Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)

1904-05-19 / 20. szám

20. sz. Somogy várni egye Hivatalos Lapja. 275 intézetnek 1902-ikről szóló jelentésében a vármegyéket három csoportba osztja: gyengén, közepesen és igen erősen fertőzött voltuk szerint. Somogy az igen erősen fertőzött vármegyék közé tartozik, bár az 1902. év folyamán védőoltott egyének száma csak 32 volt, mig a folyó év első negyedében e szám máris 24-et tesz ki. A vármegye állandó fertőzöttsége és a veszettségi esetek számának fokozatos emelkedésé miatt már boldogult elődöm tanulmány tárgyává tette ezen ügyet, miként ezt már utolsó jelentésében jelezte. Magam részéről is e kérdés fontosságát felis­mertem és semmi képen sem fogom tétlenül szemlélni, hogy sok ember egészsége állandó veszélynek legyen kitéve és sok család nyugalma ezzel kapcsolatosan meg- zavartassék. A rendezés eszközei tekintetében azonban ezideig végleg nem határoztam, de a baj a kellő gondozásban nem részesülő kóbor kutyákba lévén, ezeknek állandó irtására kell majd törekedni, mi azonban mindenesetre az ebadó jövödelem csökken­tésével fog majd karöltva járni, miért is ezen alapnak állandó jellegű kiadásokkal való megterheltetése indokoltnak látszik. A törvényhatósági közutak a lefolyt évnegyed első két havában a rendkívül kedvezőtlen nedves időjárás folytán oly nagymérvű megrongálást szenvedtek, hogy azok egyes szakaszain alig lehetett közlekedni. A kavicsolt utak is annyira meg­romlottak, hogy azok jókarba helyezése céljából a múlt évi összes megtakarítások terhére kavics fedanyag beszerzése válik szükségessé. A törvényhatósági közutak és vasúti államásokhoz vezető utak egyes szakaszai­nak kiépítésére az állami beruházási kölcsönből Somogyvármcgye részére kilátásba helyezett összegen kívül az érdekelt községek, a th. közgyűlés intézkedéséhez képest, természetbeni hozzájárulásra felszólittattak, mely hozzájárulás mérvének megállapítása iránti tárgyalások, valamint az útépítéshez szükséges munkálatok folyamatban vannak, azonban még befejezést nem nyervén, ezen közgyűlésen az ügyet tárgyalás alá venni nem lehetett. A törvényhatósági közutak befásitása folyó évi március hóban folytattatván; 2200 drb szederfa és 2783 drb a talaj minőségének megfelelő különféle gyümölcsfa lett kiültetve. A vármegye 1903. évi közigazgatási árva és gyámhatósági kiadásairól szóló költség előirányzata, múlt hó végén, a m. kir. belügyminisztériumtól leérkezett. Az őszi vetések és takarmányfélék (lóherék, lucernások) a sok egér miatt na­gyon sok kárt szenvedtek úgy annyira, hogy több község határában azokat felszán­tani és helyettük tavaszi-gabonát és takarmányfélét kellett elvetni. Szerencse, hogy a téli nagy esőzések következtében az egerek teljesen elpusz­tultak, igy a tavaszi veteményekben már kárt nem okozhattak. Az adóügyi viszonyokat illetőleg örömmel említhetem fel, hogy népünk ezen terhes polgári kötelezettségének a lefolyt évnegyedben is megfelelt, s az adó a font­forgó viszonyokhoz képest elég kedvező arányban folyik be. Végül van szerencsém a vármegyei alapoknak 1904. évi március 31-éni állása' előtüntető, s a kaposvári számvevőség által készített kimutatást alábbiakban bemutat ni

Next

/
Thumbnails
Contents