Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-21 / 297. szám

MEGYEI KÖRKÉP g 2017. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK Az évek súlya és az egyedüllét karácsony táján még nagyobb súllyal nyomja az embert Fotó: Lang Róbert Egész életünkön át szeretni tanulunk Közös áhítattal hangolód­hattak a kaposvári nyugdíja­sok az ünnepre, hiszen már huszonkettedik alkalommal tartották meg a rendezvényt a városi sportcsarnokban. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu KAPOSVÁR Kesztyűs Ferencné már negyedszerre jött el, és mi­vel egyedül tölti a karácsonyt, ez a nap számára az igazi ün­nep. - Nekem nagyon tetszik az ünnepély - mondta a kaposvá­ri nyugdíjas. - Most már ben­ne vagyok a korban, és nehe­zen megyek, fájnak a lábaim, de az ünnepség miatt azért is eljöttem. Horváth Istvánné másodszor jött el a közös ünnepségre. - Ta­valy már voltam, nagyon jó volt és örülök neki, hogy idén is hív­tak - mondta az idős asszony. Kovács István először jött el, hiszen csak most lett 65 éves. - Nagyon jó érzés, hogy meg­hívnak minket ide, én szíve­sen jövök - mondta a nyugdí­jas férfi. - Hívő vagyok, katoli­kus és nemes gesztusnak tar­tom ezt. Arról nem is beszélve, hogy megleptek a bejáratnál egy kis csomaggal. A közös áhí­tat közös énekléssel kezdődött, majd elmondták a Miatyánkot az egybegyűltek. Varga László megyés püspök szólt a kaposvári szépkorúak- hoz. Aki a megbocsátás fon­tosságát hangsúlyozta. - Egy egész életen át tanulnunk kell szeretni, egészen életünk utol­só pillanatáig - mondta Varga László. - Akkor teljes az éle­tünk, ha egész életen át növek­szünk a szeretetben. Szita Károly polgármester ál­dott ünnepet kívánt az egybe­gyűlteknek. - Kívánok békes­séget, az mindig ránk fér és kí­vánok békét a lelkűnkben is - mondta a városvezető. A meghívott kaposvári nyug­díjasok a Füred Rock Szín Kör előadása után a Kométa Zrt. jó­voltából közös ebédet fogyaszt­hattak el. Varga László püspök köszöntötte az összegyűlteket Először hallgattak kakaókoncertet a dél-somogyi picik BARCSA térség óvodásainak ze­nélt a Barcsi Városi Fúvószene­kar. A Budapesti Fesztivál Zene­kar ötlete alapján a barcsi mu­zsikusok úgy döntöttek, hogy nyitnak a legkisebbek felé. A zenészek elmond­ták, hogy a kezde­ményezéssel az a cél, hogy minél fia­talabb korban meg­szerettessék a jövő­beli közönségükkel a komoly zenét. Az sem titkolt szándék, hogy a jó hangulatú koncertek nyomány talán több gyerek kap majd kedvet a zene­tanuláshoz. Az Encanto-nyitánnyal indu­ló kakaókoncerten a zenekar vezetője, Szehágel Balázs mu­tatta be a hangszereiket a gye­rekeknek, ezt követően a zene­kar tagjai gyermekdalokat ját­szottak le rajtuk. Végül megszó­lalt egyszerre az összes hang­szer, és a zenekar karácsonyi dalokból nyújtott át egy csokor­ra valót a koncert apró közönsé­gének. A kakaókoncert hagyo­mányai szerint a muzsika után kaláccsal és kakaó­val vendégelik meg a hallgatóságot a ze­nészek. így történt ez a barcsi produk­ció után is, ahol a kalács és a kakaó a vállalkozók egyesü­letének felajánlása­ként érkezett. Bar­cson ezenfelül volt még ajándék a csöpp zeneszeretők számára. A térség óvodái ütős és penge­tés hangszereket kaptak a zene­kartól, hogy azokkal színeseb­bé tehessék ünnepeiket. A fel­ajánlást a Kistérségi Többcélú Társaság elnöke, Reiz Tamás vette át és köszönte meg a leg­kisebbek nevében. K.-H. I. Barcson a kakaó mel­lé hangszere­ket is kaptak ajándékba az óvodások Képviselő fuvarozta a nincstelenek fáját KAPOSSZERDAHELY Kaposszer- dahelyen is kiosztották a szoci­ális tűzifát, Gelencsér Attila or­szággyűlési képviselő segítsé­gével. Mintegy húsz család ju­tott így téli tüzelőhöz, amely hatalmas segítség a nélkülözők számára. A politikus lapunk­nak elmondta: egyre többen pályáznak a támogatásra. - Az idei esztendőben gyakorlatilag minden ötezer lélekszám felet­ti település pályázott Somogy megyében - mondta Gelencsér Attila. - Közel 240 településre érkezik, mintegy 300 millió fo­rint értékben téli tüzelő. Kaposvár országgyűlési képviselője hozzátette: a támo­gatott családok minden telepü­lésen örömmel fogadták az ál­lami segítséget. A tűzifát a so­mogyi települések többsége a SEFAG Zrt.