Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1906. (25. évfolyam 1-51. szám)
1906-01-11 / 2. szám
10 Somogyvármegye Hivatalos Lapja. Hivatalos másolat. 563/1906 számhoz. 89,879/111—c./1905. B. M. sz. körrendelet. Cigányzenekaroknak a katonai egyenruhához hasonló öltöny viselésétől való eltiltása. (Valamennyi törvényhatóság első tisztviselőnek1) A cs. és kir. közös hadügyminister urnák átirata szerint az Aszutriában zenei körutat tevő avagy egyes fürdőhelyeken szereplő cigányzenekarok a hadsereg huszártiszti egyenruházatához teljesen hasonló, attól alig észrevehetőleg eltérő s igy katonai egyenruha számba menő öltönyöket viselnek, úgy, hogy az ilyen zenekarok tagjai gyakran katonatiszteknek tekintetnek és tényleges katonatisztek által is számos esetben katonai tisztelgésben részesittettek. Ennek folytán a prágai cs. kir. helytartóság úgy a cs. és kir. közös hadsereg, mint a m. kir. honvédség és az osztrák Landwehr egyenruházatához hasonló öltöny viselésétől a cigányzenekarokat eltiltotta és ezen tilalom szigorú végrehajtását rendelte el, mely tilalom előforduló esetekben Ausztria egész területére kiterjesztetni szándékoltatik. A cs. és kir. közös hadügyminister ur a cigányzenekarok által használni szokott huszáregyenruházatot katonai egyenruhának tekinti, mert nem elegendő, hogy a cigányzenekarok által viselt ruházat a .katonai egyenruhával nem teljesen ugyanaz, hanem szükséges, hogy a hasonlatosságnak még a látszata is keríthessék, amennyiben a rendszerint csekély eltérések — pl. a galléron viselt lyra — a közönség túlnyomó része által fel nem ismerhetők és az egyenruháról szerzett általános benyomás lesz maradandó; miért is felhívom Címedet, figyelmeztesse a hatósága terütén állandóan vagy ideiglenesen tartózkodó cigányzenekarokat arra, hogy Ausztria területén a hadsereg, illetőleg honvédség bármely fegyverneme vagy intézménye s általában a fegyveres erő egyenruhájához hasonló ruházatban való megjelenéstől, illetőleg szerepléstől — a fennálló tilalom áthágása következményeinek terhe alatt — tartózkodjanak és hogy az ilyen ruházat viselését belföldön, az ország területén is mel- lőzék, mert ellenkező esetben ezen a tisztikar tekintélyét sértő s visszaélésekre alkalmas ruházat viselése, előforduló esetekben meg fog akadályoztatni, illetőleg az egyesek ellen esetleg az 1879: XL. t.-c. 44 §-a fog alkalmazásba vétetni. Budapesten, 1906. évi január hó 2-án. A miniszter meghagyásából: Dr. Sélley s. k. miniszteri tanáscos. 563/1906. szám. Valamennyi főszolgabíró (polgármester) úrral, megfelelő intézkedés végett közlöm. Kaposvár, 1906. január 9. Alispán szabadságon: Cabsovits s. k., főjegyző. V. Pályázatok, hivatalos Síirdetések és körözvények. 41/1906. szám. Pályázati hirdetmény. Somogy vármegye törvényhatóságánál lemondás folytán üresedésbe jött s a folyó évi februári évnegyedes közgyűlés első napján választás utján betöltendő egy X-ik fizetés osztálybeli szolgabirói állásra ezennel pályázatot hirdetek és felhivom a pályázni kívánókat, hogy az 1883. évi 1. t-c. 3. $-a szerinti minősítésüket, illetőleg előképzettségüket, eddigi foglalkozásukat, életkorukat és egészségi állapotukat igazoló okmányokkal felszerelt és sajátkezüleg irt pályázati kérvényeiket a vármegye főispánjához intézve, hozzám folyó hó 31-ig annál is inkább benyújtsák, mert a később érkezőket figyelembe venni nem fogom. Kaposvár, 1906. január l. Alispán szabadságon: Gabsovits s. k., főjegyző. 0 Ez a körrendelet Fiúméra is kiterjed.