Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1908. (27. évfolyam 1-53. szám)
1908-01-16 / 3. szám
sfjpgp - — ff^ppp^p . ■ * 3. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 25 gármester urakkal, valamint az összes községi elöljáróságok- k a l érdekeltek útbaigazítása végett, közlöm. Kaposvár, 1908. évi január hó 12-ik napján. Kacskovies alispán. 5292/1907. kgb. szám Somogyvármegye közigazgatási bizottságától. Valamennyi járási számvevő urnák és a pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnek. Utasítjuk czimet, hogy az iskolai számadásoknál tulkiadás megállapításakor, állapítsa meg azt is, hogy kit terhel a tulkiadásért a felelősség, mily mellőzhetlen és előre nem láthatott szükségletek okozták a tulkiadást, és miért nem adott be annak idején az iskolaszék pótköltségvetést. Ezeknek figyelembe vételével tegyen javaslatot arra nézve is, hogy a tulkiadás ki által vagy miből térítendő meg. Hasonlóképpen a költségvetések „fedezetlen hiányáéra nézve az iskolaszék illetve az érdekelt iskolafentartó nyilatkozata (határozata) is bekivánandó arra nézve, hogy a hiányt miből óhajtja fedezni (pótadóból, államsegélyből, községi pénztárból stb). Kaposvár, 1908. évi január hó 7-ik napján. Főispán, elnök helyett Kacskovies alispán. 5830/1907. kgb. szám. Somogyvármegye közig, bizottsága. Valamennyi községi elöljáróságnak és városi polgármesternek. A fennálló törvények és utasítások értelmében az általános valamint a gazdasági ismétlő iskolákban a tanítás ideje a téli hónaitokban legalább heti 5, a nyári hónapokban pedig heti 3 órában vau megállapítva. Tapasztaltatott azonban, hogy ezen kötelezett minimális óraszám nem tartat!k be. Figyelmeztesse ezitned a község területén lévő általános és gazdasági ismétlő iskolák helyi hatóságait, hogy a törvényszabta tanítási idő pontos betartásáról gondoskodjanak és amennyiben e tekintetben bármily csekély mulasztásnak nyomára jönne, tegyen azonnal a kir. tanfelügyelőséghez jelentést. A községek elöljáróságainak (városi hatóságnak) pedig meghagyjuk, hogy az összes ismétlősök beiskoláztatásáról szigorúan gondoskodjanak. Kaposvár, 1908. évi január hó 7-ik napján. Kapotsfy Jenő főispán, elnök. IV. Személyi hírek. 48(1/1908. szám. Anya könyvvezető-helyettesi kinevezés. Csigó Rezső anyakönyvvezető-helyettest a m. kir. belügyminister 1907. évi deczember hó 30-án 152551/IV. b. szám alatt kelt intézvényével eme tisztségétől felmentvén, Somogyvármegye főispánja 1908. évi január hó 7-én 1243. sz. a. kelt intézvényével a büssüi állami anyakönyvi kerületbe korlátolt hatáskörű anyakönyv- vezető-heiyetessé nevezte ki. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 344/1908. szám. Körözvény. Vörösmarti illetőségű Tinagl Lajos elmebeteg, a dicsőszentmártoni elmegyógyintézetből 1907. évi november hó 25-én este megszökött s a megejtett kutatás daczára sem volt eddig megtalálható.