Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)

1907-07-18 / 29. szám

354 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 29. zs. 16850/1907. szám. Valamenunyi főszolgabíró (rendőrkapi­tány) .é s községi elöljáróságokkal közhirrététel végett közlöm. Kaposvár, 1907. julius 16. Alispán helyett: Plachner s. k. főjegyző. Hivatalos másolat. 16310/1907. szkoz. 81809/I-a./1907. B. M. szánni körrendelet. A színművészeti ügyeknek a belügyminisztérium ügyköréből a vallás- és közoktatás- ügyi minisztérium ügykörébe való áthelyezése. Valamennyi törvényhatóságnak. Értesítem tudomás végett a Cimet, hogy az országgyűlési képviselőháznak 1906. évi november hó 26-án tartott ülésén hozott határozata következtében a szín­művészeti ügyeknek és pedig a m. kir. operaház, a budapesti nemzeti színház, a kolozsvári nemzeti színház, az országos szinészegyesület és a vidéki színészet ügyei­nek, úgyszintén a vidéki színigazgatók előadási engedély és segélyezési ügyeinek intézése a mai napon a vezetésem alatt álló belügyminisztérium ügyköréből a vallás- és közoktatásügyi minisztérium ügykörébe helyeztetett át. Az említett ügyekre vonatkozó mindennemű fölterjesztések és beadványok, tehát nemkülönben az ez ügyekben még általam bekivárit jelentések is ezentúl a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz intézendők. Budapest, 1907. évi julius hó 6-án. Andrássy. 16310/1907. szám. Az összes hatóságokkal és községi e 1 ő I- járóságokkal tudomásul vétel céljából közlöm. Kaposvár, 1907. julius 12. Alispán helyett: Plachner s. k. főjegyző. Hivatalos másolat. 16853/1907. szhoz. 65814/IV—b./1907. B. M. számú körren­delet. Az elismert, de utólagos házasság által törvényesitetnek ki nem mondott gyermekek jegviszouya. (Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének.)*) Felmerült kételyek eloszlatása végett az igazságügyminiszter úrral egyetértőleg értesítem Címedet, hogy az 1895. évi október hó 1-je óta anyakönyvezett azok a gyermekek, akiket atyjuk elismert és akiknek szülői utólag egymással házasságra léptek s ezen körülmény a gyermekek születési anyakönyvébe az A. T. 43. §-a alapján fel is jegyezteti ugyan, de a kiknek az utólagos házasság által történt tör- vényesitése az A. M. T. 19. §-ának utolsóelőtti bekezdése értelmében megállapítva és e körülmény az anyakönyvbe feljegyezve nem lett: sem a házassági, sem a ha­lotti anyakönyvekben, sem pedig az ezen anyakönyvekre vonatkozó névmutatókban az atya valódi, nevén nem nevezhetők, az ily gyermekekről szóló anyakönyvi be­jegyzésekről az A. U. 115 §-ának 11/2. b) pont,a alapján tartalmilag egyező kivonat ki nem állítható, ily gyermekek a családi értesítőben a törvényesen született gyer­mekek sorrendjébe be nem vezethetők s az anyakönyvek alapján kiállítandó egyéb jegyzékekben, tanúsítványokban és értesitvényekben csak az anya nevén nevezhetők. A halotti anyakönyvekbe az 1907. évi január hó 1-je előtt az eddigi joggya­korlat alapján, az atya nevén bevezetett ily gyermekekre vonatkozó bejegyzések érintetlenül hagyandók. Ha az ily gyermekekre vonatkozólag — a születési anyakönyv alapján — az 1907. évi január hó 1-je előtt kiadott tanúsítványokban, értesitvényekben vagy jegy­zékekben a gyermek az atya nevén neveztetett volna és a jelzett időpont után kelet­kező valamely anyakönyvi bejegyzés alkalmával kérdés merülne fel arra nézve, hogy az ily egyén most már milyen néven jegyeztessék be: ily esetekben az A. U. 55. §-ának 4. pontjában előirt eljárásnak van helye. ') Ez a körrendelet Fiúméra is kiterjed.

Next

/
Thumbnails
Contents