Somogyi Hírlap, 2018. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
2018-01-03 / 2. szám
2018. JANUÁR 3., SZERDA • XXIX. ÉVFO^ EGY PERCBEN Kevin az első somogyi baba SOMOGY Kaposváron született az idei első somogyi baba. Kevint császár- metszéssel hozták világra, a baba és az édesanyja is jól van. ►ö Budapesten Morawieczki BUDAPEST Első kétoldali hivatalos látogatásán Orbán Viktorral tárgyal ma Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfő. Lengyelország - hazánkhoz hasonlóan - továbbra is elutasítja a menekültkvótát, amely szerintük „a közösségi elveinek tagadását” jelenti. ► 9 Iráni tüntetők százai őrizetben IRÁN Négyszázötven tüntetőt vettek eddig őrizetbe az iráni fővárosban az elmúlt napokban. A fővároson kívül őrizetbe vettek számát nem közölték. Musza Gazanfarabádi, a Forradalmi Gárda nevű elitalakulat fő- parancsnoka azt mondta: az őrizetbe vett, majd bűnösnek talált tüntetőket akár halálra is ítélhetik. Ilyen vád lehet a Muharabeh, vagyis az „Isten elleni hadakozás”, amely halállal büntethető Iránban. ► 9 Kiválasztották az év madarát MAGYARORSZÁG A vándorsólymot választotta a 2018-as év madarának a Magyar Madártani és Természet- védelmi Egyesület. Az állat több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon. ► 9 Jó reggelt! gy japán egyetemi klinika robotápolókat állít szolgálatba februárban. A gépek egyszerű rutinfeladatokat látnak majd el, hogy csökkentsék a szakképzett ápolok terheit. Az itcafe.hu szerint a robotok hordják majd szét többek között a gyógyszereket, a tesztmintákat és egyéb felszerelést is szállítanak majd például a sebészet, a gyógyszertár és a labor között. A klinika dolgozói egy tablet segítségével adhatnak majd feladatot a robotoknak. Ám, ha lejár a teszt- időszak, a vezetőség dönt majd arról, hogy más jellegű feladatokkal is megbízzák-e a gépeket. Csak üzemzavar be ne következzen, melynek révén megkeverednek a gyógyszerekkel... Gy. Zs. ^ 1tíMtliSto*. 'a TERJESZTÉSI TELEFONSZÁMUNK MEGVÁLTOZOTT! ÚJ SZÁMUNK: 06-46/998-800 Megszabadult adójától a sertésmáj és a ha SOMOGY Januártól olcsóbb lett a sertés és a hal, a disznóhús esetében a vágóhí- tudják, hogy mekkora. Arra felhívták a figyelmet, hogy a zsiradékok, a zsírszalonna di melléktermékek és a sertésbelsőségek áfája mérséklődött öt százalékra, a hal nem kerültek bele az árcsökkentésbe, és maradtak 27 százalékos áfával. Az álta- adókulcsa pedig szintén erre a szintre csökkent. Somogybán azt tartják a terme- lünk megkérdezett vevők alapvetően elégedettek az intézkedéssel, de szeretnék, (ők, hogy az áfacsökkenésnek biztosan lesz forgalomélénkítő hatása, de még nem hogy később se emelkedjen az ár a boltokban. Fotó: Lang Róbert ► 2 Nyugdíjba küldték a tízéves taxikat Új év, új akció, itt az újabb bolti roham SOMOGY Új utakon a taxisok: a gépkocsi nem lehet tízévesnél idősebb, s a légszennyezésre, az ajtók elhelyezkedésére és a légkondicionáló meglétére vonatkozó előírásokat január elsejétől alkalmazzák. Somogybán 209 vállalkozót tartanak számon, akiknek számos előírást kell teljesíteniük. Csak olyan járművel lehet taxizni, amelynek a kormányberendezése a menetirány szerinti bal oldalon van, s az autóban van ABS is. ► 3 Olcsóbbá vált mára az internet MAGYARORSZÁG Két év alatt összesen 35-40 milliárd forintot tudnak megspórolni a magyar polgárok és a vállalkozások az internet áfájának csökkentésével - közölte tegnap Deutsch Tamás, miniszteri biztos. ► 7 KAPOSVÁR Hatalmas akciókat hirdető táblák csábítanak vásárlásra. Igaz, még nem minden butik nyitott ki, de akik már dolgoztak az új esztendő első munkanapján, azok biztos forgalomra számíthattak. Többen is erre az időszakra időzítették ruhatáruk felfrissítését. Sokan keresték a kedvezményeket, s nekik nem volt nehéz dolguk. Minőségi ruhaneműket akár féláron is lehet venni, volt aki csak emiatt indult bevásárló körútra. ► 4 Dalok szárnyán az új évben KAPOSVÁR A Savaria Szimfonikus Zenekar volt a főszereplője az Újévi hangversenynek, a Szivárvány Kultúrpalotában. Az Állami Operaház énekese, Horváth István énekelt szólót, s Dobszay Péter vezényelt. Fotó: L. R. Feketén dolgoznak a szántóföldeken SOMOGY Kiugró mértékben, csaknem duplájára növekedett a feketén foglalkoztatottak aránya a magyar mező- gazdaságban. Somogybán az ágazati szereplők tapasztalatai eltérőek, de abban valamennyi megkérdezett egyetértett, hogy a feketemunka a somogyi farmokon is előfordul. Csaknem dupla annyi feketén foglalkoztatottra derült fény az ellenőrzéseken országszerte. A megkérdezett mezőgazdasági cégvezetők szerint a magánvállalkozóknál jellemző a feke- tézés, csak az állami és ipari cégeknél nincs ilyen. Sokan inkább a feketemunkát választják a tisztes, bejelentett állás helyett. Sok helyen trükköznek a dolgozók bérével, nem akarják megfizetni az adóterhet, inkább őstermelőnek lejelentik a dolgozót, aki így adóalannyá válik és rajta keresztül igénylik vissza az áfát. A megkérdezett adószakértő szerint is előfordul illegális munka a mezőgazdaságban, s gyakran a dolgozó nem akarja, hogy bejelentsék. Vagy azért nem, hogy segélyhez jusson, vagy hitel- törlesztés miatt. ► 5 SZ E R K ÉSZT ŐS ÉG; E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 46/998-800 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 8 8 0* Eleinte csökken, később ismét megnövekszik a felhőzet. Estétől újra elered az eső. A DNy-i szél ÉNy-ira fordul és erős marad. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Genovéva és Benjámin nevű olvasóinknak!