Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-23 / 299. szám
4 helyőrség Bonczidai Éva RUMINI ISMÉT ÚTRA KEL Nálunk sokáig külön mese dukált az iskolásnak és az óvodásnak, a nyolc- és hatéves fiaim számára pedig az esti felolvasás is jó alkalom volt egy kis baka- lódásra és beszólásra, hogy a másik meséje épp miért „dedós” vagy „béna”. Aztán megtaláltuk Berg Judit nyolckötetes Rumi- ni-sorozatát, és beköszöntött az idilli béke kora. Mindkét legény ezt akarja hallani, esténként két fejezet az épp aktuális kötetből, utána bájosnak szánt pislogással kunyerál- nak, „Csak még egyet!” hiszen hogy várhatnának egy teljes napot, hogy megtudják, miként folytatódik Rumini kalandja. Rumini egy kisegér. Hajósinas a Szélkirálynő nevű hajón. Berg Judit több mint tíz évvel ezelőtt kezdett róla mesélni az akkor még óvodás nagylányának. Érdekes lenne utánajárni, miért olyan népszerűek az egeres mesék és rajzfilmek, de a Rumini sikerének titka egyszerű, hiszen mindent tud: szerethető karaktereket vonultat fel, akik valóban izgalmas kalandokba keverednek. Felolvasni is élmény - a párbeszédek számos játéklehetőséget kínálnak a felnőtt olvasónak, csöppet sem kiszámítható, melyik utazás hogyan alakul, és mit hoz egy-egy találkozás. Nem csoda, hogy a Rumini-láz következtében ma már játszótér, színházi' előadás, társasjáték és szabadulószoba is várja a rajongókat. Idén ismét megjelent a legelső kötet, melyet a Kálmán Anna által megálmodott figurák helyett Nagy Zoltán képei illusztrálnak - ezek a rajzfilmek világát idéző munkák a külföldi kiadásokhoz készültek. Berg Judit: Rumini. Pagony Kiadó, Budapest, 2017 Noszlopi Botond ALKALMI Vajon az alkalom - vagyis az ihlet - szüli-e a verset, s ha úgy is lenne, mennyit nyom a latban a hagyomány ismerete, a szakmai felvértezettség és felkészültség? Lövétei Lázár Lászlót nemrégiben a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata az év legjobb könyve díjjal tüntette ki az Alkalmi című verseskötetéért. A művet olvasva egyszerre kerülünk a felszabadító játékosság és a szakértő komolyság hatása alá. Lövétei szakmai hozzáértése többkötetes szerzőként, fordítóként, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztőjeként - úgy gondolom -, nem kérdőjelezhető meg. A címválasztáskor mégsem volt hivalkodó, nem akart a „tudós költő” szerepében tetszelegni. Verseivel a spontán találkozások lehetőségét célozza meg, melyek történhetnek alkotótársakkal, múltbéli eseményekkel, de - például a Gyerekszoba című ciklus erejéig - akár az apa-gyerek viszony intim pillanatképeivel is. Mert az életünk is ilyen: a világról szerzett ismereteink, szakmai tudásunk átalakul, számos tervünket felülírják váratlan eseményekből fakadó örömök és traumák. Lövétei költészete attól lesz élő és hiteles, hogy míg versanyaga formailag az antikból, a hagyományból nő ki, a mondandó mindig friss és aktuális marad: „Látva a Várost lassan ölő méregre gyanakszom: így lesz az Emberből zombigyanús figura...” - írja például a Vá- rosnézőben című képversben. A szövegek művelt humora, könnyedsége, ugyanakkor gondolatébresztő volta tette számomra az Alkalmit az év egyik meghatározó olvasmányélményévé. Lövétei Lázár László: Alkalmi. Sétatér Kiadó, Kolozsvár, 2016 próza ADÁSHIBA Karácsony napja volt, hideg, metsző, jeges szél fújt. Kígyó magára tekerte a sálját, kabátjába burkolózott, és elsietett a fal mellett. A térfigyelő gömbkamerák vakon pislogtak