Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1905. (24. évfolyam 1-52. szám)
1905-12-21 / 51. szám
51. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 505 A m. kir. földmivelésügyi miniszter 1904. évi január hó 15-én 101453/1903. V—4. szám alatt kelt és valamennyi alispánhoz, törvényhatósági joggal felruházott város polgármesteréhez, valamennyi kir. kultúrmérnöki hivatalhoz és valamennyi kir. erdőfelügyelőséghez intézett körrendeletének másolata. A vízmosások megkötésére vonatkozó eljárás egyszerűsítése céljából elrendelem, hogy jövőben a megkötési munkálatok végrehajtásának biztosítása iránt az eljárás minden esetben a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. t.-c. és az ennek végrehajtása tárgyában 1894. évi 48000. szám alatt kiadott földmivelésügyi miniszteri rendelet alapján indítandó meg. Oly esetekben, midőn a vízlefolyás nagyobb mérvű rendezést igényel vagy e rendezés idegen érdeket is érint, az 1894. évi XII. t.-c. alapján tartandó eljárás lebonyolítása után a vízjogi engedélyezési eljárás is foganatosítandó. A vizmosásos helyek fölött a járási főszolgabíró köteles a község bejelentésére vagy felsőbb utasításra az idézett 48000/94. számú rendelet 13. §-a értelmében helyszíni szemlét tartani, melyhez az illetékes kir. erdőfelügyelőség minden esetben meghivandó. A költségek lehető kímélése céljából a főszolgabíró az illetékes kultúrmérnöki hivatallal lépjen előzetes érintkezésbe, vájjon e hivatal magát a tárgyaláson képviseltesse-e ? Ha a nevezett hivatal a helyszíni viszonyok ismerete alapján megjelenését mellőzendőnek tartja is, köteles a megkötéshez netán szükséges mérnöki munkálatok tervezését foganatosítani s a hatóságnak szakértői előterjesztést tenni. A községi határokban levő vízmosások felvétele községi határonkint a járási főszolgabíró, a kir. erdőfelügyelőség s esetleg a kultúrmérnöki hivatal kiküldöttjéből álló bizottság által az illető községi elöljáróság közreműködésével eszközlendő. A helyszínén eljáró bizottság a vizmosásos helyek felvételénél megfelelő méretű térképvázlatokon állapítsa meg a vizmosásos területeket a tulajdonos nevének s a kataszteri számoknak feltüntetésével. Az erdőfelügyelőség küldöttje tüntesse fel a helvszinrajzon a fásitandó helyeket s határozza meg a csemeteszükségletet s a fásítási munkatervet, ha pedig a kultúrmérnök is van jelen, ez tüntesse fel a szükséges gátlások számát s azok szerkezetéről mellékeljen a jegyzőkönyvhöz vázlatot, költségvetést és anyagkimutatást. A jegyzőkönyvbe az érdekeltségnek esetleges állami segély iránti kérelme is felveendő, a kérelem azonban csak a határozat jogerőre emelkedése után terjesztendő elém; a határozatban tehát a munkák költségei az államsegély iránti kérelemre való tekintet nélkül teljes összegükben vetendők ki. E határozatban a főszolgabiró a legeltetési tilalomra nézve is intézkedik — mellőzi azonban a vízmosások képződésének megelőzésére, illetve azok tovább terjedésének meggátlására nézve nem feltétlenül szükséges munkák elrendelését, a milyenek pl. az egyes vízmosások közötti területek befásitása. Az 1894. évi XII. t.-c. 102. §-a értelmében a főszolgabiró által hozandó határozatban ugyancsak megállapítandó, hogy mely munkák foganatositandók azonnal s melyek tartoznak további vízjogi vagy erdészeti eljárás alá. A határozat felebbvitele iránt az 1901. évi XX. t.-c. 2. és következő szakaszainak rendelkezései érvényesek. A munka felügyeletére a főszolgabiró a községi elöljáróság tagjai közül jelöl ki megbízható munkafelügyelőt, kinek részére megfelelő tiszteletdij állapítandó meg. A munkafelügyelőt teendőire nézve a hatósági szakértő oktatja ki. Törvényhatósági joggal biró és rendezett tanácsú városok a 48000/1894. számú rendelet 13. §-ának utolsó pontja értelmében továbbra is saját hatáskörükben kötelesek gondoskodni az iránt, hogy az idézett törvény szóban forgó rendelkezéseinek érvény szereztessék. Korlátolt forgalmú birtokokon levő kopárok befásitásának elrendelésére a több