Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-06 / 5. szám
imm'helyőrseg ezt irta a maavar koito Szőcs Géza rovata A továbbiakban magyar versek, néha fordítások szövegét illesztjük egymás mellé. Ezek nem föltétlenül és nem mindig remekművek lesznek - a cél főként annak felmutatása, mennyire változtak a költői divatok, stílusirányzatok, témák, eszközök, üzenetek, beszédmódok. És főként, mennyire változott maga a nyelv, ami annál kevésbé érthető, mert hiszen iskola, templom, könyvek, sajtó mindent megtesz egy adott nyelvállapot rögzítéséért, normatív felfogásáért, egyszóval befagyasztásáért. Ámde a nyelv fejlődése áttör ezeken a gátakon, és saját útját követi; ha nem is, mint őrült, ki letépte láncát, de azért elég erőteljesen, a folyamok lassú-víz-partot- mos hömpölygésével. Nos, lássuk, miket írt a magyar költő ötszáz évvel ezelőtt. Gróf Kemény József (akinek aranyos- gerendi kúriája a szemünk előtt vált romhalmazzá az elmúlt negyedszázad alatt, hétről hétre gyorsuló pusztulással) tudósít bennünket egy Bécsben 1518-ban megjelent kötetről, amelyet a nagyenyedi könyvtárban talált, Pápai Páriz Ferenc hagyatékában. Ebből a nyolclapos kis könyvecskéből van tudomásunk Budai Simon nem mindennapi verselési, még inkább nyelvi kunsztjá- ról: Sevillában a spanyol királyt szórakoztatta hétnyelvű (vajon hétnyelvű? vagy hat nyelvre lefordított?) versével, nevezetesen: választékos latin, görög, francia, német, magyar, lengyel, török nyelven, (...invictissimam ejusdem reg- ni majestatem septem lingvarum, úti: latié, grece, germane, polonice. Galli- ce, ungarice, ac thurcice versibus eleg- antissime etc.) Hallatlan érdekességű nyelv- és verstörténeti dokumentum volna, és nem csak nekünk magyaroknak, ha valahonnan előkerülne, leginkább - gondolom - Sevillából. De miről írt a magyar költő négyszáz évvel ezelőtt? Horváth Iván és Vadai István hívta fel a figyelmet Szepsi Csombor Márton 1618- ban született versére, amely az Europica varietas 1620-as kassai kiadásában jelent meg először. A fiatalon meghalt utazó az elsők között vázolta fel az európai történelmi, politikai és kulturális kontextusnak mint olyannak a körvonalait, és egyáltalán, az elsők között gondolkodott egységes európai dimenziókban. A 19 strófás költemény az „egekben lakozó szentséges hármasságot” szólítja meg, mondanivalóját tekintve: halálközeli elmélkedés a szerző lelkének további - halál utáni - sorsával kapcsolatban. íme néhány versszaka, mai helyesírással: Jól tudom határát földi életemnek, Elvégezted Uram mint több embereknek, Múlandó órái, napjai fejemnek, Nálad nyilván vannak cselekedetimnek. Járásokban idők soha meg nem állnak, Mint az sebes vizek szintén ugyan folynak, Repülő madárhoz ők hasonlíttatnak, Kik nagy gyorsasággal ég alatt futkosnak. Virágnak szépsége nagy hamar elmúlik, Gyenge fűnek színe rút földdé változik, így rövid életem ki mostan tündöklik, Rövid idő múlván itt nem találtatik. Az kegyes természet nem adta végházul, Ez teste énnekem hanem csak szállásul, Rövid ideiglen való kis Sátorul, Mely tábornak helyén hirtelen megavul. Mint az vízen járó ha kiszáll hajóról, Eljött utat nézvén nem ismeri partról, Ezenképpen lélek kimenvén testemből, Nem emlékezik meg többé az életről. Lássuk, miről írt a magyar költő háromszáz évvel ezelőtt? 