Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)

1907-02-07 / 6. szám

52 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 6. sz. ármentesitő társulatok, miniszteri biztosok vagy folyammérnöki hivatalok közvetlen megkereséseire az illető posta- és távirda-igazgatóságok, illetve az önállóan kezelt hazai vasutak igazgatóságai haladéktalanul elrendeljék és hogy a vizáradásra vagy védekezésre vonatkozó táviratok díjmentesen és elsőbbséggel kezeltessenek, az in­tézkedések a m. kir. kereskedelemügyi miniszter ur részéről egyszersmindenkorra megtétettek. Hasonlóképen a cs. és kir hadügyminiszter és a m. kir. honvédelmi miniszter urak részéről tett általános intézkedésekkel és az egyes hadtestparancs­nokságokkal létrejött és már közölt részletesebb megállapodásokkal kellőképen biz­tosítva van, hogy a felmerülhető szükséghez képest a cs. és kir. hadsereg részéről az illető hadtestparancsnokságokhoz vagy az általuk esetleg kijelölt más katonai parancsnokságokhoz intézendő megkeresésre, katonai segédletek, valamint robbantó eszközök és pontonok sürgősen rendelkezésre bocsáttassanak, továbbá, hogy a ka­tonai erő nagyobb mérvű igénybevétele esetén, vagy ha az a helyi viszonyoknál fogva alkalmasabb, ugyancsak a törvényhatóságok által az illetékes honvédparancs­noksághoz intézendő megkeresésekre, a m. kir. honvédség részéről is állíttassák ki katonai segédlet. Budapest, 1907. január 11. Darányi. 1663/1907. szám. Ezen földmivelési miniszteri körrendeletét tudomásul vévén, valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral és a községek elöl­járóságaival szoros ahhoztartás végett közlöm. Kaposvár, 1907. január 31. Sárközy Béla, s. k. alispán. 3051/1907. szám. Somogyvármegye alispánjától. Valamennyi községi és körjegyző urnák. Áz állami-, államilag segélyezett községi-, tisztán községi elemi-, felső nép-, polgári-, gazdasági- és tanonciskolák, valamint nyári gyermekmenhelyek és kisded­óvodák költségvetéseinek és szamátlásainal^ mikénti egyb-fíállátását tárgyaló művet készítetted" *Tlrammá Üörne eé Té'vóly'László kaposvári lakosok. Az érvényben levő törvények, miniszteri rendeletek, elvi jelentőségű határoza­tok és a praktikus életből merített tapasztalatok alapján készült hézagpótló művet midőn a jegyzői hivatalok részére ajánlom, egyúttal kijelentem, hogy nincs kifogá­som az ellen, ha a munkát a községek pénztára terhére szerzik be. Megrendelés eszközölhető a szerzőknél Kaposvárott. A mű ára 3 korona. Kaposvár, 1907. február 6. Sárközy Béla, s. k., alispán. IV. Személyi hírek. 2722/1907. szám. Anyakönyvvezető-helyettesi kinevezés. Kapotsfy Jenő főispán ur Linder Ernő kiliti lakos jegyzői Írnokot a kiliti állami anyakönyvi kerületbe korlátolt hatáskörű anyakönyvvezető-helyettessé ne­vezte ki. Kaposvár, 1907. február 5. _________ Sárközy Béla s. k., alispán. Tiszti választás és kinevezés. Folyó év és hó 4-én tartott évnegyedes közgyűlésben, az üresedésben volt vár­megyei főjegyzői állásra Plachner Sándor központi főszolgabíró, ennek helyére ka­posvári főszolgabiróvá dr Svastits Nándor lengyeltóti főszolgabíró, ennek helyére lengyeltóti főszolgabiróvá Pete Lajos vm. I. oszt. jegyző, ennek helyére I-ső oszt. jegyzővé dr Kovács Sebestény Gyula vm. II. oszt. jegyző, ennek helyére II. oszt. I

Next

/
Thumbnails
Contents