Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1905. (24. évfolyam 1-52. szám)

1905-01-12 / 2. szám

2. sz Somogyvármegye Hivatalos Lapja. 13 elkoboztatni rendeli. Ezen ítéletnek 1—1 példányát tudomásvétel és a területükön levő kir. járásbíróságokkal való közlés végett a Magyarország területén levő összes kir. törvényszéknek, az ezen kir. törvényszék területén levő összes kir. járásbíróság­nak a m. kir. belügyminisztériumnak, a m. kir. kereskedelemügyi minisztériumnak, Horvát-Szlavon-Dalmát országok kormányának és valamint a magyar állam terüle­tén levő kir. főügyészségekkel való közlés végett 12 példányban és a balassagyar­mati kir. ügyészségnek az összes nyomtatványok kapcsán megküldeni rendeli. Indokok : Missler F. brémai cég által terjesztett, a salgótarjáni főszolgabirói hivatal által elvett nyomtatványok kifejezetten az Amerikába való kivándorlásra csábítanak és annak közvetítésére szolgálnak. Az 1903. évi IV. t.-c. 46. §-a szerint az, a ki a megkívánt engedély illetve jóváhagyás nélkül kivándorlást közvetít, valamint a 47. §. szerint az is a ki a kivándorlásra buzdít, kihágást követ el. Minthogy fent jelzett cég mint külföldi, az idézett törvény 8. §-ában felsorolt kellékek hiányában ily en- gedélylyel nem bir, másrészt pedig eme kihágás miatt ellene, mint külföldi ellen a büntető eljárás meg nem indítható az általa forgalomba hozott nyomtatványok a közvádló indítványára a btk. 62. §-a értelmében elkobzandók voltak. Az Ítélet köz­lésére vonatkozó rendelkezés a B. P. 478. §-án alapul. Balassagyarmat, 1904. évi december 16. Dr Kubinyi s. k. kir. törvényszéki elnök. (P. H.) Sándor s. k. kir. törvényszéki jegyző. Ezen Ítélet jogerőre emelkedését és végrehajtását igazolom. Kmft. Dr Kubinyi s. k.Jsir. törvényszéki elnök. 5471/1904. B. sz. O Felsége a Király nevében! A balassagyarmati kir. törvény­szék mint büntető bíróság Jakobovics József kir. táblai biró elnöklete alatt, dr Ligeti Ernő kir. törvényszéki biró, Sókuthy Miklós kir. törvényszéki albiró, vala­mint Sándor Arnold kir. törvényszéki joggyakornok mint jegyzőkönyvvezető részvé­tele mellett a kir. ügyészségnek 1904. évi 6119. sz. a. kelt indítványában a Scharlach Lajos és társa cég által Kanczkó János címén küldött nyomtatványok elkobzása tárgyában a kir. törvényszéknek 1904. évi 5002. B. sz. a. kelt végzése folytán Kocián Gyula kir. alügyész, mint közvádlónak jelenlétében 1904. december 16-án Balassagyarmaton megtartott nyilvános főtárgyalás alapján a vád és védelem meg­hallgatása után következőleg Ítélt: Scharlach Lajos és társa hamburgi cég által Kanckó János málnapataki lakos címére küldött és a losonci főszolgabíró által el­vett és a balassagyarmati kir. ügyészség által bűnjelként beterjesztett tót szövegű levelet „Pozor“ „Ukrutne laeniz Cenyl‘ cimü horvát szövegű nyomtatványokat, német szövegű menetrendet és cimboritékot a btk. 62. §-a és az 1903. évi IV. t.-c. 46. §-ának második bekezdése értelmében elkobozza és megsemmisítés végett a kir. ügyészséghez átteszi, valamint az ezen nyomtatványokból a magyar büntetőjog ér­vényességi területén feltalálható összes példányokat elkoboztatni rendeli. Ezen Íté­letnek cgy-egy példányát tudomásvétel és a területükön levő kir. járásbíróságokkal való közlés végett a Magyarország területén levő összes kir. törvényszékeknek, az ezen kir. törvényszék területén levő összes kir. járásbíróságoknak, a m. kir. belügy­minisztériumnak, a m. kir. kereskedelmi minisztériumnak, Horvát-Szlavon és Dalmát országok kormányának, a magyar állam területén levő kir. főügyészségekkel való közlés végett 12 példányban, a balassagyarmati kir. ügyészséggel az elkobzott nyomtatványok kapcsán megküldeni rendeli. Indokok : A Scharlach Lajos és társa hamburgi cég által Kanczkó János málnapataki lakos címére küldött és a losonci főszolgabíró által elvett nyomtatványok kifejezetten az Amerikába való kivándor­lásra csábítanak, és annak közvetítésére szolgálnak. Az 1903. évi IV. t.-c. 46. §-a szerint az, aki a megkívánt engedély, illetve jóváhagyás nélkül kivándorlást köz­vetít, valamint a 47. §. szerint az is, aki kivándorlásra buzdít, kihágást követ el. Minthogy fentjelzett cég, mint külföldi az idézett törvény 8. §-ában felsorolt kellé­kek hiányában ily engedélylyel nem bir, másrészről pedig eme kihágás miatt ellene mint külföldi ellen, a büntető eljárás meg nem indítható, az általa forgalomba ho­zott nyomtatványok a közvádló indítványára a btk. 62. §-a értelmében elkobzandók

Next

/
Thumbnails
Contents