Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)
1904-06-16 / 24. szám
■ • WSB.'.L iBILlüip ,J ' j U-JiiU. ..i:||LJ|jg|i||j 24. sz. Somogy vármegye Hivatalos Lapja. 385 katonai egyénekre (nejeikre és gyermekeikre) vonatkozó anyakönyvi esetekről az illető had- vagy honvédkiegészitő, avagy csendőrkerületi parancsnokságot, hivatalból kiállított anyakönyvi kivonattal tartózták értesíteni; az idézett rendelet módosítása tárgyában a m. ldr. minisztérium által újabban hozott és az „Anyakönyvi Közlemények“ 1903. évfolyamának 3. számában közölt 163/1903. M. E. számú rendelelet 1. §-a szerint pedig, teljes szövegű kivonat helyett az ezen rendelettel megállapított A B. C. mintájú tanúsítványokat kötelesek azonnal kiállítani és az illető parancsnoksághoz hivatalból elküldeni Tisztelettel keresem meg Tekintetes Alispán urat, szíveskedjék az anyakönyvvezetőket a fent elsorolt kötelességük pontos teljesítésére és arra is utasítani, hogy az utóbb hivatkozott 163/1903. M. E. sz. rendelettel megállapított tanúsítványokat a mennyiben azokból készlettel nem bírnának előirt utón a többi nyomtatvány szükséglettel együtt megrendeljék. Nagy Kanizsán, 1904. június 13. Soos Pongrácz, állami anyakönyvi felügyelő. 14565/1904. szám. Valamennyi állami anyakönyvvezető- és anyakönyvvc- z e t ő helyettes u r r a 1 szoros miheztartás végett közlöm. Kaposvár, 1904. június 16. Sárközy Béla s. k., alispán. Hivatalos másolat 13856/1904. szhoz. 2099/B. 1904. Ő Felsége a király nevében ! A nagykanizsai kir. tszék mint büntető bíróság Tóth László kir. tszéki elnök elnöklete alatt, Dr Kiss István kir. tszéki bíró, Gyenes Sándor kir. tszéki albiró, valamint Külkei Ödön kir. tszéki aljegyző mint jegyzőkönyvvezető részvétele mellett, a kir. ügyészség 973/k. ü. 1904. sz. indítványa folytán a „Hrvaezka Zasztava“ 1904. évi 7. 11. és 12 ik számainak elkobzása és megsemmisítése iránt folyamatba tett bűnügyben, a kir. törvényszék 1584/B. 1904. sz. végzése alapján, Dr Hérics Tóth Lajos kir. aliigyésznek mint közvádlónak, a nyomtatványra igénnyel bíróknak jelenlétében 1904. évi május hó 6-án Nagykanizsán megtartott nyilvános főtárgyalás alapján a feleknek meghallgatása után, következőleg Ítélt: A kir. törvényszék a Zágrábban Dr. Sarcsevics Mile kiadásában megjelenő „Hrvaezka Zasztava“ (Horvát Zászló) cimü hírlap 1904. évi 7. 11. és 12-ik számából már lefoglalt, valamint azokból a magyar büntetőjog érvényességi területén feltalálható példányokat, minthogy azoknak tartalma a btk. 172. §. 2-ik bekezdésébe ütközik, a btk. 62. §-a alapján elkobozni és megsemmisíteni rendeli. A beszerzett hirlap példányokat megsemmisítés végett a kir. ügyészséghez átteszi. A felmerült 2 korona 50 fillér bűnügyi költséget az állam- kincstár terhére rója. Az Ítéletet a kir. törvényszékekkel, a területükön lévő kir. járás- bíróságokkal leendő közlés végett is, továbbá a kir. főügyészségekkel és a kereskedelemügyi minisztériummal, a Horvát-Szlavon-Dalmát országos kormánnyal és a helybeli kir. ügyészséggel közli. Indokok: A lefoglalt hirlap példányokban megjelent „Medgyumurju cimü cikkely sorozatban a muraközi horvát ajkú nép a