Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

2018-01-15 / 12. szám

10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2018. JANUÁR 15., HÉTFŐ A hajó utasait cserben hagyó kapitány börtönbüntetését tölti Késsel végzett volt párjával a kamasz BUDAPEST Három óra alatt el­fogták a budapesti rendőrök azt a tizenéves férfit, aki a gyanú szerint pénteken késő este Rá­koskeresztúron halálra szurkált egy 19 éves lányt - adta hírül honlapján a rendőrség. A férfi a fővárosi XVII. kerületben, az Újlak utca egyik lakóházában, a folyosón támadt a nőre, a Blikk szerint féltékenységből. A lány­ra egy 11 esztendős gyerek ta­lált rá. Alig egy héttel korábban szin­tén az Újlak utcában a szakítás­ba beletörődni nem tudó 21 éves Cs. Norbert az utcán várta, hogy volt barátnője É. Vivien és an­nak új párja hazaérkezzen. Ez­után rájuk törte az ajtót, és egy engedély nélkül tartott vadász­puskájával mindkettőjüket lelőt­te, majd önmagával is végzett. A gyilkosságnak szemtanúja volt a nő kétéves kislánya is, aki nem sérült meg. A gyereket a nagy­mamája fogja felnevelni. A pénteki rákoskeresztúri emberölés után néhány órával, szombat hajnalban egy XIII. kerületi kórházból azzal riasz­tották a budapesti rendőröket, hogy egy 23 éves fiatalembert szúrt sebbel vittek be hozzájuk az ismerősei. A férfi életét nem tudták megmenteni, közölte a BRFK. Kiderült, hogy az an­gyalföldi Nővér és a Kámfor ut­ca kereszteződésében késelte meg valaki. A nyomozók azo­nosították a tettest, a 23 éves M. Ákost egy órán belül, a la­kásán fogták el. MW A hajótest közel két és fél évig feküdt megborulva a homokzátonyon Az olaszországi Giglio szige­tén szombat este 21.45-kor megszólaltak a szirénák, hogy a Costa Concordia óceánjáró 2012. január 13-i tragédiájára emlékeztesse­nek és tisztelegjenek az ál­dozatok emléke előtt. Hat évvel ezelőtt 4229-en utaz­tak a 14 szintes luxushajón, amikor az, néhány órával el­indulása után, a parti szik­láknak ütközött. A hajó tes­tén hetvenméteres lék ke­letkezett. A szerencsétlen­ségben 32 ember vesztette életét, a legfiatalabb áldo­zat egy ötéves kislány volt. A tragédiában halt meg Fe­hér Sándor magyar cigány- prímás is, aki igyekezett nyugtatni, biztonságba te­relni és menteni a pánikba esett utasokat. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu GIGLIO Francesco Schettino hajóskapitány nem értesítette a parti őrséget a balesetről, sőt igyekezett titokban tartani. Ráadásul ahelyett, hogy meg­szervezte és irányította volna a mentést, az elsők között ült csónakba és menekült a part­ra. Eközben a hajón még több százan voltak életveszélyben. A mentést nehezítette, hogy a hajó megdőlt, és emiatt a csó­nakoknak csak egy részét le­hetett vízre engedni. Frances­co Schettino volt hajóskapi­tány jelenleg 16 éves börtön- büntetését tölti. A homokzátonyon megfe­neklett, 290 méter hosszú, 114 ezer 500 tonnás hajót Fotó: AFP két és fél évvel később, hosz- szas előkészítés után állítot­ták egyenesbe, majd 2014 nyarán Genovába vontatták, hogy ott szétbontsák. Giglio szigetén szombaton