az oszlopokon. A férfi a Mocsárból jött, egy külvárosi negyedből, és a belváros felé tartott. A Mocsárban főképp hozzá hasonló, rejtőzködő életű alakok laktak, akiket jó pénzért rejtegettek a helyi háztulajdonosok. Kígyó tolvaj volt. Negyven körüli, alattomos tekintetű férfi, aki fekete ruhájában beleolvadt az árnyékba. Pont karácsonykor fogyott el a pénze, és a Mocsárban hitel nincs. Járt az agya, hogy mihez kezdjen. A családja már rég elfelejtette őt, a bűntársai pedig vagy a börtönben, vagy valami távoli szigeten ünnepelték Jézus születését. A jeges szél behatolt a ruhája alá. Kígyó üresnek és jegesnek érezte magát belül is. Azért kapta a Kígyó nevet még kamaszkorában, mert nesztelenül siklott ki a felelősség alól, ügyes és alattomos volt, és nem törődött soha semmivel, csak a maga hasznával. Most azonban fázott. Az utcák üresek voltak, csak a távolban csörömpölt egy villamos. Bár most nem dolgozott, rutinból úgy cikázott el az utcán a térfigyelő kamerák elől, hogy végig takarásban legyen az arca. Persze a felhúzott sál is segített, de biztos, ami biztos. Késő délutánra járt, mindenki már otthon készülődött a szentestére. Kígyónak nem volt karácsonyi hangulata.- Legalább lenne hó - gondolta, ahogy a feldíszített lámpaoszlopok mellett suhant. Egy lehúzott rácsos zálogházhoz ért. Az emeleti ablakból karácsonyi zene szűrődött ki, ami most kifejezetten idegesítette Kígyót. A fekete ajtóhoz lépett a zálogház mellett, és becsöngetett. Az ajtó felett egy kamera fordult rá; Kígyó utálta az ilyesmit. De azért lehúzta a sálat az arcáról, és mogorván biccentett a kamera felé.- Legalább az a rohadt hó nem esik - nyitott ajtót egy nagydarab, szakállas férfi. - Mid van? Tüdőd, hogy ünnepekkor csak nagyon ritkán veszek bármit is.- Semmim. Kérni jöttem. Karácsony van. Pénz kell, hogy kibírjam ezt a pár napot. Mindig jó üzletfeled voltam.- Kérni? - az orgazda hangosan nevetett. - Tanácsot tudok adni, ha azt kérsz. Még betörj hetsz valahova holnapig, aztán ne keress, mert elutazok valami melegebb helyre - mondta, aztán rácsapta Kígyóra az ajtót. A kamera gúnyosan villogott az ajtó felett. A férfi egy pillanatra úgy érezte, mintha egy valóságshow próbafelvételén lenne, ahol mindenki rajta nevet.- A rohadt életbe - gondolta. Tüdta, hogy az egész város az ő vadászterülete. Hideg életében érzései nem voltak, csak az járt az eszében, hogy mielőbb zsákmányt találjon. A belváros kihalt, a kirakatok lezárva. Kinézett egy ékszerboltot, amihez hasonlóba már tucatnyiszor betört. Nem volt kedve dolgozni. Végre fel akart melegedni. Elővette a szerszámait, amikor hirtelen neszt hallott. Felette egy kamera villogott, amit csak most vett észre.- Mindig újítanak - morogta. Későre járt. Két sötét ruhás alak közeledett felé. Vele szemben egy járőr kocsi villogott. Kígyó zsákutcába került. Egyedül egy templom volt a közelben, ami előtt emberek mozogtak. Kígyó besiklott a kivilágított épületbe. Igyekezett feltűnés nélkül elvegyülni. Utoljára akkor járt templomban, amikor hidegvágóval próbálta elhozni a perselypénzt Szent Antal szobra alól, valamikor kamaszkorában. A templomban sok az ember, sok a kabát, tehát sok a pénztárca. Vissza a jó öreg zsebeléshez. Ez is valami - futott át rajta. „Mind tudjuk, hogy a karácsony a szeretet ünnepe - hangzott a szószékről. - De milyen szereteté, testvéreim? Nézzetek magatokba. Arról szól vajon az ünnep, hogy mi egymást szeressük? Mind