Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-29 / 302. szám
4 BALATONSZEMESI TÜKÖR 2017. DECEMBER 29., PÉNTEK Állandó tárlat őrizné meg a pálos rend ősi emlékeit BALATONSZEMES Jövőre lesz immár ötödik éve annak, hogy az egykori pálos kolostor romjainál végeznek ásatást a településen. Az 1320- as években tettek először említést a kutatott helyről, melynek feltárását folyamatosan támogatja a község. Takács József polgármester elmondta: nagyon jó együttműködést folytatnak a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel. A felsőoktatási intézmény fiatal régészei más szakemberekkel karöltve már számos emléket találtak az egykori pálos kolostorból, mely a legnagyobb kolostorok közé tartozott a Dél-Balatonon. Mint megtudtuk, az idén volt a legnagyobb mennyiségű feltárt anyag is. Éppen ezért egy állandó tárlatot és kiállítási helyet szeretnének megvalósítani Balatonszemesen, melyre a megoldást keresik jelenleg. A község vezetője hozzátette: fontosnak tartják, hogy bemutathassák a település régmúltját mind a szemesieknek, mind pedig az oda látogató turistáknak. Ezzel a turisztikai attrakciók száma is bővülhet. Ez idáig, több éven keresztül a Bujdosó Magtárban állították ki a feltárt leletek egy jelentős részét. Gyeszát Zs. Mini bölcsőde segít majd az édesanyáknak BALATONSZEMES Kiemelten kívánják támogatni azokat az édesanyákat a településen, akik visszatérnének a munkaerőpiacra. Ebben jelent segítséget a mini bölcsőde, melynek kialakítására az önkormányzat 47 millió forintot nyert egy TOP-os pályázattal. Ennek révén a Nyitnikék Óvodában mini bölcsődét alakítanak ki. Takács József polgármester szerint heteken belül megkezdik az építést, engedélyes tervük van már. Hozzátette: fontos a fejlesztés, hisz állandó lakosokkal is bővül a település, az utóbbi hónapokban például nem egy budapesti család is Szemesre is költözött. Gy. Zs. A háromszáz négyzetméteres új egészségügyi komplexum összesen bruttó 120 millió forintból készül el, itt kap majd helyet a gyermekorvosi és a fogorvosi rendelő is Már lerakták az alapkövet, épülhet végre az új orvosi rendelő Balatonszemesen Új orvosi rendelőt építenek Balatonszemesen, melynek alapkövét ünnepélyes keretek között tették le a napokban. Mint megtudtuk, a fejlesztésre nagy szükség volt, melyhez többszöri próbálkozás után az idén sikerült támogatást elnyerni. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu BALATONSZEMES Jelenleg egy idősebb épületben tudjuk megoldani az orvosi rendelést a településen, nagy szükség volt már egy komfortosabb ellátást biztosító, a mai igényeknek és elvárásoknak megfelelő épület megépítésére - mondta a fejlesztéssel kapcsolatban Takács József polgármester. Az új orvosi rendelő a Szabadság utcában, a régi rendelő mögötti területrészen épül. A község 60 millió forint visz- sza nem térítendő támogatást nyert az építéshez a Terület- és Biró Norbert, Witzmann Mihály és Takács József tette le az alapkövet Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretein belül. Takács József elmondta: ez a forrás nagy segítséget jelent a régóta várt projekt megvalósulásához. Azonban a fejlesztéshez önrészre is szükség volt, több mint 60 millió forinttal egészítik ki a támogatási összeget. így megközelítőleg bruttó 120 millió forintból épülhet meg a háromszáz négyzetméteres új orvosi rendelő a községben. A háziorvos, a fogorvos, a gyerekorvos és a védőnői szolgálat is helyet kap majd az új épületben. Azonban a régi rendelőt is hasznosítani szeretnék majd, a polgármester elmondása szerint önkormányzati bérlakások kialakításában gondolkoznak. A tervek szerint négy lakást alakítanának ki, melyet később a településre érkező vagy a községben élő fiatal szakembereknek