Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1905. (24. évfolyam 1-52. szám)

1905-03-16 / 11. szám

130 Somogy várni egye Hivatalos Lapja. 11. sz. fatenyésztésnek, nemesítésnek, a gyümölcsértékesítésnek feltételeit, módját és termé­szetes követelményeit megismerve és megkedvelve e hasznos és nemesítő foglalko­zásnak az életben mivelői, tanítómesterei és buzgó terjeszőivé váljanak. Az egyes tanfolyamokra csakis 12 lelkész fog az állam költségére felvétetni, akik egyenkint 32 kor. utiátalányban és napi 4 korona ellátási díjban fognak részesittetni. Felhivatnak mindazon községi lelkészek, kik ezen tanfolyamokon résztvenni óhajtanak, hogy 1 koronás bélyeggel felszerelt kérvényeiket, amelyben lakhelyük (vármegye és község) életkoruk, nyelvismeretük, valamint azon körülmény is, hogy vidékük a gyümölcstermelésre kedvező-e, felemlítendő, folyó évi március hó 21-éig bezárólag közvetlenül hozzám terjeszszék fel. Ezen határidőn túl beérkező kérvények nem fognak figyelembe vétetni. Oly lelkész, ki már ily tanfolyamon részt vett, nem pályázhatik. Segédlelkészek nem vétetnek fel. Az állami ösztöndíj mellett felveendő lelkészeken kívül fel fog még vétetni e tanfolyamra 3—4 földbirtokos és gazdatiszt is, akik azonban állami ellátásban nem részesülnek. Ez utóbbiak kérvényeiket szintén folyó évi március hó 21-éig ugyan­csak hozzám küldjék be. Budapest, 1905. évi március hó 7-én. M. kir. földmivelésügyi miniszter. 15209/1905. szám. Pályázati hirdetmény Keszthelyen, Tordán és Kisszebenben tartandó gyiimölcsészeti tanfolyamokra. 1. Keszthelyen (a m. kir. gazdasági tanintézetben) március 27-től április 5-ig, 2. Tordán az állami kertmunkás iskolánál április hó 3-tól 12-éig, 3. Kisszebenben az állami faiskola területén folyó évi április hó 6-tól április hó 15-ig gyümölcsészeti tanfolyamot rendeztetek. Célja ezen tanfolyamoknak: a) hogy ezen tanfolyamon a fiatalabb és a fate­nyésztés iránt érdeklődő tanítók, a faiskolakezelés és gyümölcstenyésztésben úgy elméletileg, mint gyakorlatilag szakszerű kiképeztetést nyerjenek ; b) hogy a tanfolyamot sikerrel végzett tanítók a fatenyésztést és gyümölcster­melést iskoláikban nagyobb sikerrel taníthassák. c) hogy a gyümölcstermeléssel foglalkozó földbirtokosoknak alkalom adassék arra, hogy a gyümölcsfanemesités, kezelés és ápolásban kellő útmutatást nyerhessenek. Az egyes tanfolyamokra csakis 16 tanító fog az állam költségére felvétetni; a kik egyenkint 30 korona utiátalányban és napi 3 korona ellátási díjban fognak részesittetni. Oly tanitó, ki már ily tanfolyamban részt vett, vagy a ki a faiskolájáért földhitelintézeti pályadijat nyert, nem pályázhatik. A felvételnél azok részesülnek előnyben, kiknek járásából még egy tanitó sem volt ily tanfolyamon. Felhivatnak azon faiskola kezelő néptanítók, kik ezen tanfolyamon résztvenni óhajtanak, hogy 1 koronás bélyeggel felszerelt kérvényeiket, amelyben lakóhelyük (vármegye és község), életkoruk, nyelvismeretük s a faiskolában töltött eddigi mű­ködésük, valamint a kezelésükre bízott faiskolának terjedelme is felemlítendő és ezen körülmények közvetlen iskolai hatóságuk által is igazolandó, a Keszthelyre folyamodók folyó évi március 20, Torda és Kisszebenbe folyamodók pedig folyó évi március hó 25-ig kizárólag közvetlenül hozzám terjeszszék fel. Ezen határidőn túl beérkező kérvények nem fognak figyelembe vétetni. Az állami ösztöndíj mellett felveendő faiskolakezelő tanítókon kívül mindegyik tanfolyamra fel fog még vétetni 3—4 földbirtokos és gazdatiszt is, a kik azonban állami ellátásban nem részesülnek. Ez utóbbiak kérvényeiket folyó évi március hó 20-áig ugyancsak hozzám küldjék be. A tanfolyamot állami költségen végzett hallgatók az országos gyümölcsészeti miniszteti biztos jelenlétében elméleti és gyakorlati vizsgálatot tesznek és ennek eredményéről bizonyítványt nyernek. Budapest, 1905. évi március hó 7-én. M. kir. földmivelésügyi miniszter.

Next

/
Thumbnails
Contents