képmutatóak vagyunk. Azt hiszitek, az a karácsony, hogy egy napig úgy csinálunk, mintha szeretnénk egymást?” Kígyó ide-oda siklott, mint egy árnyék, az áhítatosan álldogáló emberek közt. Gyűltek a melléhez rögzített nejlontáskában a pénztárcák. Profi volt. ' „Karácsonykor az Úr születését ünnepeljük. Mind tudjuk: a karácsony a szeretet ünnepe. De nem a mi képmutató próbálkozásainké egymás felé, hanem az Isten szeretetéé felénk... Annyira szeret minket az Úr, hogy testté lett miattunk... Gyógyulást hoz a világba a fény, ami emberré vált... ezt a szeretetet ünnepeljük.” A szavak távolról hangzottak. Próbált a feladatra koncentrálni. Kicsit szédült, tagjait ólmos fáradtság húzta le, mintha évek óta nem pihent volna. Úgy érezte, mindjárt elájul. Ekkor megpillantotta a kislányt, aki egyenesen a szemébe nézett. A kép mintha kimerevedett volna: Kígyó keze, mely egy farzseb felé mozdult, megállt a levegőben. A szeme előtt vibrálni kezdett minden, mintha adáshiba lenne a tévében; a kép elcsúszott, a templom eltűnt. A nyirkos, hideg földön feküdt.- Takarodj az útból - hallott egy érces hangot, és érezte, hogy valami a vállára csap. Éles fájdalom sugárzott végig a testén. Gyorsan odébb siklott a nedves fűben.- Mocskos kígyók mindenütt- dünnyögte egy nagyszakállú, díszes ruhájú férfi, aki furcsa fa- ragású botot tartott a kezében.- Menjünk! Már nem lehetünk messze. Három férfi botladozott előtte. Kígyó nesztelenül suhanva követte őket, ide-oda tekergőzve a fagyott mocsár göröngyei közt. A teste furcsa, nyálkás, hosszúkás kígyótestté vált. Szinte jegessé dermedt minden porcikája. Nem voltak gondolatai, csak vonzotKubiszyn Viktor ták a meleg testek és a távolban ragyogó kékes, aranyló fény. Mintha egy hologram lett volna, valami nem evilági, többdimenziós kép. Kígyó szűnni nem akaró éhséget érzett minden porcikájá- ban. A három ember egy romos istállóhoz ért, ami felett telt, meleg fény lebegett, de ezt csak Kígyó és ők látták. Nesztelenül besiklott.- ...testté lett... és látjuk az ő dicsőségét... - halk mormogás jutott el hozzá. Egy fadézsában volt valami, ami előtt leborult a három hatalmas ember. Majd mintha egy láthatatlan kéz megragadta volna Kígyót, felemelkedett, a pikkelyei leestek, békét érzett, forró sugárzást és a fényt, amely a jászolnak használt moslékos dézsából áradt; érezte, ahogy megtelik a teste élettel. Mintha hazatért volna egy olyan otthonba, ahonnan rég el kellett jönnie; ismerős, forró melegség járta át, egy alakot látott, aki mintha hívogatná, és elindult felé, és... A kislány őt bámulta. A kép hirtelen helyreállt, mintha mi sem történt volna. Kígyó visszahúzta a kezét a farzsebtől. A kislány elindult felé. Kígyó megdermedt. A kislány valamit a kezébe csúsztatott. Kígyó előtt hirtelen megint összecsúszott a kép, mintha egy hologramba került volna. For- róságot érzett. Megrázta magát, és kilépett az utcára. Határozott léptekkel ment, úgy érezte, az ereiben forró láva folyik, egyáltalán nem fázott.- Mit hoztál nekem ezen a szép napon? - kérdezte a nagyszakállú férfi, miután kinyitotta a fekete vasajtót. A kamera gúnyosan pislogott az ajtó felett.- Csak ezt - válaszolta Kígyó.- Mi ez? Valami bizsu? - Az orgazda lenézett a kezébe nyomott fehér rózsafüzérre. - Világít a sötétben, vagy mi?- Próbáld ki. Ajándék. Boldog karácsonyt - mondta Kígyó. Aztán lassú léptekkel elindult, vissza a Mocsárba. IRODALMI-KULTURÁLIS MELLÉKLET 2017. december