1718-ból egy ismeretlen - vélhetően kunszentmártoni, de legalábbis kunsági - szerző tréfás poétikai mutatványát érdemes idéznünk, a szöveg végén két, többnyelvű halandzsa, úgynevezett makaróni sorral. (Esetünkben, mint a magyar makarónisorokban legtöbbször, magyar és latin szavak keveréséről van szó.). A textus egy kéziratos könyvecskében maradt fenn, s gasztronómiailag sem érdektelen. Kiderül belőle, hogy a csirke egresszósszal esett jól a szerzőnek, és hogy hideg mádi bort szeretett inni hozzá. Juj! Ki hideg szél fúj vászon köpönyegbe mit állok No tudom mit csinálok házba fütőzni megyek. Tyúkfiat egressel Szakács ebédemre készíts el Mádi borom hidegén a kotyogósba legyen. Lisztibus ex albis Szaporás habarate galuscas Et facienf vigados borque pohárque viros. \k 1 1 \\ \- Ifit'' r *****.... . Jj ^ , 1 Duo Romance (Románia) Ezt írta tehát 1718-ban. És bizonyára magnum áldomást ivott utána. De miről írt a magyar költő 1818-ban? 1818. Arany Jánoska éppen járni tanul Nagyszalontán, Berzsenyi éppen elhallgatott Niklán, a két Kisfaludytól, Kazin- czytól (A pataki vár erkélyén), Katona Józseftől s még mennyi mindenkitől le- hetne/kellene idéznünk... Én két töredéket választottam ki. A 18. életévét még be nem töltött Vörösmarty már remek darabokat ír (Atyám sírjához), egyik négysoros vázlata pedig egy éjjeli kószálását örökíti meg, amelyben apja sírja felé tart. Az utolsó két sor így szól: Világgal úszott a szelíd hold A ragyogó sorokon keresztül. Miután semmiféle sorokról nincs szó előzőleg a textusban, mondjuk szőlőtőkék sorairól vagy kukoricáról, csak a holdfényben ragyogó sírhantok, sírkeresztek soraira gondolhatnánk, vagy pedig verssorokra, amelyeken eszerint átúszik, átvi- lágol a hold. De nem ezt a töredéket emelném ki 1818-ból, hanem a Feléd, Barátom kezdetűt, amely így ér véget: Ez ám az élet! - ah, de mennyire Botlék hevemben, életünk mi más Mint a negédek tárgya De lássuk a másik töredéket, Kölcseyét: Az ostrom Kőszegnél. A vázlatok, töredékek gyakorta izgalmasabbak, mint a befejezett kompozíciók. A ritmika a Szeptember végén anapesztusainak lejtését előlegezi meg, itt-ott egy-két szó, szótag még hiányzik: Mit néz — a bástya fokán? [Egészítsük ki, mondjuk így: Mit néz az az őr a bástya fokán?] Ki tűnik amott fel a por közepében? A por közepében jön Szolimán. Jön, mint dagadó hab Dráva folyásin, Jön, mint rohanó szél a Bakonyon; Fegyvert - -! honod zokogásin Gyúljon föl erőd bús harcaidon. És miről írt a magyar költő száz évvel ezelőtt? És kik voltak ezek a költők? Üssük fel a Nyugat 1918. januári számait (akkor még havonta kétszer jelent meg). Farkas Aladár galíciai harctéri versei, két Gellért Oszkár-vers, négy vers Ba- bitstól és egy emblematikus költemény: Ady Krónikás éneke 1918-ból. Az Ady-klasszikus újraolvasása előtt idézzük Babits Éji út című versének is az első felét: Babits Mihály: Éji út Nincs lámpa a kocsinkban. Robogó, robogó, világtalan éjjel. Az a prémes úr, Vajtán aki fölszállt, jól fésült úri szakállal, egész úti gyertyakészletet vett elő, tartóval, kis tállal, lassan bontotta újságlapját széllyel annexiós kéjjel - uszító lap volt, háborús vezércikk, szinte láttam kezéről csöpögni a vért oly büszkén élvezte gyertyás fölyényét, hogy az ember félt maga bölcsét olvasni az ő fényénél- inkább az utolsó élcig tűrte hallani minden szavát az utasoknak, üzletről háborúról, Végezetül - addig is, amíg majd az utókor kiválasztja azt, amit a magyar költő 2018- ban vetett papírra - álljon itt Ady verse, egészében: Ady Endre: Krónikás ének 1918-ból Iszonyú dolgok