Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-23 / 19. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2018. JANUÁR 23., KEDD Budai Ferenc szerint az erősen gyakorlatközpontú oktatás hozhat áttörést Az őszinteség, a szakmai alázat a követendő érték manapság is KAPOSVÁR Budai Ferencet a Somogy Gazdaságáért Életműdíjjal tüntették ki a SKIK ünnepségén: a 69 éves kaposvári szakember 40 éve festő-mázoló kisiparosként csöppent a vállalkozók világába, jelenleg tizenkét dolgozónak biztosít megélhetést. Fordulatokban gazdag évtizedek után úgy érzi, az építőipar jó irányba fejlődik. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu- Elrepült a negyven év, ám tisztán emlékszem az első megrendelésre - mondta Budai Ferenc. - A kaposszentjakabi Móricz Zsigmond művelődési ház kifestésére kaptam felkérést, 17 ezer forintot fizettek. Összehasonlításként: havi 2300 forintot kerestem, amikor eljöttem a kaposvári 512-es szakmunkásképzőből. Még a ’80- as években is nagy szám volt, ha valaki elnyert egy 100-200 ezer forintos megbízást. Lakás, nyaraló és irodafestést, mázolást, tapétázást vállaltam, s minden ehhez kapcsolódó feladatot elvégeztem.- Egy pillanatra sem tört meg a lendület?- Bizonyítani akartam magamnak és a környezetemnek. Akadt olyan ismerősöm, aki azt mondta: épeszű ember nem adja fel a biztos állását. A szakmunkásképzőben 1970-től 1977-ig oktattam a diákokat, mégis úgy gondoltam, hogy szükség van a váltásra. Ha valami csoda folytán visz- szarepülnék az időben, újra így döntenék.- Mi volt az első emlékezetes szakmai sikere?- Már az induláskor gőzerővel szerveztem a munkát, a Balaton Fűszért irodaházát 1978- ban festettem ki a csapatommal, s olyan jól sikerült, hogy egy huszonöt éves együttműködést alapozott meg. Amúgy nem egyedi történetről van szó: jó néhány céggel tartós kapcsolatot alakítottam ki, kezdő vállalkozóként is hosszú távon gondolkodtam.- A díjátadás után kiemelte: az elmúlt évtizedekben több hullámvölgyet vészelt át az építőipar. Melyik volt Ön szerint a legsúlyosabb?- Nem babra megy a játék: egy kisvállalkozás irányítása nagy felelősség. Alkalmazottak, családok sorsát befolyásolhatja egy félresikerült döntés, ezért körültekintően terveztem, dolgoztam. Ahogy a mindennapokban, úgy az üzleti életben is követendő értéknek tartom az őszinteséget, az egyenes beszédet, a szakmai alázatot, s a következetességet. Ez biztos alap, erre lehet építeni. Akkor is, amikor a rendszerváltás utáni zűrzavarban súlyos állapotban vergődött az építőipar: addig stabilnak hitt cégek egyik napról a másikra tűntek el, alakultak át, s ennek következtében rengeteg kisvállalkozónak megcsappant a megrendelése. Szerintem ennél is súlyosabb helyzet alakult ki a 2008-as válság után, a krízis padlóra küldte az ágazatot. Bár akkor is kaptam munkát, de kevesebbet, s emiatt az előző évihez képest közel 50 százalékkal csökkent a forgalmunk. Az azonban végig megnyugtató volt, hogy a vállalkozásnak elég tartaléka maradt, s a kritikus hónapokban is valamennyi feladatot határidőre elvégeztük.- Feszült helyzetben stresszel vagy pörgősebb tempóval oldja az izgalmakat?- Aki azt állítja, hogy létezik stresszmentes élet, az szerintem egy másik dimenzióba jutott. Tíz éve volt egy szívműtéA vállalkozás értékteremtő münka, felelősek vagyunk környezetünkért is Budai Ferenc úgy véli, egyenesbe került az ágazat, részben a CSOK-nak köszönhetően Fotó: Lang Róbert Színvonalas szakmunkásképzést Trendi árnyalatok- Rengeteg gyakorlat és bemutató: szerintem ez hozhatja meg a fiatalok kedvét a tanuláshoz - hangsúlyozta Budai Ferenc, a SKIK elnökségi tagja, aki egyben az Iposz megyei elnöke is. - Erre különösen nagy szükség van, hiszen közismert, hogy szakmunkáshiány van szerte az országban. Meggyőződésem, ha élményt nyújt az oktatás, akkor az előbb-utóbb felcsigázza a fiatalok érdeklődését a szakmák iránt. Épp ezért döntő a színvonalas és szerteágazó gyakorlati képzés, egy tinit gyakran így lehet a legkönnyebben megszólítani. Biztató, hogy a somogyi vállalkozások és a szakmai szervezetek összefogásával számos nyílt nap valósult meg.