Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)
1904-06-02 / 22. szám
34ő Somogváyrmegye Hivatalos Lapja. 22. sz. A magán alapítványi helyekre pályázók részéről ezeken kívül f) igazolása annak, hogy a pályázó az alapítványi oklevélben foglalt különös feltételeknek is megfelel. 2. A megkivántató előtanulmányok. A cs. és kir. hadapród-iskolába leendő felvételre a megfelelő előképzettséget valamennyi pályázónak iskolai bizonyítványokkal és a felvételi vizsga letétele által kell igazolni. Iskolai bizonyítványokkal igazolandó, hogy a pályázó valamely nyilvános, vagy nyilvánossági joggal felruházott reáliskolának vagy gymnasiumnak négy alsó osztályát legalább „elégséges“, a tüzér vagy az utász hadapród-iskolába való felvételnél legalább „jó“ összeredménynyel végezte el,*) és pedig: az I-ső évfolyamra nézve: azok négy alsó osztályát; M 11 11 Őt „ „ III-ik „ „ „ hat A latin vagy görög nyelvből nyert „elégtelen“ osztályzatok figyelembe nem vétetnek. Az 1868-ik évi XXXVIII. törvényczikk alapján szervezett magyar polgári iskolák, valamint a fiumei községi polgári iskola egyes osztályai, továbbá az otocaci, ogulini, sisseki, uj-gradiskai, viroviticai és bródi horvát felsőbb népiskolák V—VIII-ig terjedő osztályai az igazolandó előképzettség tekintetében a hadapród-iskolákba való beléphetésre nézve a középiskolák megfelelő osztályaival egyenlőknek (egyenértékűeknek) tekintendők. A birodalmi tanácsban képviselt királyságok és országok területén levő polgári iskoláknak, valamint a horvát polgári iskoláknak egyes osztályai azonban a középiskolák megfelelő osztályaival egyenértékűeknek nem tekintendők. 3. A folyamodványok benyújtása, felszerelése és tárgyalási módja. a) Magyar állami alapítványi helyekre : Az állami vagy köztörvényhatósági szolgálatban levők a magyar állami alapítványi díjmentes helyek elnyerését czélzó és szabályszerint bélyegzett pályázati folyamodványaikat elöljáró hatóságuk utján, a honvédséghez tartozó személyek szolgálati utón, másrendiiek pedig közvetlenül a honvédelmi ministeriumhoz legkésőbb folyó évi julius 15-ig kötelesek benyújtani. A folyamodványhoz melléklendők: a) a pályázó ifjú keresztelő levele (születési bizonyítványa); b) a honossági bizonyítvány, melyben a pályázónak községi illetősége is kiteendő; c) a pályázó ifjú testi alkalmas voltáról, valamely tényleges állományú közös *) Magántanulók, hogy e részben érvényes bizonyítványt szerezzenek, valamely középiskolán idejekorán vizsgát tenni kötelesek.