Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1908. (27. évfolyam 1-53. szám)

1908-11-12 / 46. szám

46 sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 529 Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1908. évi nov. hó 2-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 896/24307. kgysz. Báró Inlcey József törvényhatósági bizottsági tagnak a törvényhatósági bizottság őszi közgyűlésének határnapjára vonatkozó indítványa. Indítvány elfogadása mellett a vármegye 1900. évi 527. kgysz. szervezési szabályrendeletének 1. §-a következőképpen módosittatik. 1. §. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága évenkint négy rendes köz­gyűlést tart és pedig; február, május, augusztus és november hónapok első hétfőjén ha pedig ezen napok ünnepre, vagy a novemberi közgyűlés halottak napjára esnék a reá következő napon. Indokolja ezen módosiiást azon tapasztalás, hogy azon rövid időn belül már ismé­telve előfordult esetben midőn a novemberi közgyűlés november 2-ára, vagyis halot­tak napjára esett az ezen valamint az előző mindenszentek napjához fűződő kegye- letes érzések a törvényhatósági bizottság számos tagját a közérdek nagy kárára visszatartják a gyűlésen való megjenéstől. Mely határozat a vármegye hivatalos lapjában közzéteendő s a szabályszerű felebbezési határidő eltelte után, jóváhagyás végett belügyminis- ter úrhoz felterjesztendő. Kmft. Kiadta: Plachner Sándor, vm. főjegyző. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1908. évi nov. hó 2-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 921/23506—1908. kgysz. Fischer Gyula és Takács Imre szombathelyi Kucsera Jenő és Szabó Ferenc budapesti közigazgatási tanfolyam hallgatók segély iránti kérvénye. Minthogy folyamodók mindegyike, Somogy vármegyei illetősége mellett, 491/901. közgy. számú törvényhatósági határozatban megszabott feltételeket igazolta, ennél­fogva Fischer Gyula és Takács Imre szombathelyi, valamint Kucsera Jenő és Szabó Ferenc budapesti közigazgatási tanfolyam hallgatók részére az 1908/9. évi tanfo­lyamra egyenként 100—100 kor. segélydijai szavaz meg a törvényhatósági, zenedij alapja terhére oly formán, hogy ezen segélydij a határozatnak belügyministeri jóvá­hagyás után, azon esetben fog csak folyamodók részére kifizettetni, ha a tanfolyam igazgatósága kifejtett szorgalmukat igazolni fogja. Mely határozat a vármegye hivatalos lapjában közzéteendő, s a törvényszerű felebbezési határidő eltelte után jóváhagyás végett belügyminis- ter úrhoz felterjesztendő. Kmft. Kiadta: Plachner Sándor, vm. főjegyző. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1908. évi nov. hó 2-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 904/22865—1908. kgy. szám. A katonabeszállásolási pótadó mérvének az 1909. évre való megállapítása. Tekintettel arra, hogy a katonabeszállásolási alapot az állandó és átvonulások alatt felmerülő beszállásolások költségein felül a laktanya építési kölcsön után fize­tendő kamatok és törlesztési részletek is terhelik, ezen pótadóösszege a folyó évi összeghez hasonlóan (40000) negyvenezer koronában állapittatik meg még pedig az 1888. 17105. számú belügyministeri intézvénnyel jóváhagyott 99/1880. számú vár­megyei szabályrendelet értelmében, oly módon, hogy ezen pótadóból Vs rész azaz

Next

/
Thumbnails
Contents