- Ahogy az öltözködésben, úgy az épületeknél is változnak a divatszínek: a kedvencem a drapp és a szürke különböző árnyalata - mondta Budai Ferenc. - Ám sokan kifejezetten erős, élénk színűre festetik a házukat, már vagy 20 éve trendi a sárga, sokan a rózsaszínhez valamint a zöldhöz ragaszkodnak. tem, s megfogadtam: az operáció után kevesebbet idegeske- dek. Alighogy elkezdtem dolgozni, rájöttem: ez olyan ígéret, amit képtelenség betartani. A mindennapokban bármikor adódhatnak váratlan, idegesítő helyzetek, akad olyan cégvezető, aki egy-két hónapig túlélő üzemmódban dolgozik. A lényeg: nem szabad feladni a küzdelmet. Legyen szó kőművesről, festőről vagy villanyszerelőről, fontos, hogy az illető érezze: a vállalkozás értékteremtő munka, s felelősek vagyunk önmagunkért és környezetünkért.- Megerőltető az élvonalban maradni?- A kalandorok régebben komoly károkat okoztak: lehúzták az ügyfeleket, egy-két szezonban gondolkodtak, s kizárólag a gyors meggazdagodás hajtotta őket. Szerencsére az utóbbi időben több szabály született, ami védi a tisztességes vállalkozók érdekeit, s garanciát jelent a megrendelőknek is. Ezt lényegesnek ítélem, csak így fejlődhet az építőipar. Úgy érzem, egyenesbe került az ágazat: részben a CSŐK és a kedvezményes lakásépítési áfának köszönhetően fellendült a lakossági építkezési kedv is, s látványos önkormányzati, állami beruházások zajlanak. Vállalkozóként különösen közel állt a szívemhez a kaposvári Szivárvány Kultúrpalota és a vasútállomás felújítása.- Két gyermeke van. Megtalálta a cég élén az utódját?- Ivett lányom orvos, 32 éves András fiam vállalkozásunknál hat esztendeje állt munkába, s a Balaton-parti építkezéseket intézi. Természetes, hogy fiatalemberként bizonyos kérdésekben másként látja a világot, mint én. Mégis megnyugtató, hogy apáról fiúra öröklődik a szakma, s úgy tervezem, hogy néhány évig még aktívan dolgozom. A jógafalu várja a tanulni vágyókat SZÓLÁD A település ad otthont Európa egyik legrangosabb jógaképzésének, a Satyanan- da Yoga Academy Europe (SY- AE) Yogic Studies kurzusa februárban kezdődik. A somogyi község az elmúlt években igazi „jógafaluvá” vált, hiszen a Satyananda Yoga Magyarországon Alapítvány itt működteti hazánk első tradicionális bentlakásos jógaközpontját. Mint megtudtuk, az alapítványnak nagy szerepe volt abban, hogy az akadémia hazánkat választotta tanfolyamai helyszínéül. A község is segíti az alapítvány és a jógaakadémia munkáját. A tanfolyamok foglalkozásait a faluházban tartják, a résztvevőket a falu magánházaiban szállásolják el. A kapcsolat Szólád számára is előnyös, hiszen a jóga alapítvány tagjai és az akadémia tanulói bevételi lehetőséget teremtenek a településen. Mindemellett az akadémia hallgatói és az alapítvány önkéntesei társadalmi munkát is végeznek a község javára. Az alapítvány lapunkkal közölte: tavaly például a külföldi és a magyar tanulók közel hatszáz méteren kimélyítették a főutca mellett húzódó vizesárkot. Gy. Zs. A legjobb fotók KAPOSVÁR A Most Médiacsoport és a Compur Fotóklub fotópályázatának legjobb alkotásaiból nyílt kiállítás az Együd Árpád Kulturális Központban hétfőn. Kilencvenöt fotós 263 alkotásából harmincegyet állítottak ki a kulturális központban. Fotó: M. P. Alig fél nap alatt ezer követőjük lett BALATONBOGLÁR A város Youtu- be-csatornájának működtetői a lakók és nyaralók segítségét kérték, hogy továbbra is a jelenlegi színvonalon tudják folytatni a munkájukat. Ehhez ezer követőre volt szükségük. Akétévealapítottvi-; deomegosztón a város szinte minden kulturális, közéleti eseménye megtekinthető. A munka meghozta gyümölcsét, felvették az oldalt a YouTube Partnerprogramba. E kezdeményezés feltételei szerint, ha február 20-ig nem rendelkezik a csatorna ezer feliratkozóval, akkor kikerülnek a programból. Ez azzal jár, hogy a tartalomkészítők elvesztenek néhány fontos jogosultságot, s a megtekintések után sem számíthatnak bevételre. A program segítségével az alkotók pénzt kereshetnek a videomegosztóra feltett tartalmakkal, a hirdetéseken keresztül. Ez a kis plusz ösz- szeg pedig befektethető a minőségibb videók előállítására. A bogiáriak és a Balaton szerelmesei alig fél nap alatt elérték a szükséges határt, megháromszorozva az eddigi követők számát. B. Z.