Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1906. (25. évfolyam 1-51. szám)

1906-05-31 / 22. szám

222 SomogyvArinogye Hivatalos Lapja. 22. az/. 3. A közigazgatási hatóságok hatáskörébe utalt kihűlési ügyekben körözőlevél csupán akkor bocsátható ki, midiin jogerős végérvényes végrehajtás tárgyát képező büntető ítélet forog szőnyegen. Ez esetben is azonban — tekintettel a szóban levő kihágási ügyeknek csekélyebb jelentőségére és horderejűre — a jogerősen elitéit, ismeretlen turtózkodásu egyénnek körözése csak abban állhat, hogy az elitéit neve, személyi viszonyai (kor, illetőségi és lakóhely, vallás, foglalkozás stb. az u. n. „nationale“) az elitélés alapjául szolgáló kihágás megjelölése, a kiszabott büntetés röviden közzététetik azzal, hogy az elitéit tartózkodási helye nyoomoztassék és siker esetén az az elitéltet köröző hatóságnak 1 ödémására adassák. Példa: Nagy dános debreceni születésű és illetőségű, 39 éves ev. ref. nőtlen, bolti szolga, volt budapesti lakos, a kbtk. 83. §-a alapján közszemé­rem elleni kihágás miatt 3 napi elzárásra Ítéltetett. Az ország összes hatóságai {el­hivatnak, hogy nevezettet kinyomozni s feltalálás esetén tartózkodási helyét alulirt hatósággal közölni szíveskedjenek. Budapest, 1906. március hó 28. Budapesti V. kér. rendőrkapitányság. Felhívom Címet, hogy a fentebbiekről a kihágási ügyekben eljárni hivatott elsőfokú hatóságukat szigorít miheztartás végett, haladéktalanul értesítse. Budapesten, 1906. május 17-én A miniszter helyett Hadik s. k., államtitkár. 12538/1906. szám. Valamennyi főszolgabíró, kaposvári polgár- mester és rendőrfőkapitány urakkal szigorú miheztartás végett közlöm. Kaposvár, 1906. május 29. Sárközy Béla s. k , alispán. Hivatalos ríni ólat 12369/1906. számhoz. 38744/VII. A. I. 1906 M. kir. föld- mivelésügyi miniszter. Somogy vármegye alispánjának. Selyemtenyésztési szakközegeim az egyes községekben mutatkozó szederfalomb hiányt rendszerint akként igyekeztek megszűnteim, hogy az illetékes hatóságoktól más községek lomb feleslegének átutalását kérelmezték. Ezen kérelmet, az illetékes járási íőszolgabirák a selyemtenyésztés előmozdítása érdekében ez ideig kedvezően intézték el; -újabban azonban arról értesültem, hogy egyes főszolgabírók a lomb- átutalási kérelmek feletti határozást az érdekelt községek elöljáróságaira bízzák, melyek kivétel nélkül megtagadják szederfa — lombfeleslegüknek más községbeli selyemtenyésztők részére való átengedését. Miután a közutaknak szederfákkal való beültetése épen azért képezte az állam­kormányzat egyik különös gondját, hogy a selyemtenyésztés fejlődése ez utón is előmozditassék és mert elfogadható indok nem hozható fel az ellen, hogy a selyem- tenyésztés érdekében ültetett szederfák lombfölöslege oly szomszédos selyemtenyész­tőktől megtagadlassék, akiknek e célból nem áll elegendő lomb rerdelkezésre: — utalással az 1884. évi október hó 22-én kiadott 60972/1883. 111. a. számú valamint az ennek kiegészítését képező és 1887. évi április hó 4-én 15874. számú belügyminisz­teri rendeletekre, melyek szerint az állami, törvényhatósági és községi közutak mellett ültetett szederfáknak selyemtenyésztési célra való levelezése ház és földtulajdonosok által meg nem tagadható sőt utalással az 1894. XII. 95 §-ának d) pontjára mely határozottan kimondja, hogy kihágást követ el és 100 koronáig terjedhető pénzbün­tetéssel sújtható az, aki a közutakon, köztereken vagy utcákon levő szederfákról a selyemtenyésztési célra való lombszedést, jogtalanul megakadályozza; — Fölhívom alispán urat, utasítsa a járási főszolgabirákat, hogy a köztereken és közutak mentén ültetett szederfák lombfeleslegének átengedése iránt selemtenyésztési szakközegeim részéről elterjesztett kérelem felett mindenkor önmaguk határozzanak, mert e kérel­meknek a községi elöljáróságok elé való utalása esetén alig lesz megakadályozható, hogy a lombfeleslegek átruházásának kicsinyes érdekek útját ne állják, Selyemtenyésztési szakközegeim által e részben előterjesztendő kérelmek kedvező elintézésére annyival is irikáb számitok, mert a lomb átutalás iránti kérelem kifeje-

Next

/
Thumbnails
Contents