Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1905. (24. évfolyam 1-52. szám)
1905-06-01 / 22. szám
226 Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 22. sz. vásárhelyen, Jászberényben, Karcagon, Szabadkán, Rimaszombaton, Szent-Imrén, Nagy-Szent-Miklóson, Adán, Csakváron és a gróf Eszterházy-féle csákvári földmives iskolánál 20—20 összesen 280 néptanító részére négy hétre terjedő mezőgazdasági tanfolyamot rendez. Ezen gazdasági tanfolyam tartamára minden felvett elemi iskolai tanító a földmivelésügyi miniszter ur tárcája terhére egyszáz (100) korona segélyben részesül, mely összegből az útiköltség, az ellátás, szóval minden kiadás fedezendő lesz. Ezen tanfolyamokra nyilvános elemi népiskolákban tényleg alkalmazásban levő és még mezőgazdasági tanfolyamon részt nem vett tanítók vétetnek fel és pedig első sorban lehetőleg azon községekből, a melyekben a gazdasági ismétlő iskola már megnyílt s a vezetéssel megbízott tanítók a tanítási jogosítványt oly kikötéssel nyerték el, hogy a gazdasági tanfolyamok valamelyikén jelentkezni tartoznak; továbbá azon községekből, ahol a gazdasági ism. iskola felállítása már a jövő tanévben remélhető. Midőn erről, hivatkozással a Néptanítók Lapjában is közzétett pályázati hirdetményre értesitem, felhívom az érdekelteket, hogy kérvényeiket hozzám legkésőbb junius hó 5-ig okvetlenül terjesszék fel. A folyamodó tartozik a kérvényben felemlíteni életkorát, az iskola helyét és jellegét, az ism. tankötelesek létszámát s végre azt, hogy az illető iskolánál van-e mezőgazdasági vagy más szaktanfolyamot végzett tanító és hogy a tanító élvez-e a gazdasági ism. iskola vezetéséért tiszteletdijat ? A felekezeti vagy egyéb iskoláknál működő kántortanitókat figyelmeztetem, hogy eltávozásukat illetékes és közvetlen hatóságuknál kellő időben jelentsék be oly végből, hogy esetleg szükséges helyettesítésük felől gondoskodás történhessék. Kaposvár, 1905. évi május hó 24-én. Dr Gulyás kir. tanfelügyelő. 2061/1905. kgb. szám. Somogy vármegye közig bizottságától. Valamennyi közs. elöljáróságnak. A nm. vallás- és közoktatásügyi m. kir. minister urnák 1888. évi november hó 30-án 48198 _és 1889. évi december 30-án 55681 sz. a. kelt rendeletéire való hivatkozással felhívjuk, hogy az állami, községi, társulati, magán és izraelita-jellegü népoktatási tanintézetek iskolaszékeit utasítani, hogy a „Néptanítók Lapja“ eddig összegyűjtött évfolyamait köttessék be és a leltárba való bejegyzés mellett az iskolai könvtárban helyezzék el. Egyben pedig utasítsa a nevezett iskolák helyi hatóságait arrra is, hogy ezt a jövőben is teljesítsék és erre külön sürgető figyelmeztetést ne várjanak, mert ha e tekintetben a kir. tanfelügyelő mulasztásnak jönne nyomára, a lapnak ingyenes küldését be fogja szüntetni. Kaposvár, 1905. évi május 21. Főispán szabadságon, alispán beteg: Gabsovits, s. k., főjegyző. Hivatalos másolat. 13399/1905. számhoz. 36152/VII. a. 1. szám. M. kir. földmivelésügyi miniszter. Valamennyi vármegye alispánjának. Hivatali elődöm 69909/896. sz. és 42150/897. sz. rendeletéi értelmében a mezei közös dülőutak a kataszteri részletes felmérés előtt, de legkésőbb a betétszerkesztés folyama alatt rendezendők, kitüzendők s állandóan megjelölendők. Előfordult, hogy a községek az említett utak rendezése és állandó megjelölése iránt vagy nem a kellő időben intézkednek, hanem akkor a midőn a kataszteri munkálatok a betétszerkesztés céljaira már rendeztettek, sőt a telekkönyvi betétek már meg is szerkesztettek vagy pedig az állandó megjelölést mellőzik s e helyett néhány hét alatt elpusztuló apró fakarókat, zsindelyeket alkalmaznak s az igy kellőleg nem tájékoztatott felvételeknél előforduló esetleges téves kitüntetések ellen a telekkönyvi betétek elkészülte után kell a mezei közös dülőutak rezdezése érdekében felszólamlásokkal élni. Az ilyen eljárás azt eredményezi, hogy a betétszerkesztés céljaira már rendezett kataszteri munkálatok fel lesznek forgatva, mi által ezen munkálatok áttekinthetősége, biztonsága veszélyeztetve van, de egyszersmind az