Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1905. (24. évfolyam 1-52. szám)

1905-03-16 / 11. szám

128 Somogyvármegye Hivatalos Lapja, 11. sz. Szabályszerűen kiállított 1 koronás bélyeggel ellátott, s a kellő 10°/o bánat­pénznek a kaposvári kir. adóhivatalba történt befizetését igazoló adóhivatali nyugtát tartalmazó Írásbeli ajánlatok csakis az árlejtés megkezdése előtt, azaz március hó 29-én délelőtt Vall óráig fogadtatnak el, később érkezettek figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatban azon egyénnek, vagy cégnek neve, polgári állása és lakhelye, melyek az esetleg kötendő szerződésben mint szerződő felek beiktatandók lesznek, határozottan megjelölendők. Az ajánlatban továbbá kiteendő betűkkel és számokkal azon százalék, melynek a költségvetésben foglalt árból való leengedése, esetleg ezen való felülfizetése mellett hajlandó az ajánlattevő az ajánlat tárgyát képező szállításra vállalkozni. Kiteendő végre az ajánlatban, hogy ajánlattevő a szállítási feltételeket és a helyi viszonyokat teljesen ismeri. Oly ajánlat, mely nem határozott árt tartalmaz, figyelembe nem vétetik. A költségvetés és felosztási kimutatás ezen alispánig hivatalnál a rendes hiva­talos órákban betekinthetők. Kaposvár, 1905. évi március 10. Alispán helyett: Gabsovits s. k., főjegyző. 6122/1905. szám. Körözvény. Kihágási ügyben jogerős Ítéletiéi 4 kor. pénzbüntetésben marasztalt Pamuki Pál 32 éves, nős, bonyhádi lakos ismeretlen helyen tartózkodik; nyomozandó, siker esetén a lengyeltótii főszolgabíró azonnal értesítendő. 6231/1905. szám. Járlat érvénytelenítés. Kasza István szóládi lakosnak Szóládon 1902. évi március hó 9-én 58. napló szám és 11139/902. törvényhatósági szám alatt 1 drb 12 éves sárga kanca lóról b. ez. 12. kiállított marhalevele állítólag elégett. Megsemmisítendő. Hivatalos másolat. 5573/1905. számhoz. 3475/1904. B. szám. O felsége a király nevében. A nagybecskereki kir. törvényszék, mint büntető bíróság ifj. Makli József kir. törvényszéki biró elnöklete alatt, Junga Aladár kir. törvényszéki biró és dr. Eördögh Árpád kir. törvényszéki albiró, valamint Polgár Mihály kir. törvényszéki jegyző mint jegyzőkönyvvezető részvétele mellett a kir. ügyészségnek 1904. évi 4594. k. ü. szám alatt kelt vádiratában B. Síidéi brémai, B Kralsberger hamburgi és Karsch Stotzky brémai cégek által terjesztett nyomtatványok elkobzása és meg­semmisítése iránt előterjesztett indítványa fölött a kir. törvényszék 1904. évi 3290. B. szám. alatt kelt végzése folytán, dr. Kankor József, kir. aliigyész mint közvádló­nak és dr. Kis János ügyvéd mint védőnek jelenlétében 1904. évi november hó 22. napján megtartott nyilvános fötárgyalás alapján, a vád és védelem meghallgatása után, következőleg Ítélt: A kir. törvényszék a B. Síidéi brémai, B. Karlsberger hamburgi és Karsch és Stoltzky brémai cégek által terjesztett levelek s nyomtat­ványok, melyek ez ideig a kir. törvényszéknél bemutattattak és melyek ezentúl a kir. ügyészségnél bemutattatni fognak és a melyek tartalmuknál fogva kivándorlás köz­vetítésére irányulnak, közlik a hajók indulási idejét és felhívást tartalmaznak az iránt, hogy a kivándorolni szándékozók a hajójegy megváltása végett idejekorán küldjenek 20 korona előleget a Btk. 62. §-a illetve az 1903. IV. t.-c. 46. §. értelmé­ben elkobozni és megsemmisíteni rendeli. Jelen Ítélet jogerőre emelkedése után a B. p. 478. §-a I-ső bekezdése alapján valamennyi hatósággal, továbbá a közigazgatási hatóságok értesítése végett a m. kir. belügyminisztériummal közöltetik. Indokok stb. stb. stb. Kelt. Nagybecskereken a kir. törvényszék, mint büntető bíróságnak 1904. évi november 22. napján tartott üléséből (P. H.) Zsíros Lajos kir. törvszéki elnök, Gamlovies István kir. törvsz. jegyző. O felsége a király nevében! A szegedi kir. Ítélőtábla a B. Südel brémai B. Karlsberg hamburgi, valamint Karsch és Stoltzky brémai cégtől terjesztetett, kíván-

Next

/
Thumbnails
Contents