a meg­Elsüllyedt az iráni tartályhajó Elsüllyedt az egy hete balese­tet szenvedett és kigyulladt iráni tartályhajó a Kelet-kí- nai-tengeren. „A tengeri ható­ságok legfrissebb adatai sze­rint a Szánéin teljesen elsül­lyedt" - jelentette vasárnap a Hszinhua hírügynökség. A ha­jón 32 ember volt, 30 iráni és két bangladesi. Hármuk holt­teste került elő eddig, a többi­ek eltűntek. A136 ezer tonna olajat szállító, panamai zászló alatt hajózó, Szancsi nevű irá­ni tartályhajó január 6-án bo­rult lángba, miután összeüt­között egy kínai hajóval Sang­hajtól körülbelül 300 kilomé­terre keletre. emlékezők égő fáklyákkal vo­nultak a tragédiára emlékez­tető emlékműhöz, közösen imádkoztak az áldozatokért majd virágkoszorút dobtak a vízre. A tömegben jelen volt Gregorio de Falco akkori ki­kötőparancsnok is, aki a sa­ját kezébe vette a mentés irá­nyítását, amikor rájött, hogy a kapitány hazudik. Costa Concordia: hat éve történt az olasz tragédia TELEVIZIO-MUSOR 2018. JANUÁR 15., HÉTFŐ 4.00 4.30 5.30 7.15 9.20 10.25 12.05 12.45 14.05 1 15.10 i 16.15 te í 16.45 o </) 18.00 o S i 19.05 I 19.40 20.25 21.40 22.40 23.40 0.10 0.45 1.05 1.35 2.10 3.15 3.30 Barátok közt © Magyarul Balóval Jó reggelt, skacok! © Reggeli © Asztro-Show Top Shop Nyugi, Charlie! © Éjjel-nappal Budapest © Rendőrakadémia © Szulejmán © Story Extra ® Elif-A szeretet útján© RTL Híradó-Esti kiadás Fókusz© Barátok közt ® Éjjel-nappal Budapest © Dr. Csont © Halálos fegyver© RTL Híradó-Késő esti kiadás Magyarul Balóval Dakar-rali 2018 Autogram © Havazin © Totál szívás ® Azéletcsajos oldala © Azéletcsajos oldala© Óránként Híradó és időjárásjelentés I 5.55 Ma Reggel 8.50 Ma délelőtt QC | 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar O ! gazda 12.00 Déli harangszó 12.50 (A V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 ^ | Életkor 14.35 Itthon vagy! 15.35 S Kék bolygó 16.35 Magyar gazda I 17.33 Summa 17.50 Ma este 19.05 Világ 20.30 A fejlődés optikája 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.51 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 4.15 A Miller család© 4.35 Csapdába csalva © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Álmodj velem! © 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka® 8.50 Hívj és nyerj 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Családi Titkok© 14.45 Paula és Paulina © 15.45 Álmodj velem!® 16.50 Bosszú vagy szerelem © 18.00 Tények 19.00 A Piramis© 20.35 Pénzt vagy éveket!© 22.00 Tények Extra 22.25 Az 50 első randi © 0.30 Bűnös Chicago ® 1.35 Tények Este 2.15 Felejthetetlen© 3.00 Felejthetetlen® 3.40 Sean, a csodaapa © 22.25 Az 50 első randi 7.00 Híradó 7.35 Echo-világ 8.05 Echo mérleg 9.05 Bayer show © 10.05 Asztaltársaság 11.05 Haza­húzó 12.00 Híradó 12.30 Kitekin­tő 13.05 Látókör 13.30 Klinika © 14.30 Építők 15.05 Találkozás Tel­ler Ede professzorral 16.30 Jövöál- ló 17.05 Informátor © 17.30 Hosz- szabbítás 18.15 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.35 Heti terror ® 21.05 Sajtóklub © 22.35 Tegnapi történelem 23.05 Napi aktuális 