Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)

1904-08-18 / 33. szám

590 33. sz. Somogy várni egye Hivatalos Lapja. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1904. évi augusz­tus hó 1-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 499/17665. kgy. sz. A nagyatádi főszolgabíró 4945/1904. számú jelentésével felterjeszti a bolhási tüzkárosultak segélyezése tárgyában a körjegyző által készített kimutatást. A folyó évi június hó 25-én délután 3 óra tájban Tóth Mihály bolhási lakos pajtája kigyuladt s a tűz a szél miatt gyorsan tovaterjedvén, rövid idő alatt 4 lakó­ház, 8 pajta, 7 istálló, s több apróbb melléképület leégett. Az összes kár 11650 ko­ronát tesz ki, melyből 2920 korona érték volt biztosítva. A tűz a megejtett nyomozás szerint úgy keletkezett, hogy Tóth Mihály és neje mezei munkára hazulról eltávozván, a gyermekeket otthon hagyták s ezek gyújtóval játszva, a pajtát felgyújtották. A károsultak habár nem is teljesen vagyontalan, de kivétel nélkül 2--3 hold földbirtokkal biró szegény emberek, kiket a tűzkár rendkívül érzékenyen sújtott, főleg miután többeknek lova s marhája is az istállóban bennégett. Tekintve, hogy a károsultak egy része aratási munkára van leszerződve, más­részt pedig saját gazdaságukat a most folyó sürgős mezei munka miatt nem hagy­hatják el, a könyöradománygyűjtési engedélyt igénybe venni nem óhajtják, annál is inkább, mivel az, tapasztalat szerint számbavehető eredménynyel nem szokott járni. Miért is e törvényhatósági bizottság, bár ily célra alappal nem rendelkezik, mégis tekintettel arra, hogy a károsultak részére némi segélyt nyújthasson, a minden ol­dalról igénybe vett s nem nagy összeget képező „zenedij“ alapból 200, azaz kettő­száz koronát megszavaz s e határozatot jóváhagyás végett a m. k i r. belügy­miniszter úrhoz felterjeszteni rendeli oly kéréssel, hogy a belügyminiszter ur is, valamely rendelkezésére álló alapból, a károsultak részére bizonyos összeget utalványozni kegyeskedjék. Km ft. Kiadta: Pete Lajos, vármegyei aljegyző. Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága által Kaposvárott, 1904. évi augusztus hó 1-én tartott évnegyedes közgyűlés jegyzőkönyvének kivonata. 485/16020. kgy. sz. Kisbirtokosok orsz. földhitelintézetének levele az alapszabályok 21. §-ának tervbe vett módosítása tárgyában. A tervbe vett alapszabály-módosítás, melynél fogva az 1878. évi 81. kgy. sz. törvényhatósági határozattal létesített s a vármegye tulajdonát képező 2228. számú 10,000 korona 10°/o-al befizetett alapítvány visszafizetése időhaladékot fog szenvedni, illetve, hogy e visszafizetés csak a módosított szöveg szerint meghatározott részié-

Next

/
Thumbnails
Contents