Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-24 / 20. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUÁR 24., SZERDA Kevesebben vásárolják manapság a használt ruhákat A túriban jó, mégis az új ruhát keresik Néha kifejezetten divatos, újszerű ruhákra is lelhet a vásárló a kaposvári turkálókban is Fotó: Lang Róbert FELÜTÉS Részeg autó A kocsira fogta a részegséget az a sofőr, akit a kaliforniai rendőrök megállítottak, mert furcsán haladt. A Tesla volánja mögött ülő férfi azt mondta: az autó önvezető módban kacsázott ösz- sze-vissza. A kocsi önvezető volt. A sofőr meg önjáró. Akkor éppen a kocsmába. K. G. HÍREK Árokba hajtott és felborult a kocsi BÖHÖNYI Árokba hajtott és a tetejére borult egy személy- gépkocsi a 68-as főúton: egy személy megsérült, őt a mentők a kórházba szállították. A böhönyei önkormányzati tűzoltókat riasztották a balesethez, akik áramtalaní- tották a járművet. H. M. Harmincmilliót nyertek az iskolák KAPOSVÁR A diákok tanulmányi felzárkózását segíti és a korai iskolaelhagyást mérsékli egy új program: a konzorciumban nyolc középiskola vesz részt, a munkához közel 30 millió forintot nyertek egy pályázaton. Térségünkből a Móricz Zsigmond mezőgazdasági és a Kinizsi Pál élelmiszeripari szakközépiskola kapcsolódott a projektbe, s már megkezdték a program szervezését. H. M. Tizenheten adtak vért Babócsán HÁROM F A településen és Babócsán a művelődési házba várták az önkénteseket. Előbbi községben nyolcán adtak vért, utóbbi helyen pedig 17 donor tartotta tű alá a karját, közülük két helybeli első alkalommal. G.A. Új sportpályát építenek A meglévő focipálya felújítására 16 millió forintot fordíthat az önkormányzat, s egy új műfüves pálya létesítésére 20 millió forintot nyertek. A kivitelezési munkálatokat a tavasszal kezdik el. A községben és a környékbeli településeken közel 100 gyermek sportol rendszeresen. H. M. A válság után eltelt tíz évben megháromszorozták a forgalmukat, ám az utóbbi két évben visszaesést szenvedtek el. Ez megyénkben is érezhető. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR Egy átlagos hétfő délelőtt nem kevesen válogatnak a kaposvári turkálókban. Fiatalt viszont alig látni, inkább az idősebb korosztály tér be ezekbe az üzletekbe. Ám ha megkérdezzük, rögA legutóbbi egy évtized alatt a magyar használtruha-piac 10- 12 milliárd forintos forgalma 35-36 milliárdra nőtt, vagyis megháromszorozódott. A növekedés folyamatos volt egészen 2016- ig, amikor megtorpant. 2017- ben nem mozdult előre, kutatta ki a blokkk.com. A turtön szabadkoznak: ez ritka alkalom.- Nemigen járok turkálókba, bár legutóbb egy felsőt vettem, mert olcsó volt. Igaz ilyesmi van otthon is - mutatott körbe Hadi Imréné.- Mindig találok valamit, ami olcsóbb, mint másutt - így vélekedett Kovács Margit. - Nem zavar, hogy más már hordta valaha, mert kimosom és kész. A Fő utcai Ruhatár használtruha-üzlet tulajdonosa, Baloghné Orsi azt vallja: inkább különleges és minőségi árut vesz át az angol, német kálók száma 2000-ben ötezer felett volt az országban. A boltok száma 2012-ben érte el a csúcsot, akkor 7416-ot tartottak számon. A legutóbbi boltszámláláskor, 2017-ben már csak 6100 használt ruhás üzlet működött, tehát ötödük bezárt. A piac megtorpanása öszés holland forrástól, mert szö- szös ruhája mindenkinek van otthon is. De előfordult olyan is, hogy nemzetiségi ruhákat is hozatott. - A vevők közül manapság már sokan mondják: ha a turkálóban egy zakó 2500 forint, és egy felső 1700- 2000, akkor inkább átmennek a kínai boltba, ahol 500-1000 forinttal többért vesznek újat - tette hozzá a Fő utcai üzlet tulajdonos-eladója. Valamelyest csökkent a forgalom, vallotta be kérdésünkre egy eladó egy másik kaposvári használtruha-boltban. szefügghet azzal, hogy az elmúlt években emelkedtek a bérek. Tíz évvel ezelőtt 400 milliárd forintot költöttek a magyarok új ruhákra, ám tavaly ennek kétszeresét, több mint 800 milliárd forintot hagytak a ruhaáruházakban. Nem kedvezett a turkálóknak a divat- Mostanra átalakult az árukészlet is, mert régen a Nyugatról behozott, márkás sportruhák a bevezetésük után egy-két hónappal már megjelentek a kaposvári használtruha-üzletek polcain - emlékezett vissza az eladó. - Most viszont a sportöltözékek kiszorultak a kínálatból. A külföldi divat változása tükröződik az árukészleten is. Az akciók, a gyakori bálabontások és a havonkénti