6.00 Híradó 6.40 Kenő® 6.45 Roma Magazin 7.15 Domovina 7.45 Ridikül® 8.45 Elfeledett szerelem ® 9.30 Mámoros szerelem © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Jamie vidéki konyhája 13.20 Honfoglaló© 14.15 DonMatteo® 15.15 A vidéki doktor© 16.05 Mámoros szerelem © 17.00 Ridikül® 17.55 Nő az esély ­fejlesztéspolitikai magazin 18.00 Híradó 18.35 Végtelen szerelem © 19.30 Honfoglaló© 20.25 Kékfény® 21.25 Éjszakai szolgálat © 22.20 Kenó© 22.30 NCIS-Tengerészeti helyszínelők © 23.20 Agatha Raisin ® 1.00 P’amende 1.35 Szerelmes földrajz © 2.05 Noé barátai 2.35 Hagyaték© 6.05 Charlie angyalai© 7.00 Híradó 7.20 Kamaszkorunk legszebb nyara: Amerika © 7.55 A Kisasszony© 9.00 Halálbiztos diagnózis © 9.55 Família Kft. © 10.50 Költők társaságában © 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet© 12.15 Doktor Senki© 13.50 Hajnal Gabriella portré © 14.25 Az alvilág professzora © 15.50 A Kisasszony© 16.50 Költők társaságában © 17.00 Híradó 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.05 Bűvölet© 19.05 Família Kft.® 20.05 Míg új a szerelem © 21.40 Rendezte© 22.15 Közbeteg© 23.15 A TV Zenei Klubja© 0.15 Olvasólámpa© 0.50 A homok titkai 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.10 Fórum 10.45 Magyarország építészete 12.05 Világhíradó 12.25 Start plusz 13.00 Laci bácsi kony­hája 13.30 700-as klub © 16.05 Fórum 17.30 ATV Híradó 17.55 A nap híre 18.30 ATV Híradó 19.10 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Heti Napló Sváby András­sal ® 22.50 Világhíradó 23.10 Ha­zahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 Este 9 0.40 Világhíradó 6.00 A nagy házalakítás ® 6.45 Sue Thomas - FBI © 7.35 Don Matteo © 10.05 Hatalmas ara­nyos © 12.00 Sue Thomas - FBI © 13.00 Búbájos boszorkák © 14.00 A Grace klinika © 16.00 Nyomta­lanul © 17.00 NCIS: Los Angeles © 18.00 Gyilkos számok © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles © 21.00 Lepattintva ® 23.25 Tények ® 0.45 Hawaii FiveO @ 1.45 Lángoló Chicago ® 6.35 Kulturális híradó 7.00 Felsős 7.35 Érettségi 2018 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Fejezetek Magyarország 9.10 Áttörés© 10.00 Attenborough-60 év a vadonban© 11.00 Miért 11.30 Ki hitte volna? ® 12.00 Az utazó® 13.00 A hiányzó láncszem© 13.30 Jó tudni! ® 14.10 Érettségi 2018 14.40 Szólalj meg! 15.25 Az én kis családom® 16.00 Felsős 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Attenborough ■ 60 év a vadonban © 18.10 Tudományos Híradó 18.25 Ön is tudja- műveltségi vetélkedő 19.03 Kulturális híradó 19.35 Ki hitte volna?© 20.10 Univerzum® 21.15 Wolfgang Amadeus Mozart: Don Giovanni ® 0.15 Esti kérdés 0.50 Univerzum® 6.15 Will és Grace 7.05 Jóbarátok© 7.55 Ausztrál mesterszakács © 8.55 Szívek szállodája © 10.55 A mentalista© 11.50 Castle® 12.50 Monk-FIúgos nyomozó © 13.50 Monk-FIúgos nyomozó ® 14.50 A bosszú® 16.05 A mentalista© 17.05 Castle® 18.05 Szeplőtelen Jane© 19.00 Jóapátok© 19.30 Jóapátok© 20.00 Két pasi - meg egy kicsi© 20.30 Két pasi - meg egy kicsi© 21.00 Shannara-Ajövő krónikája 21.55 Riddick-A sötétség