Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)
1907-05-16 / 20. szám
224 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 20. sz. végrehajtása körül tanúsított lanyhasága is volna, holott ma már minden ezen kérdés iránt érdeklődőnek tisztában kell lenni azzal, hogy éppen maga a törvény hézagos volta az, mi a hatóságok kezét megköti. Maga a törvény az, mely megengedi, illetőleg nem tiltja az elszegődött cselédnek, mezei munkára elszerződöttek- nek az útlevél kiadását. Én a cselédeket és aratásra szerződötteket ezideig minden egyes esetben elutasítottam útlevél iránti kérelmökkel; a m. kir. belügyminisztérium azonban minden egyes megfelebbezett ily véghatározatomat megváltoztatta és az útlevél kiadását elrendelte. Hosszú volna mindazt elsorolni, mi a mellett bizonyít, hogy a kivándorlás rohamos emelkedésének okait nem a hatóságokban, de nem is annyira a titkos ügynökök csábításaiban kell keresni. Nem is a szegénység, nem a nyomor — hiszen polgáraink a többi megyékhez viszonyítva általában vagyonosaknak mondhatók — azok az okok, melyek ellen álhatatlanul hajtják polgártársainkat a tengeren túlra: hanem a könnyű vagyonszerzés, meggazdagodás vágya. A pénzszerzés ördöge az, mely nem hagyja őket hazájukban nyugodtan dolgozni, mely még atengertőli félelmet is legyőzi bennök; s a kivándoroltak által Isten tudja mily nagy nélkülözések árán megtakarított és hazaküldött pénz az, mi legjobban csábit. Hisz tagadhatatlan, hogy tekintettel az amerikai munkabérnek a mienknél aránytalanul nagyobb voltára, a kivándoroltak egy része pénzt szerez, némelyike vagyont gyűjt. De azt is el kell ismernünk, hogy polgártársaink idehaza nem végeznek olyan lélekölő, szervezet romboló munkát, mint odakint. Azért a munkáért, mit Amerikában végeztetnek velük, az adott bér csekélynek mondható. Nemcsak erejüket teszik tönkre, de egészségüket is aláássák. A hazatértek között nagyon sokan vannak a lélekben megtöröttek, testben nyomorékok; kik dacára annak, hogy vagyont szereztek, átkozzák azt a pillanatot, melyben eszükbe jutott a kivándorlás. A fentiekből tisztán láthatók az okok, mik a kivándorlók számát ily rövid idő alatt olyan nagyra emelték. A természetes fejlődés nyomán is kétségtelenül mindinkább előtérbe nyomuló sociális kérdések, de a humanizmus általános kívánalmai is kötelességünkké teszi, hogy a szegény ügygyei komolyabban foglalkozzunk, s a nagyközönség érdeklődését is e kérdés iránt felköltsük. Ugyanazért az 1886. évi XXII. törvénycikk 145. §-a alapján felhívtam a járási főszolgabirákat és Kaposvár város polgármesterét, hogy a hatóságuk területén levő szegények létszámáról és a szegényügyre vonatkozó intézkedésekről hozzám jelentést tegyenek. A beérkezett adatok bizony szomorú színben tüntetik fel szegényügyünk mai állapotát. Egyedül Kaposvár város az, hol az egyesületek és hatóság karöltve működnek a szegénysegélyezés terén. Ezrekre megy az itt kiosztott pénz, s ennek dacára mégis 27 szegény nyakában lóg a koldustarisznya, s a kéregetési engedélyt jelző tábla. Szomorú jelenség! Mennyire hátra vagyunk még ezen a téren, mily nagy távolságban halad előttünk a müveit Nyugat, hol az elaggott munkaképtelen szegények nem kénytelenek az egyesek könyörületességét igénybe venni, hol nem azzal segítik a községek szegényeiket, hogy megengedik nekik a koldustarisznya viselését, hanem azzal, hogy kerületenként szegényházakat építenek, hol az igazán arra szorultak tisztességes ellátásban részesülnek. A mi szegényeink legnagyobb része kéregetésből tengeti életét. A nyomorék pedig valósággal nyűg a községnek és nagy kiadásába is kerül. Hogy csak egy példát említsek, Taszár községnek évente 360 koronájába kerül egy nyomorékja. Nyil- való ily körülmények- között, hogy ezen kérdés rendezése hosszú időre már el nem odázható s a községi szegényalapok számbavételével is oly megoldást kell keresni, mely megszüntesse azon szomorú állapotot, hogy egy becsületes és nehéz munkával keresztül küzdött életet a koldulás megszégyenítő kényszere fejezzen be. A kaposvári járásban a közsegélyre szorultak száma 106, a szigetváriban 54, a csurgóiban 103, a nagyatádiban 114, a marcaliban 71, a lengyeltótiban 76, a tabi-
