Somogy vármegye Hivatalos Lapja 1904. (23. évfolyam 1-52. szám)
1904-03-17 / 11. szám
154 11. sz. Somogyvármegye Hivatalos Lapja. II. A tyukpestis ismertető jelei és megkiilömböztetése külsőleg a baromfi kolerától. A tyukállomány befertőzését mindenekelőtt a hirtelen bekövetkezhető elhullások mutatják. A tyúkok nem ritkán anélkül is hullanak, hogy rajtuk feltűnőbb be- tegedési tüneteket lehetett volna észlelni. Alapos vizságalat során azonban az első elhullási esetek bekövetkezésekor észrevehető, hogy néhány állat bágyadt és szomorú tollazatukat felborzolva és szárnyaikat lelógatva tartják, nagy álmosságot és bénulási tüneteket mutatnak s szemük kötőhártyája gyakran élénkebb vörös és duzzadt. A betegség csaknem kizárólag 2—4 napon belül elhulással végződik. A tyukpestis a baromfi kolerától élő állaton főleg abban külömbüzik, hogy a tyukpestisnél hasmenés nincs; egyébbként az elhullás is 1—2 nappal később szokott bekövetkezni a tyukpestisnél, mint a baromfikolera eseteiben. III. Védekezés a betegség fellépése ellen. A tyukpestis behurcolásának a következő elővigyázati szabályok alkalmazásával lehet elejét venni: a) az idegen, főleg a külföldről behozott szárnyasok hozzászerzésének mellőzésével, b) a háztartásban leölésre kerülő idegen baromfi hulladékainak a fertőzést kizáró módon való eltávolításával (elégetésével,) c) a baromfiaknak távoltartásával olyan utaktól legelőktől, patakoktól stb. a melyeket idegen baromfiak használnak, d) baromfi kereskedőknek az udvaroktól való távoltartásával. Ha idegen baromfi beszerzése (pl. tenyésztési célra) el nem kerülhető, tanácsos azt hat nyolcz napon át elkülönített helyen elzárva tartani és a régi állomány közé csakis akkor bocsátani, ha a jelzett idő alatt semminemű betegedési tünetek nem mutatkoztak. Ez az elővigyázat annál is inkább ajánlatos, mert a már netán befertőzött állatok egyidejig még egészségeseknek mutatkozhatnak. IV. Intézkedések a tyukpestis kitörése alkalmával. A megbetegedett baromfinak gyógyszerekkel való kezelésé rendszerint eredménytelen és ez okból nem ajánlatos. Sokkal célszerűbb a megbetegedett állatokat azonnal leülni és a fertőzést kizáró módon eltávolítani, mert gyógyulásuk csak egyes ritka esetben áll be. Az egészségesnek látszó állatokat a.betegektől és a beteggyanusaktól okvetlenül azonnal el kell különíteni és külön helyiségekben elhelyezni. Az egészséges baromfi részére olyan etető és itató edényeket kell használatra adni, a melyeket a beteg állatok nem használtak. Az elhullott és leölt beteg baromfit minden részével (a tóinkkal is) együtt a mennyiben az a fertőzést biztosan kizáró módon technikai (Kafildesinfektorban) feldolgozás utján nem értékesithető-el kell égetni, vagy pedig dögtéren oly mélyen elásni, hogy a sűrű oltott mészszél leöntendő baromfihullákat legalább egy méter magas földréteg takarja. Nagyon veszéles a baromfi-hullák eltakarítására a trágyagödröket vagy trágyadombokat használni, mert a tyukpestisnek idáig közelebbről