krónikája 0.15 Lakástalkshow 1.15 Szeplőtelen Jane ® 2.00 Két pasi - meg egy kicsi © 2.20 Két pasi-meg egy kicsi ® 2.45 A bosszú (12) 20.10 Univerzum 4.40 Családi ügy © 6.30 Teleshop 7.30 Maffia! © 9.15 Lavina © 11.15 Vakszerencse © 13.10 Big Game - A nagyvad © 14.55 A Föld után © 17.00 Az Igazság mecéná­sa ® 19.00 Kíméletlen bosszú © 21.00 A bolygó neve: Halál ® 0.00 Véres igazság ® 1.55 Emelt fővel: Magányos igazságszolgáltatás © 3.20 A küzdelem útja© 20.00 Két pasi - meg egy kicsi 6.55 Hal a tortán ® 8.00 Tények © 8.40 Csapdába csalva © 9.15 Ve­led is megtörténhet! © 10.20 Meg­hökkentő családi titkok © 11.25 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Magánnyomozók © 14.45 Édes élet © 16.00 Té­nyek © 16.30 Csapdába csalva © 17.30 Meghökkentő családi titkok © 18.40 Édes élet ® 19.50 Jóban Rosszban © 21.00 A Fantasztikus Négyes és az Ezüst Utazó © 9.00 Immigrants-Jóska menni Amerika © am.-magy. anim. film 2008 10.30 A csendőr és a földönkívüliek © francia vígjáték 19791 12.15 A jó fiúk feketében járnak © amerikai akciófilm 1978 14.00 A végzet ereklyéi- Csontváros ® ameri kai-német-kanadai akciófilm 2013 R.: Harald Zwart Sz.: Lily Collins, Jonathan Rhys-Meyers, Aidán Turner, Lena Headey, Jamie Campbell Bower 16.20 Jupiter felemelkedése © am. térhatású film 2015 18.40 A hatodik napon © am.-kanadai akciói. 2000r 21.00 A Nap könnyei© amerikai akcióthriller 2003 23.20 Hat töltény ára© amerikai akciófilm 2012 1.30 Street Fighter - Chun- Li legendája © kanadai-indiai-amerikai- japán fantasztikus akciófilm 2009 14.00 A végzet ereklyéi. 4.00 UFC 6.00 UFC 7.00 Televízi­ós vásárlás 8.30 Trash Talk 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Kézilabda 12.45 Kézilabda 14.45 Labdarú­gás 16.45 Labdarúgás 18.45 Mai helyzet 19.00 Labdarúgás 20.00 Harmadik félidő 22.00 NFL 1.30 Arany pillanatok 1.45 Kézilabda 3.45 Kézilabda 4.35 kisBAJNOK magazin 5.05 Kosárlabda közvetítés 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Rövidpályás gyorskorcsolya Eb 10.00 M4 Sportreggeli 10.45 Múlt és Jelen 11.15 Jövünk! magazin 11.45 Szabadidő magazin 12.20 kisBAJNOK magazin 12.50 Férfi vízilabda Bajnokok Ligája sorozat 2018 EGER-Alphen 14.20 Férfi kézilabda Eb Magyarország-Dánia 16.05 Kosárlabda magazin 17.05 Kézilabda magazin 18.15 Férfi kézilabda Eb Magyarország - Spanyolország 19.45 M4 Sport stúdió 20.10 M4 Sport stúdió 20.30 Jégkorong közvetítés 22.35 M4 Sport stúdió 22.45 Sporthíradó 23.25 Kosárlabda közvetítés 1.25 Jégkorong közvetítés Erste Liga: MAC Budapest-EV Vienna Capitals 3.30 Kézilabda közvetítés 20.30 Jégkorong közvetítés TV PAPRIKA 9.00 Receptdaráló © 10.00 An­tonio © 11.00 Jakubiak © 12.00 Nígella © 13.00 Két éhes ten­gerész © 14.00 Gyorsan, fino­mat ® 15.00 Finoman egészsé­ges © 16.00 Justine © 17.00 Jó szakács, rossz szakács © 18.00 Szafarikonyha © 19.00 Re­ceptdaráló ® 20.00 Antonio © 21.00 Jakubiak © 22.00 Nígella © 23.00 Szafarikonyha © 0.00 Justine © A műsor cs a kezdési Időpont megváltoztatásának Jogát minden tévéadó tenntartjal

Next

/
Thumbnails
Contents