árucsere azonban még mindig húzóerő. Az ár pedig a multiknál elérhetőnek a töredéke. áru hálózatok terjedése és a kínai boltok olcsósága sem. Pest megyében van a legtöbb turkáló, ezután Szabolcs következik, és az Alföldön is átlag feletti a számuk. Somogy a középmezőnyben helyezkedik el, a legkevesebb turkáló Nógrád- ban van. Elítélték, mert veszélyes hulladékkal kereskedett KAPOSVÁR Veszélyes hulladéknak számító használt akkumulátorokkal kereskedő férfit ítélt börtönbüntetésre a Kaposvári Járásbíróság. A vádlott az akkumulátorokból 17 tonnányit vásárolt fel, amit aztán 3 millió forintért értékesített. A 28 éves férfit korábban már elítélték ugyanezért, de akkor csak felfüggesztett börtönt kapott. Most 1 év 8 hónap szabadság- vesztésre valamint vagyonelkobzásra ítélte a bíróság hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt, és elrendelte a korábbi 6 hónapos, illetve 1 év 6 hónapos felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. K. G. Hatékonyan segítették a fiatalok fejlődését KAPOSVÁR Negyven éve alakult meg a megyei gyermek- és ifjúságvédelmi intézet: a húszmillió forintból felépült Őrei úti központot 1978-ban vették birtokba a fiatalok, hangzott el a szervezet keddi tanácskozásán.- Az elmúlt időszakban tizennégyezer 746 gyermeken segítettünk, s 8268 fiatal részesült segélyben - mondta Orbán István, az intézmény korábbi elnöke. - Összesen 478 gyermeket adtunk örökbe, s kezdetektől fogva nagy energiát fordítottunk az intézményben élő diákok taníttatására. Tizenhat éves korukig nyolcvannégy százalékuk végezte el a nyolc általánost. A szakemberek oktatását is fontosnak tartották: a százharminchét munkatárs közül huszonötén szereztek diplomát, s heten két oklevelet is kaptak. A rendezvényen kiemelkedő munkájuk elismeréseként tíz munkatárs kapott emléklapot Orbán István korábbi elnöktől. Harsányi Miklós Tíz évvel ezelőtt 400 milliót költöttünk új ruhákra, tavaly ennek a kétszeresét Rekordmennyiségű cukorrépa a gyárban KAPOSVÁR Rekordmennyiségű alapanyagot dolgoztak fel hazánk egyetlen működő cukorgyárában, ahol várhatóan január 27-én, szombaton ér véget a kampány.- A Magyar Cukor Zrt.-vel szerződött termelők az előző évhez képest 12 százalékkal nagyobb területről, 15 ezer 484 hektárról takarították be a cukorrépát tavaly - tájékoztatta lapunkat Kovács Gergely, a cég kereskedelmi- és marketingigazgatója. - Várhatóan összesen 990 ezer tonna - rekordmennyiségű - alapanyagot dolgoznak fel az idei szezonban. A napi átlagos répafeldolgozás közel 7000 tonna. A vállalat kereskedelmi- és marketingigazgatója arról is beszámolt: ha a következő napokban nem lesz fennakadás a cukorrépa beszállításban, akkor előreláthatóan szombaton befejeződik az idény. Megírtuk: a kampány négy és fél hónapja során, a betakarított répa 70 százaléka vasúton, 30 százaléka közúton érkezik a gyárba. A Magyar Cukor Zrt. Kaposvár egyik legnagyobb foglalkoztatója. A feldolgozási szezonban további 41 ideiglenes dolgozó munkájára is igényt tart. Harsányi Miklós Apának lenni KAPOSV Pécsi Rita neveléskutató tartott előadást a Püspökség nagytermében kedden este az apák szerepéről a gyermekek fejlődésében. Ez része annak a hat alkalomból álló előadás-sorozatnak, amelynek keretében a gyermekek érzelmi fejlődésének különböző szakaszait ölelik át. Fotó: Muzslay Péter Összefognak a nyugállományúak KAPOSVÁR Összefognak a katonák: egyre többen látogatják a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubjának találkozóit. Új rendezvények szervezését is vállalták, ezzel is színestíve a 2018-as programsorozatot. A csapat megtartotta éves közgyűlését, Pető László elnök értékelte az elmúlt időszakot, s egyhangú szavazással elfogadták a beszámolókat. A megyei kormányhivatal, a polgármesteri hivatal és a nyugdíjasok megyei szövetségének képviselőin kívül a helyi katonai szervezetek parancsnokai is részt vettek a megbeszélésen, ahol elfogadták a 2018-as rendezvénysorozatot. A nemzetközi nőnaphoz kapcsolódva először rendezik meg a kaposvári katona özvegyek találkozóját.- A városban sok nyugdíjas katona él, s őket is találkozóra hívjuk a közeljövőben - közölte Pető László, a Noszlopy Gáspár Honvéd Nyugállományúak Klubjának elnöke. - A Magyar Honvédség fegyvernemi napjainak, csapatünnepeinek kapcsán baráti beszélgetéseket tartunk, amelyen az egykori kollégák vesznek részt. Harsányi Miklós