mostan történűlnek, Népek népekkel egymás ellen gyűlnek, Bűnösök és jók egyént keserűinek S ember hitei kivált meggyöngülnek. Ember hajléki már rég nem épülnek, Szivek, tűzhelyek, agyak de sérülnek, Kik olvasandják ezt, majd elképűlnek, Ha ő szivükben hív érzések fűlnek. Jaj, hogy szép álmok ígyen elszörnyűlnek, Jaj, hogy mindenek igába görgyűlnek, Jaj, hogy itt most már nem is lelkesülnek, S mégis idegen pokol lángján sülnek. Itt most vér-folyók partból kitérűlnek, Itt most már minden leendők gyérűlnek, Itt régi átkok mélyesre mélyülnek: Jaj, mik készülnek, jaj, mik is készülnek? Hegedűs fickók többet hegedűinek, Olcsó cécókon ezerek vegyülnek, Rút zsívány-arcok ékesréfderűlnek S íjjedt szelídek szökve mfenekűlnek. Lámpás, szép fejek sután megszédülnek, Emberségesek igen megrémülnek, Ifjak kik voltak, hoppra rpegvénűlnek S a Föld lakói dög-halmokba dűlnek. Bús kedvű anyák keservesen szülnek, Labdázó fiúk halálba merülnek, Ős , szép kemencék sorjukban elhűlnek S kedvelt szüzeink uccára kerülnek. S szegény emberek még sem csömörűlnek, Buták, fáradtak és néha örülnek, Szegény emberek mindent kitörűlnek Emlékeikből, mert csak ölnek, ölnek. Szegény emberek ölnek és csak ölnek S láz-álmaikban boldogan békűlnek, S reggelre kelvén megint megdűhűlnek, Kárhoznak, halnak, vadakká törpűlnek. Halál-mézőkön bitófák épülnek, Nagy tetejükre kövér varjak ülnek, Unják a hullát el- s vissza-röpűlnek, De az emberek meg nem csömörűlnek. 5 debüt Marosak Gergely Fekete-Tisza Hajam még őrzi, tartja híven az éj fejemre hullt színét, és vért szivattyúz gyönge szívem. Ne tartsatok hát gyászmisét, mert élünk. És ahol az úton a két folyónak násza vár, a Mármaros engem s a húgom sziklái börtönébe zár. S ha elhagynak a szenvedések, a vén hucul tutajra tesz. Terít egy inget szemfedélnek fölém, s az Úrhoz átevez. Hasamban hordom szégyenemre oláh zsiványok gyermekét. Üt-rúg, amint az apja tette, és gyűlölet feszíti szét. A magzatvízben úszva érzi, hogy engem verni, ölni kell. A vére bűnre így vezérli csöpp karját, mellyel más ölel. S ha elhagynak a szenvedések, a vén hucul tutajra tesz. Terít egy inget szemfedélnek fölém, s az Úrhoz átevez. Ezért, hogy könnyem árja lassan folyóvá duzzadó kis ér, mit vészes örvénylő alakban halál és gyász együtt kísér. Ha sodra falvatokra téved, s habján a házatok lebeg, ha benne ér egy élet véget, bocsássatok meg, emberek. Mert elhagynak a szenvedések, s a vén hucul tutajra tesz. Terít egy inget szemfedélnek fölém, s az Úrhoz átevez. Jó vándor, kérlek, hogyha egyszer Királyházára visz utad, a régi várhegyet keresd fel, mert ott alusszák álmukat, kik engem holtig visszavártak, megtébolyult apám s anyám. Sírjukhoz éjjel lépni bátrak, súgjátok nékik: él a lány. De elhagynak a szenvedések, s a vén hucul tutajra tesz. Terít egy inget szemfedélnek fölém, s hozzájuk átevez. Marcsák Gergely 1990-ben született Kárpátalján, Kincseshomokon. Az Ungvári Nemzeti Egyetemen szerzett magyar nyelv és irodalom szakos tanári diplomát. Jelenleg a Debreceni Egyetem Irodalom- és Kultúratudományok Doktori Iskolájának PhD-hallgatója. Első versei 2010-ben jelentek meg az Együtt folyóiratban, azóta közölte írásait a Napút, a Partium, a Helikon és a Magyar Napló. A versek mellett rövidprózákat ír. A beregszászi Kovács Vilmos Irodalmi Társaság alapító tagja, 2017- től alelnöke. Irodalmi elismerés: Együtt nívódíj (2017). 2018. január IRODALMI-KULTURALIS MELLÉKLET
