Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1910. (29. évfolyam 1-52. szám)

1910-05-19 / 20. szám

804 Somogy vármegy o Hivatalos Lapja. 20. sz. sára rendeltetvén, a könyvtár-alap jövedelmének 80°/0-a évről-évre a könyvtár fen- tartási és gyarapítási költségeire használandó fel, 20% a pedig tőkésítendő,—mely­ből tartalék tőke alkottatik, mely esetről-esetre az eredeti tőkében beállott csőkké-, nés vagy a könyvtár érdekében eszközlendő nagyobb mérvű kiadások fedezésére használandó fel. 5. Alulírott gymnasiumi igazgató választmány elismeri, hogy az alapítványi tőke a kaposvári kir. adóhivatal, mint vármegyei pénztár által átvétetett s azt a választmány ezen alapitó levél értelmében Somogy vármegye törvényhatóságának felügyelete alatt felelősség terhe mellett úgy mint ezideig, ezentúl is kezelni fogja. 6. Az alapítványt az igazgatóságnak utólagos hozzájárulása mellett Somogy- vármegye mindenkori alispánja, úgyis mint a gymnasium választmányának elnöke kezeli gyümölcsöztetőleg, ugyancsak ő lóvén hivatva az alapítványt peres és peren- kivüli jogügyekben képviselni. 7. Az alapítvány számadásáról szerkesztett kivonatok a Nagym m. kir. vallás és közoktatásügyi minister úrhoz évenként fölterjesztendők. Jelen alapitó levél 3 példányban állíttatván ki, a jóváhagyás után visszaér­kező 2 példányból egy a vármegyei levéltárban helyeztetik el, egy pedig a gym­nasium igazgató választmányának adatik ki. Kelt Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának Kaposváron, 1910. évi május hó 2-án tartott óvnegyedes közgyűléséből. Kacskovics, alispán. „A kaposvári állami főgymnasium igazgató választmánya eme alapítvány ke­zelését, 3/3358-910. számú határozata értelmében készségesen elvállalja.“ Kacskovics, alispán, elnök. Jóváhagyatott Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának 1910. évi május hó 2-án megtartott rendes közgyűlésében 424/jkvi, 8590/alisp. szám alatt. Kacskovics, alispán. II. További intézkedést igénylő, általános jellegű rendeletek. I Hivatalos másolat. 9928/1910. számhoz. 9892. szám. III. 3. 1908. Magyar kir. földmivelésügyi ^minister. Somogyvármegye alispánjának, Kaposvár. Az 1908. évi február 5-én kelt 2657. számú felterjesztésére értesítem alispán urat, hogy a szóbanforgó cél tekintetében nincs szükség arra, hogy a „Földmive- lési Értesítő“ cimü itteni hivatalos lap mindazon községi marhalevélkezelőnek is hivatalból rendszeresen megküldessék, amely községekben jegyzői székhely nincsen. Ugyanis az 1907. évi december 31 ón kelt 100000. számú végrehajtási rende­let 6. pontja szerint, a marhalevélkezelő az Ausztriába bevitelre szánt állatok mar­halevelein a 40 napi vészmentesség igazolását a járási (városi) m. kir. állatorvostól kapott általános és időközi közlésekhez képest tartozik teljesíteni. Éhez képest tehát a járási (városi) m. kir. állatorvos mindannyiszor, a midőn ragadós állatbetegséget megállapít, vagy amidőn a hatóság a zárlatot feloldja, ezenfelül pedig minden közbeeső alkalmat felhasználva, a községi elöljáróság közbejöttével pontos útmu­tatást és a szükséghez képest időközi közléseket tartozik adni a marhalevélkezelő­nek arra nézve, hogy a 40 napi vészmentességet mely naptól kezdve igazolhatja, illetve, hogy a szóbanforgó igazolást mikor nem teljesítheti. E részben a járási (városi) m. kir. állatorvos nemcsak a saját működési területén előforduló betegség- megállapitási és zárfeloldási esetekre, hanem a működési területével határos első­fokú közigazgatási területeken előforduló hasonló esetekről kapott azon értesíté­sekre is tartozik figyelemmel lenni, amelyek a saját működési területének szélén fekvő községekre nézve ezen igazolás tekintetében kihatnak; végül ugyancsak te­kintetbe tartozik venni az „Állategészségügyi Értesitő“-ben közzétett külön tilalmakat.

Next

/
Thumbnails
Contents