Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)

1907-08-15 / 33. szám

440 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 33. sz. a megtorló intézkedéseknek alkalmazásánál megtartandók. Másfelől megállapította abban — a törvény rendelkezéseinek végrehajtására hivatott közegeknek — legfő- ként pedig a törvényhatósági közigazgatási bizottságoknak eljárási rendjét, mely ngy az ellenőrzés, mint a jogszolgáltatás terén minden kérdésben és a törvény végre­hajtásának minden mozzanatában szigorúan követendő jogszabályul tekintendő. Nem szükséges ezen alkalommal az Utasítás egyes rendelkezéseit részletesen és külön-külön ismertetni, mivel a törvénynyel a legteljesebb összhangba maradva, azok úgy vannak csoportosítva, hogy gyakorlati alkalmazásuk adott esetben nehéz­ség nélkül eszközölhető legyen. Az Utasítás egybeállításánál az lebegett célul, hogy amidőn a néptanítók az állam nagymérvű áldozatkészségéből a hivatkozott törvény rendelkezései folytán immár állami segitségggel kedvezőbb anyagi helyzetbe jutnak és amidőn a tanitói állás jogi helyzete és a tanitói illetmények rendszeres kiszolgáltatása biztosítást nyer; amikor tehát a tanítótól az odaadó buzgalmat, kötelességeinek lelkiismeretes teljesítését és a hazához való ragaszkodás érzetének szünet nélkül való ápolását elvárni, sőt megkövetelni lehet: rendelkezésre álljanak azok a szabályok, amelyek a törvényben lefektetett nagy elvek átültetését a törvényből folyó eljárás rendjén biztositani alkalmasak s azt eszközölni képesek is. Elvárjuk tehát a Címtől, hogy az Utasítást alapos tanulmány tárgyává tegye és az abban előirt teendőket úgy saját hatáskörében foganatosítsa, mint az arra illetékes közegek által foganatosíttassa, illetve ezeket mondott irányú ténykedésük­ben szigorúan ellenőrizze. Az Utasításban, amint azt Cim látni fogja, az úgynevezett, „esetenként való felsorolás,, mellőztetett. Tétetett ez egyfelől azért, mivel a törvény rendelkezései alá vonható minden esetre való kiterjeszkedés úgyis elképzelhetetlen, de másrészt és legfőként azon okból is, mert a törvény további részletezés nélkül is legteljesebb mérvben megfelel az alkalmazhatóság követelményeinek, amint ez a törvény meg­alkotásánál folyton szem előtt tartatott! Így csupán annak hangsúlyozására szorítkozunk, hogy Cim első és szent fel­adatának tekintse közrehatni abban, amit a törvény is elérni óhajt, hogy t. i. minden iskolából és minden tanító működési köréből necsak kizárassék a hazafiat- lanság minden árnyéka, hanem hogy pozitive is biztosittassék a magyar nemzeti szellem uralkodása — összes népoktatási intézményeinkben. Elvárjuk, hogy Cim ezen irányú ténykedésében teljes szigort fejtsen ki és ha szüksége beáll, a megtorlásról is ide teendő jelentés által gondoskodjék. Az Utasításhoz függelék is csatoltatott, mely arra kiván szolgálni, hogy a tör­vény rendelkezéseinek alkalmazásánál támpontot nyújtson. S amidőn végül megemlítjük, hogy a törvény 17. §-ában foglalt rendelkezé­seknek eleget teendő, a magyar nemzeti címeres zászlót, címert és történeti képeket fokozatosan fogjuk az összes iskolák részére megküldeni, Címedet külön is felhívjuk, hogy az iskolahatóságokat ezek gondos kezelésére, megőrzésére és egyúttal arra figyelmeztesse, hogy ezen nemzeti jelvények köztörvényi oltalom alatt állanak s az azok ellen elkövetett merénylet súlyos büntetés alá esik. A most jelzett törvényszakasz második pontjára, mely az iskolaszékekkel szemben súlyos felelősséget állapit meg, külön is felhívjuk Cimed figyelmét. Ezen Utasítás a kibocsátás napján lép életbe s ugyanakkor az 1893. évi XXVI. t -c. végrehajtása tárgyában 1904. évi 10.000. szám alatt kiadott Utasítás, valamint az ezen törvény végrehajtására vonatkozó összes rendeletek hatályukat vesztik. Miről azzal értesítjük, hogy az említett „Utasítás“ a m. kir. tud. egyetemi nyomdánál kapható és felhívjuk Cimet, hogy azt azonnal rendelje meg és tegye alapos tanulmány tárgyává. Kaposvár, 1907. augusztus 14. Kapotsfy főispán, elnök,

Next

/
Thumbnails
Contents