szeretnének kiadni. Az orvosi rendelő kivitelezését egy budapesti cég, az Ingatlanglobusz Group Kft. nyerte el a közbeszerzési eljárás során. Az építkezés határideje viszonylag szoros, 2018. augusztus 31-ig kell végezni a munkával. Ugyanakkor az alap már elkészült. Mint megtudtuk, egyelőre a régi berendezés kerül majd át az új épületbe, s ha lehetőség nyílik rá pályázati úton, a felszerelést is korszerűsítik. Takács József elmondta: a nemrégiben elnyert pályázat részben közös Balatonőszöddel. Megközelítőleg 2,5 millió forintból az ottani orvosi rendelő akadály- mentesítését is elvégezhetik.- Sokat köszönhetünk többek között Witzmann Mihály országgyűlési képviselőnek és Biró Norbertnek, a megyei közgyűlés elnökének - tette hozzá Balatonszemes polgár- mestere. Az ő segítségük is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megvalósulhasson a régóta várt fejlesztés. Múlt hét pénteken hárman tették le az új épület alapkövét. Az oldal megjelenését Balatonszemes Község Önkormányzata támogatta www.balatonszemes.hu Jelentős megtakarítást várnak a strandon a megújuló energiától Napelem spórolhat a fürdőben BALATONSZEMES Harmadik éve végzi az önkormányzat az élményfürdő üzemeltetését, ahol az idei évben új beléptetőrendszert, új kamera- és hangrendszert alakítottak ki. Ezzel együtt új járóburkolatot is kapott az élményfürdő. Ön- kormányzati alkalmazásban lévő dolgozók rakták le a térkőburkolatot, mellyel jelentős költségeket takaríthatott meg település. A korábbi éveket tekintve elmondható az is, hogy az idén jóval nyereségesebben sikerült működtetni az élményfürdőt. Ezt a tendenciát segítheti az a 30 millió forint pályázaton nyert támogatás is, melyet a szemesi ön- kormányzat strandfejlesztésre fordíthat. Takács József polgármester kérdésünkre elmondta: ebből megközelítőleg 22 millió forintba kerül az a napelemes rendszer, melynek kiépítésével jelentős energiaköltséget takaríthatnak meg. Ugyanis eddig földgázzal fűtötték a gyermekmedencét, s amennyire csak lehetséges, ezt váltanák ki megújuló energiával. Az elnyert támogatásból hatmillió forintot költhetnek még a vizesblokk átépítésére, s kétmillió forintba kerültek a játÚj apartmanok Közel húszezer vendégéjszakával több volt az idén Balatonszemesen, mint tavaly, így az idegenforgalmi adóból származó bevétel is nőtt a településen. Az erősödő turisztikai mutatókhoz nagyban hozzájárulhat a jövőben a nagyszabású beruházás is: összesen közel 300 apartman épül a településen. Mindemellett a polgármester úgy véli: egyre keresettebb a község. Jól mutatja ezt, hogy rögtön elkelnek a családi házak is, amint eladóvá válnak. szótéri elemek. A polgármester hozzátette: a még hátralévő munkálatokkal a jövő év nyaráig, vagyis a szezon kezdetéig szeretnének végezni. Az önkormányzat dolgozóival, a közfoglalkoztatottakkal és a Szemesért Nonprofit Kft. dolgozóival törekszenek a strandi környezet szépítésére, korszerűsítésére - tudtuk meg. Új játszóterek is épültek az idén Balatonszemesen, így például a Tuskó öbölnél és a Vasvári utcai strandon. Emellett felújították a Kisfaludy utca játszóterét és az Ady Endre utcai játszóteret is. Gy. Zs. Lendületbe hozzák a vízi sportokat BALATONSZEMES Jelentős fejlesztés valósulhat meg a vízi turizmus területén is Balatonszemesen. AMagyar Kajak Kenu Szövetséggel együttműködésben épül egy vízi bázis a Berzsenyi utcai strandon. Az önkormányzat és a szövetség közösen pályázott, melynek révén megközelítőleg 16 millió forintot nyertek a csónaktároló építésére. Az önkormányzat végzi majd a vízi bázis üzemeltetését, mely a tervek szerint a jövő szezonra már működni fog. Az üzemeltetéshez közel 20 millió forint értékben vízi eszközöket is kapnak a szövetségtől. Gy. Zs.