Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1908. (27. évfolyam 1-53. szám)

1908-09-17 / 38. szám

38. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 447 tanítói az összeírásnál el vannak foglalva, a tanítás az összeirási napokon szünetel­het. A szünnapok számát az illető község viszonyaira való tekintettől az iskolai helyi hatóság (gondnokság, iskolaszék) ülésében állapítja meg. Ha valamely tanító vagy tanítónő az iskolába be nem iratkozott tankötelesek összeírásában való részvételt megtagadja, erről a községi elöljáróság a kir. tanfel­ügyelőnek haladéktalanul tartozik jelentést tenni, a kir. tanfelügyelő pedig az össze­írást teljesiteni vagy abban résztvenni vonakodó tanítónak fegyelmi felelősségre vonása céljából, ha az illető tanító állami, községi, társulati vagy magánjellegű iskolában tanít, a törvényhatósági közigazgatási bizottságot, ha ellenben valamely felekezeti iskolában van alkalmazva, az illető egyházi főhatóságot keresi meg. Rendezett tanácsú és törvényhatósági joggal felruházott városokban a városi hatóság az iskolába be nem iratkozott tankötelesek összeírását vagy a rendes városi alkalmazottak, vagy külön érre a célra felfogadott összeírok által végezteti. A tanítók az összeírásnál csak külön díjazás mellett s a mennyiben nem városi alkalmazottak, csupán saját beleegyezésükkel vehetők igénybe. 13. §. Az iskolába be nem iratkozott tankötelesek összeírásával megbízott tanítók, községi (városi) alkalmazottak vagy más egyének részére a törvényhatósági közigazgatási bizottság az 1. §-ban említett rendeletében a község (város) terhére a helyi viszonyokhoz képest 2 koronától 5 koronáig terjedhető napidijat, a községi elöljáróság (városi hatóság) pedig ezenfelül a kiállított B. mintájú összeirási lapokért 2 fillértől 10 fillérig terjedhető laponkinti egységdijat állapíthat meg. Ezen utóbbi külön díjnak magassága részben a napidij magasságától s részben az illető kerüle­tekben összeírandó tankötelesek előrelátható számától függ. Ha ugyanis az össze­írásnál felmerülhető, a község (város), illetőleg az összeíró kerület speciális viszo­nyain alapuló nehézségek már a napidij összegének megszabásánál figyelembe vétettek, amennyiben a törvényhatósági közigazgatási bizottság e nehézségekre való tekintettel magasabb napidijat állapított meg, akkor a laponkinti egységdijnak ala­csonynak keil lennie. Ugyancsak alacsonynak kell az utóbbinak lennie akkor is, ha az összeíró kerületben az iskolába be nem iratkozott tankötelesek száma nagy. Viszont alacsony napidij mellett, — főleg ha az összeirandók szálma is kicsiny — a laponkinti egységdij magasabb lehet. Tévesen kiállított összeirási lapokért az összeíró külön dijat nem kaphat, sőt ha az összeírást hanyagul vagy rosszhiszemüleg végezte, akkor az összeírás az illető összeíró költségére újra foganatosítandó. Ha az összeíró tanító a lakhelyén kivül fekvő s a község belterületétől leg­alább 3 kilométer távolságra levő tanyán vagy pusztán, avagy 5 kilométernél távo­labb fekvő valamely más községben teljesiti az összeírást, az érdekelt község terhére napidij és előfogat illeti meg. Ha az iskolába be nem iratkozott tankötelesek összeírása a 14. §-ban foglalt felhatalmazás alapján az évi adóösszeirással együtt hajtatik végre, akkor az össze- irók a tankötelesek összeírásáért külön napidijban nem részesülhetnek, hanem csu­pán a kitöltött összeirási lapok száma szerint dijazhatók. 14. §. Az iskolába be nem iratkozott tankötelesek összeírása, amennyiben ez a helyi viszonyok között indokolt és különösen amennyiben nem kell attól tartani, hogy ez által az összeírás megbízhatósága csökken, a törvényhatósági közigazgatási bizottság engedélyével a szabályszerű őszi adóösszeirással is egybeköthető, feltéve, hogy az összeírás ebben az esetben is legkésőbb november hó végéig végre­hajtható. A közigazgatási bizottság engedélyét a községi elöljáróságnak (városi hatóság­nak) lehetőleg még oly időben kell kérnie, hogy a bizottság e kérdésben legkésőbb júliusi ülésén határozhasson. Ha a községi elöljáróság (városi hatóság) a bizottságtól korábban kinyert enge-

Next

/
Thumbnails
Contents