Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)
1907-05-16 / 20. szám
20. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 243 Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1907. évi május hó 6-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 280/3706. kgysz. Lengyeltóti községhez tartozó Hácstelep lakóinak kérvénye önálló kisközséggé alakulás engedélyezése iránt. Kérelem nagyméltóságu belügyminiszter úrhoz pártolólag felterjesztetni határoztatik. • Mert Lengyeltóti község képviselőtestülete f. évi január 21-én tartott gyülésé- sében egyhangúlag kimondotta, hogy nemcsak kifogása nincs nevezett telepnek önálló kisközséggé alakulása ellen, sőt ezen kérelem teljesítéséhez készségesen hozzájárul. Mivel pedig e mellett az átalakulást a telep lakosainak összes adófizetői kívánják, s ahhoz az adók felénél többet fizető gróf Zichy Béla birtokos is hozzájárult s az 1886. évi XXil. te. 152 §-ának b—f. pontjaiban felsorolt feltételek pedig szintén igazolva vannak. Mely határozat a vármegye hivatalos lapjában közzéteendő s a felebbezési határidő eltelte után nagyméltóságu belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Kmft. Kiadta: Krieger Ödön, vm. I. oszt. aljegyző, tb. főjegyző. Somogyvármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1907. évi május hó 6-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 360/6809. kgysz. Á zalaegerszegi Csány szobor-bizottság kérelme adomány iránt. A hazafias kegyeletre való tekintettel, e törvényhatósági bizottság a vármegyei zenedij-alapból a Csány László emlékére Zalaegerszegen felállítandó szoborra 50 (ötven) koronát megszavaz. E határozat a vm. hivatalos lapban közzéteendő s ennek megtörténte után az iratok jóváhagyás végett, a m. kir. belügyminster úrhoz felterjesz- tendők lesznek. A vármegye alispánja megbizatik, hogy az 50 koronát felsőbb jóváhagyás után a „Csány szobor-bizottságnak“ Zalaegerszegre leendő elküldés céljából, a vm. zenedij-alapból, a kaposvári m. kir. adóhivatalnál utalja ki. Kmft. Kiadta: Noszlopy Tivadar, vm. II. oszt. aljegyző. Somogyvármegye Törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1907. évi május hó 6-án tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 526/9846/kgy. sz. A vármegyei tiszti főorvosi lakás villanyvilágítás-berendezési költségeinek fedezése. A folyó évi február hó 4-én tartott közgyűlésből 175/29839. kgy. számú határozata egyéb részeinek épségben tartása mellett kimondja a törvényhatósági bizottság, hogy a vármegyei tiszti főorvosi lakás villanyvilágítás-berendezési költségeire az abban 335 korona 28 fillérben megállapított téves összeg helyett a tényleges szükségletnek megfelelő 702 korona 55 fillért azaz hétszázkettő korona 55 fillért a rendelkezési alapból megszavazza. Mely határozat a vármegyei hivatalos lapban közzététel után a felebbezési idő lejártával jóváhagyás végett belügyminister úrhoz felterjesztendő. Kmft: Kiadta: dr Kovács-Sebestény Gyula, vm. aljegyző.