-től szerzi be. Ösz- szehasonlításképpen tavaly 212 település között 230 mil­lió forint értékű támogatást osztottak szét. Országosan 3,5 milliárd forint értékű tűzi­fa-támogatást ítéltek oda a pá­lyázó településeknek. A szét­osztható összeg mértéke évről évre nő, ahogy a részt vevő te­lepülések száma is. K. R. Érdekeset látott, hallott? 06-82/528-101 FOTÓJÁT, LEVELÉT VÁRJA: PUSZTAINÉ MARTON ADRIENNE Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a E-mall: somogyihirlap@mediaworks.hu SMS: 20/968-9444 Telefon: 82/528-101, 82/528-110 hétköznap 8.00-16.00-ig. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00-ig. Telefon: 06-20/968-9444 SMS Hatvan rendőrautó a rendőrök- bűnügyhöz hívja őket. Új traffi- nek: remélem, ezután időben paxok helyett is inkább autókat kiérnek, ha az állampolgár vehettek volna. (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írások nem a szer­kesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) „Hetek óta erre készülünk, hogy »na majd karácsonykor pihenünk/alszunk/boldogok le­szünk/lelassulunk stb.« Ezek a »na majd«-ok azonban ritkán működnek. Ha előtte négy hetet végigrohantunk, nem fog hirte­len menni. ” Záborszky Zsófia PROGRAMSOROK) DECEMBER 21. KAPOSVÁR Szivárvány Kultúrpalota 17:00 Mikulás karácsonyra (Snek- ken Andersen og Julenissen) (6), szinkronizált norvég családi film, 2016, 70 p. Cinema City A Viszkis (16), magyar akció­film 15:00, 20:00, 22:30, Meg­jött apuci 2. (12), 20:30, 22:30, Star Wars: Az utolsó Jedik (12), 3D szinkr. amerikai sci-fi 11:30, 14:30,17:30, 20:30, 22:30, Star Wars: Az utolsó Jedik (12), szinkr. amerikai sci-fi 10:30, 13:30, 16:30, Star Wars: Az utolsó Jedik (12), 3D feliratos amerikai sci-fi 19:30, Lengemesék, magyar ani­mációs családi film 10:00, Fer- dinánd, animációs kaland, 2D 12:30, Ferdinánd, animációs ka­land, 3D 10:15, 17:45, Juman- ji: Vár a dzsungel (2D), 13:20, Ju- manji: Vár a dzsungel (3D), 10:50, 15:45,18:10 SIÓFOK Regionális Történeti Kutatóinté­zet Könyvtár 13:00-16:00 Százszorszép ke­zek Gyermekfoglalkozások. Kará­csonyfadísz BALATONFENYVES 17:00 óra Karácsony Imremajor- ban. Helyszín: Imremajor BALATONSZÁRSZÓ 18:00 A Soli Deo Gloria Kórus ka­rácsonyi koncertje a balatonszár- szói katolikus templomban. Ünnepi gondolatok: Borza Miklós plébános. Közreműködnek: Zene­iskola növendékei, tanárai. Vezényel: Cziberéné Ráduly Irén ■rrrmrnw KAPOSVÁR Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 10-12 óra között Gyermekkönyv­tár Karácsony 10 óra Fésűs Éva rajzpályázat eredményhirdetés, díjkiosztás és kiállításmegnyitó Karácsonyi koncert Szárszón 10 óra 30 perc Meglepetésmű­sor, összegyűlt gyermek- és ifjús- ágikönyv-adományok kiosztása 11 óra Játszóház - Az Igazi meg­lepetés kezdeményezés ajándé­kainak csomagolása és díszítése www.mvkkvar.hu/index.php/hu/ Fotó: Lang Róbert Szent Imre-templom 18:00 Vikár Béla Vegyeskar ad­venti hangverseny Szivárvány Kultúrpalota 17:00 anyám! (mother!) (16), fel­iratos amerikai film, 2017, 121 p. 19:00, Az óriáskerék (Wonder Wheel), feliratos amerikai film, 2017,101 perc, (16) Csiky Gergely Színház előadása az Agórában 19:00 Kövek a zsebben 25. elő­adás - Stúdió-előadás Cinema City A Viszkis (16), magyar akciófilm 20:00, 22:30, Megjött apuci 2. (12) 20:30, 22:30, Star Wars: Az utolsó Jedik (12), 3D szinkr. ame­rikai sci-fi 11:30, 14:30, 17:30, 20:30, 22:30, Star Wars: Az utol­só Jedik (12), szinkr. amerikai sci-fi 10:30,13:30,16:30,19:30, Len­gemesék, magyar animációs csa­ládi film 10:00, Ferdinánd, ani­mációs kaland, 2D 13:15, Fer­dinánd, animációs kaland, 3D 11:00,15:30,17:45, Jumanji: Vár a dzsungel (2D) 13:20, Jumanji: Vár a dzsungel (3D) 10:50,15:45, 18:10 JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakem­berei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/489-9633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 SONLINE

Next

/
Thumbnails
Contents