Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1907. (26. évfolyam 1-53. szám)

1907-02-28 / 9. szám

Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 9. sz. 98 Igen sok községben, hol a szabályrendeleti intézkedésekben elrendelt szerel­vények beszereztettek, még ha jó karban vannak is, haszonvehetlenek, mert a be­vásárlásnál a legtöbb község szakértő közvetítő nem létében a lelkiismeretlen közvetítők és gyárosok által megtévesztettek és igen nagy összegekkel tujfizetett használhatón, szabályellenes áruk átvételével a községeknek nagy kár okoztatott, ellenben a tűz­védelem lehetősége egyáltalán nem fokoztatott. Ezen sajnálatos és tűrhetetlen állapotokon végre is alaposan és gyökeresen változtatni óhajtok, mit a következő munkaprogramul megvalósítása által vélek elérhetőnek. 1. A tűzoltóságot illetve, az általam minden községnek megküldetett szabály­rendelet-minta alapján alkotandó szabályrendelet szerint létesítendő községi tűzoltó- csapatok vezetői, gyakorló tisztjei, nemkülönben a községi jegyzők is, a f. év tavaszán a vármegyei tüzoltószövetség által rendezendő nagy tanfolyamon fognak a tűzvé­delem effectuálásának módjára kitanittatni. A járási tüzrendészeti felügyelők a tűzoltókat ezen tanfolyamon nyert alapis­meretekben ellenőrizve tovább fogják oktatni. 2. A felvett jegyzőkönyvek alapján a tüzoltószövetség által megtétettem a leg­sürgősebb intézkedésekre vonatkozó javaslatokat. Ezen javaslatokat minden egyes községre nézve külön törzslapon ide csatolva azon utasítással küldöm meg az illetékes főszolgabíró uraknak, hogy azoknak alapján sürgősen hozzák meg a szük­séges véghatározatokat, melyeknek könnyebb technikai kezelése szempontjából köz- ségenkint 4 darab minta-lapot csatolva nyomtatásban rendelkezésre bocsátók. Ezen véghatározatokból 1—-1 példány az illető községnek; nekem és az ere­deti törzslappal együtt a vármegyei tüzrendészeti felügyelőnek Kaposvárra megküldendő. Az 1889. évi 54.597. számú b. ü. rendelet folytán néhai hivatali elődöm által 3803/902. sz. alatt kiadott s idecsatolt rendelet alapján a somogyvármegyei tüzoltó­szövetség nyilvános árlejtést hirdetett a vármegye községei részére beszerzendő tűz­védelmi szerek szállítására. Ezen árlejtés eredményeképen módjukban áll a közsé­geknek, ha a vármegyei tűzoltó-szövetségi szakértő támogatását igénybe venni kíván­ják, megfelelő árak és 5 évig terjedhető részletfizetés mellett a szállított tüzoltószerek minőségének szakszerű felülvizsgálatát is biztosítani s ezáltal magukat esetleg meg nem felelő szerek átvételéből eredhető károktól megoltalmazni. Minthogy továbbá szerzett tapasztalás szerint nagy károkat szenvednek községeink az által is, hogy a fecskendőkben mutatkozó sokszor jelentéktelen hiányoknak, kellő szakértelemmel nem biró egyének által eszközölt javítása folytán a drágán beszerzett fecskendők még jobban megrongáltatnak és sok esetben teljesen használhatatlanná válnak, — az esetleges javítások pontos és ellenőrizhető eszközölhetése céljából megengedtem a vármegyei tűzoltó-szövetség gépészmesterének lakcímét tartalmazó hirdetését tájé­koztatásul a községeknek kézbesíteni, mely célból a szükséges számú példányokat ide csatolva megküldöm. Határozottan számitok arra, hogy a főszolgabíró urak nemcsak felelősséges kö­telességérzetből, hanem e fontos ügyet megillető rokonszenv és érdeklődéssel fog­nak eme reorganizáló munkámban segítségemre lenni. Kaposvár, 1907. február 23. Sárközy Béla, s. k. alispán. Hív. másolat 4257/1907. számhoz. 8220/V. a. 1907. B. M. körrendelet. Az árvíz ellen való védekezés tárgyában. Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőjének. A földmivelésügyi m. kir. miniszter ur folyó évi január hó 11-én 10120/V—2. sz. a. kelt rendeletével felhívta (Címedet), hogy a vizáradások idejének közeledésére

Next

/
Thumbnails
Contents