Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)

1904-08-18 / 33. szám

33. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 595 Hivatalos másolat. 19589/1904. számhoz. Folyó évi julius hó 23-án 50659 szám alatt kelt leiratom kapcsán értesítem Cimet, hogy az országban mutatkozó rendkívül nagymérvű takarmányhiányra való tekintettel indokoltnak látván miszerint az erőtakarmányoknak vasúton való beszer­zése a hazai gazdaközönségnek ideiglenes jellegű különleges dijkedvezmény engedé­lyezése által megkönnyítessék, a m. kir. államvasutak igazgatóságának adott utasítás utján egyben intézkedtem, hogy magyarországi állomásokról az ország határától legalább 50 kilométerre fekvő magyarországi vasúti állomásokra szállítandó, állat- tenyésztéssel foglalkozó gazdák részére, illetve mezőgazdasági célokra rendelt, a ren­deltetési állomáson tényleg leadásra kerülő és onnan tengelyen elfuvaroztatandó következő erőtakarmányok és pedig: tengeri, bükköny, gabonaalj (konkolyozó hul­ladék) korpaolajpogácsa, árpadara, kukoricadara és malomkonkoly után kocsi és fuvarlevelenkint legalább 10,000 kilogrammért való díjfizetés mellett a m. kir. állam­vasutak összes vonalain és a pécs—barcsi vasúton a helyi díjszabás „C“ osztályának díjtételei a következő erőtakarmányok u. m. moslék mindennemű (palinkatnoslék) nedves, szárított és őrölt is, szörpló és takarmányrépa után pedig a szállítási díjnak kocsi és fuvarlevelenkint legalább 10000 kilogrammért, illetve takarmányrépánál leg­alább a használt kocsi raksúlyért való fizetése mellett a m. kir. államvasutak összes vonalain és a pécs—barcsi vasúton a helyi díjszabás 1. kivételes díjszabásának díj­tételei alkalmaztassanak rovatolás utján. Ez a dijkedvezmény folyó évi augusztus hó 10-től visszavonásig, de egyelőre legkésőbb folyó év végéig érvényes és a kihirdetés mellőzésével szolgálati utón lép­tettél! k életbe. A Budapestre helyben és Kőbányára helyben rendelt küldemények ebből a díjkedvezményből ki vannak zárva. Miután ez a viteldijkedvezmény kifejezetten csak az állattenyésztéssel foglal­kozó hazai gazdák részére engedélyeztetett, ennélfogva másfelek, különösen tehát a takarmánykereskedők részére szállítandó erőtakarmányküldemények nem részesíthetők a fenti viteldijkedvezményben. Miután súlyt fektetek arra, hogy a dijkedvezmény a szem előtt tartott cél érdekében kizárólag csak gazdák által s csupán saját szükségletüknek megtelő erő- takarmánymennyiség után legyen igénybeveliető, illetve megakadályoztassék, hogy a dijkedvezmény a közvetítő kereskedelem javára avagy annak utján kivitelre kerülő erőtakarmány-küldeményekre is fölhasználható legyen: ennélfogva miként a széna­szalma- és szecskaküldeményekre föntidézett leiratom értelmében engedélyezett dij­kedvezmény tekintetében, azonképen az itt szóbanlevő viteldij kedvezmény érvénye­sítését illetőleg is akként rendelkeztem, hogy a fontiek szerint engedélyezett vitel- dijkedvezmény csak oly erőtakarmányküldemények után lesz alkalmazandó, melyek­nél a fönt jelzett rendeltetés, illetve az a körülmény, hogy a küldemény a viteldij kedvezményre igényt tarthat a rendeltetési hely fekvése szerint illetékes vármegyei, illetve vidéki gazdasági egyesület vagy az országos magyar gazdasági egyesület által

Next

/
Thumbnails
Contents