeknél nyilvánul meg. A különböző alakban jelentkező veszély okai számtalan tényezőre vezethetők ugyan vissza, de legtöbbnyire a környezet, az, amelyből a gyermek vagy a fiatal­korú erkölcsi fejlődésére legkárosabb befolyások eredhetnek. Mihelyt tehát a veszély tünete jelentkezik, első sorban a környezetet kell megvizsgálni, amelyben a veszé­lyeztetett gyermek vagy fiatalkorú él. Itt különösen szem előtt kell tartani a következőket :* a) Ha a szülők önhibájukon kívül, például betegség vagy foglalkozás hiánya miatt időlegesen nyomorognak és ebből folyólag nem teljesíthetik nevelési és fel­ügyeleti kötelességeiket, ilyenkor a szülők helyzetén kell megfelelően segíteni, hogy gyermekük erkölcsi fejlődése is biztosítva legyen. b) Ha a szülők állandó anyagi zavarokkal küzdenek, mert állandó nagy aránytalanság áll fenn a jövedelmük és eltartásra szoruló családjuk között, vagy ha éppen maga a családfentartó nyomorék, gyógyíthatatlan beteg, eltűnt vagy része­ges stb., ily esetben már esetleg szükség lehet a gyermek vagy fiatalkorú érdeké­ben külön intézkedésre is. c) Nagy mértékben veszélyes a gyermek vagy fiatalkorú fejlődésére a környe­zet akkor, ha a szülök vagy a gyám nevelési kötelességeiket elhanyagolják és a gyermekeket készakarva teszik ki züllés veszélyének (pl a gyermeket gazdasági­lag kiaknázzák, velük erejüket meghaladó munkát végeztetnek, éjjeli helyiségeik­ben foglalkoztatják, prostituáltak környezetében engedik élni stb. (ha a szülők visszaélése odáig fokozódik, hogy a gyermeken büntetendő cselekményeket követ­nek el) a gyermekektől az étkezést bűnös célzattal elvonják, rajta súlyos testi sér­téseket ejtenek, vagy erkölcstelen merényleteket követnek el rajtuk, őket koldulásra, lopásra, orgazdaságra vagy más büntetendő cselekményekben való közreműködésre szorítják, leánygyermekeket prostituálnak). Az a) alatti esetekben forduljon a tanító (igazgató) közvetlenül valamely helyi vagy országos jótékonysági egyesülethez, hogy ez a szülők helyzetét megismerve azokon a körülményekhez képest segíthessen. Ily jótékony egyesületnek cime a kir. tanfelügyelőtől megtudható. A b) és c) alá sorolható eseteket pedig a tanító a tényállás pontos ismerte­tése mellet jelentse be az iskolai gondnokságnak (iskolaszéknek, iparos, kereskedő, tanonc-iskolai bizottságnak), amely az elnök által mielőbb összehívandó ülésen a fennforgó körülményeket megvizsgálva, határoz a felől, vájjon az iskolai növendék erkölcsi fejlődése és megmentése érdekében az illetékes hatóságnál valóban szüksé- ges-e lépéseket tenni s ha ezt szükségesnek találja, a tanító (több tanitós iskolánál az igazgató-tanitó) az esetet az összes körülmények pontos felderítése és az iskolai gondnokság (iskolaszék, iparos, kereskedő, tanonc-iskolai bizottság) határozatának csatolása mellett, további intézkedés végett hivatalosan (portómentesen) bejelenti a fiatalkoruaknak a 27400/909. 1. M. számú igazságügyminiszteri rendelettel szerve­zett felügyelő hatóságához. Fiatalkorúak felügyelő hatósága van minden kir. Ítélőtábla székhelyén és min­den oly kir. törvényszék székhelyén, amelynek területén javitó, nevelőintézet vagy fiatal korüak befogadására szolgáló fogház van. A bejelentéshez, amelyet a felügyelő hatóság elnökéhez kell címezni, kitöltve mellékelni kell az a) alatti mintának megfelelő környezettanulmányt.

Next

/
Thumbnails
Contents