Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1906. (25. évfolyam 1-51. szám)
1906-05-31 / 22. szám
22 sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja, 227 A megállapított határidőn túl beérkező folyamodványok visszaadatnak és nem vétetnek figyelembe. Az alapitványos helyek elnyerését célzó folyamodványok azon hatóságnak, személynek küldendők meg, amely (aki) a mellékelt kimutatásban megjelöltetett. A kérvényekben kifejezés adandó annak, hogy a folyamodó az „Utasítás a pályázók felvételére nézve a m. kir. honvéd nevelő és képző intézetekbe“ határoz- ványait teljtartalmulag ismeri és kötelezi magát az ezen utasításban meghatározott valamennyi feltételnek megfelelni. Azon pályázók hozzátartozói, akiknek a testi alkalmasság és a sikeres felvételi vizsga feltétele alatt fizetéses helyek adományoztatok, illetve akik alapitványos helyekre bemutattatok, a honvéd hadapródiskolák parancsnokságai által erről annak tudtul adása mellett értesittetnek, hogy mikor kel! a pályázónak az illető intézetben megjelennie. Hasonló módon értesittetnek azok is, kiknek kérvénye nem vétetett figyelembe. Miután azonban az említett pályázók felvétele biztos kilátásba nem helyezhető, a szülők gondoskodjanak, hogy fiaik a felvételi vizsgára be nem idéztetésük esetében a polgári tanintézetekben, tanulmányaik folytathatása céljából kellő időben beirattassanak. Tekintettel arra, hogy a honvéd hadapródiskolákban a tanév később kezdődik, mint a polgári középiskolákban, a vallás és közotatásügyi miniszter ur elrendelte, hogy azon tanulók, kik a honvéd hadapródiskolákba leendő felvételért folyamodtak, velvételük eldöltéig, vagyis szeptember 20-ig felvételi (behatási) és tandíj fizetése nélkül látogathatják a rendelkezése és vezetése alatt álló középiskolákban, valamint az állami és községi polgári fiúiskolákban a leckéket. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur egyúttal felszólította az egyházi főhatóságokat is, hogy ezen kedvezményt a főhatóságuk alatt álló középiskolákra szintén terjesszék ki. Horváth-szlavón országokra nézve azonban e tekintetben a bán ur oly módon intézkedett, hogy a tandíjfizetés mellett ott már beiratkozott azon tanulók szüleinek, kik a honvéd hadapródiskolákba felvétettek, a már lefizetett tandíj, felvételi díj és egyéb járulékok visszafizettessenek. IV. A felvételi vizsgák. Minden pályázó közvetlenül az illető intézetbe való beérkezte után, testi alkalmassága tekintetében megvizsgáltatik. A testileg alkalmatlanoknak talált pályázók hozzátartozóiknak azonnal visszaadatnak, a testileg alkalmasoknak minősítettek pedig felvételi vizsgát tesznek, a melynél a hozzátartozók is jelen lehetnek. Az irásbelileg és szóbelileg megejtendő felvételi vizsgák szeptember 16—20-ig tartatnak meg.J) A fölvételi vizsga magyar nyelven teendő le, melyet a pályázóknak oly mérvben kell tudniok, hogy az eredményteljes oktatás lehetősége e tekintetben biztosítva legyen. Pályázók, a kik horvát tannyelvű iskolát végeztek, a felvételi vizsgát utóbb említett nyelven is letehetik; a magyar nyelvnek nem tudása — a pályázóknak egyébként jó képessége és megfelelő előismeretei mellett — nem képez akadályt a felvételre. Y. Igényjogosultság. Fizetéses helyre minden magyar állampolgár fiának van igénye, aki az általános feltételeknek megfelel; tehetséges ifjak jó iskolai bizonyítványokkal azonban előnyben részesülnek. Alapitványos helyekre azon személyeknek van igényük, kik az illető alapitó oklevelekben foglalt különös kellékeknek és az általános felvételi feltételeknek is minden tekintetben megfelelnek. Felt Budapesten, 1906. május havában. A m. kir. honvédelmi ministertől. 2 2) A felvételi vizsga terjedelme az előbb hivatkozott „Tájékoztatóbból vehető ki.