Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-21 / 297. szám

^ MEGYEI KÖRKÉP 2017. DECEMBER 21., CSÜTÖRTÖK FELÜTÉS Utolsó távirat Elküldték az utolsó távira­tot: Belgiumban a távirat a pályafutása végéhez érke­zett 171 év után. Az inter­net, a korlátlan üzenetkül­dés miatt lehetetlenné vált az egykor népszerű kommu­nikációs csatorna. UTOLJÁRA üzent a múlt. Stop. Viszlát, távirat! K. G. HÍREK Ajándékcsomag a családoknak SOMOGYGESZTI Ünnepi élel­miszer-ajándékcsomagot osztottak ki a községben: összesen 141 család része­sült az adományban, az ak­ciót évek óta megszerve­zi az önkormányzat. A cukor, a liszt, a konzerv valamint a száraztésztán kívül szalon­cukrot is kaptak a helybeliek, csütörtökön délután pedig karácsonyváró ünnepségre hívták a lakosságot. H. NI. Háromszázmilliós agrárfejlesztés HOMOKSZENTGYÖRGY Új fe­jőházat akar építeni a Bos- Frucht Kft: szakemberek meg­kezdték a tervezési munká­latokat. A beruházásra közel 300 millió forintot fordít az ag­rártársaság, a mintegy 1500 négyzetméter alapterületű lé­tesítmény kivitelezési mun­kálatait várhatóan tavasszal kezdik el, s csaknem fél évig tart az építkezés. A korábbinál jóval több, egy időben 40 állat fér majd el a modern fejőház­ban, a cég homokszentgyör- gyi telephelyén jelenleg 800 tehenet és annak szaporula­tát tartja. H. NI. Várják a fogási naplókat KAPOSVÁR Eddig 15-en adták le fogási naplójukat a Kapos­vári Sporthorgász Egyesület­nél: a határidő február 28-án jár le, s akik nem tartják be az előírást, azok dupla áron vált­hatják ki a horgászjegy fogási naplóját. A szervezetnek több mint 2300 tagja van, s egy új akciót indítottak: a Desedára és a Töröcskei tóra kedvezmé­nyes horgászengedélyt lehet rendelni, az év elején sorsolást tartanak, értékes horgászfel­szerelést nyerhetnek. H. NI. A somogyi Dráva Szövetség részvételével indult meg a tiltakozás a folyóra Horvát­országban tervezett vízi erő­művek, a Molve 1 és a Mol- ve 2 ellen. Még a kezdeti lé­péseknél igyekeznek meg­akadályozni, hogy vízlépcső épüljön a Drávára. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu BARCS-BERZENCE Ökológiai és gazdasági katasztrófa lenne a Drávára épített vízlépcső - így foglalta össze véleményét lapunk kérdésére Toldi Mik­lós, a Dráva Szövetség elnöke. Tizenhét éve a Novo Virjénél tervezett horvát vízi erőművet megakadályozta az akkori el­lenállás. Toldi Miklós ennek a létesítménynek a terveire és hatástanulmányaira alapozza a feltevéseit. Most hasonló helyzet előtt állhat elő, bár csak a kezde­ti lépéseknél tartanak. 2000- ben a horvát Kapronca-Körös megye a tiltakozások után ki­vette a területfejlesztési ter­véből a vízi erőművek létesí­tését. Most viszont visszaten­ni készülnek. A Dráva Szö­vetség elnöke szerint ha ezt a horvát parlament, a Szabor el­fogadja, akkor az olyan politi­kai lépés lesz, amellyel a me­gye kifejezi, hogy támogatja a vízlépcsőt. Ezután reális ve­szély, hogy nekilátnak a terve-' zésnek és a megvalósításnak, amelyet akkor már nehezebb lesz megakadályozni. Ezért kezdtek már most tiltakozás­ba a Dráva menti horvát tele­püléseken.- Ezek síkvidéki erőművek, víztározót kéne hozzájuk épí­teni. Bár a Molve 1-2-nél még nem láttunk terveket, Novo Virjénél ez a víztározó 30 kilo­méter hosszú és egy kilométer széles lett volna, ami a most ka­nyargó Dráva helyén terülne el. Ez egy betonnal kibélelt meden­ce - írta le a Dráva Szövetség elnöke. Megpróbálják ugyan megakadályozni a szivárgást, ami szinte lehetetlen, állítja. Szerinte a turbinák alatt és fe­lett is egyaránt kedvezőtlen, de más hatások érvényesülnek. A turbinák felett nyolc, akár tíz méter magasra duzzasztott víz­tömeg tövében kellene élniük a környező falvaknak. Hozzátet­te: félő, ha átszakad a gát, kő kövön nem marad. A halakra is káros- Ha a természetvédelmet nézzük, akkor a vízi erőmű miatt a gyors folyású, kavi­csos aljazatú, oxigéndús Drá­vából egy medencében álló tó lesz - írta le Toldi Miklós. - Ebben az őshonos drávai ha­lak már nem tudnak megélni. A tiszta vizű folyó algásodás- nak indulhat. Ugyanakkor a turbinák alá lezúduló víz nagy mozgási energiája ott elkez­di mélyíteni a medret. Novo Virjénél néhány év alatt há­romméteres mélyülést jósol­tak. A folyó vízszintje nő, emi­att eltűnhet a talajvíz, a kör­nyező falvakban a kutak por- zanak majd, mint a Kalahá- ri-sivatag... Horvátországban is osztják ezeket az aggodalmakat, azért tartották meg a tilta­kozássorozat nyitórendezvé­nyét, amelyen horvát parla­menti képviselők és Durdevac (Szentgyörgyvár) polgármes­tere is részt vett. Márciusra terveznek egy nagy demonst­rációt, amelybe a Dráva men­ti falvak lakóit és az önkor­mányzatokat is bevonnák. Nélkülöző gyereknek jutott játék és könyv KAPOSVÁR Mintegy kétszáz ajándék gyűlt össze az Ökume­nikus Segélyszervezet kaposvá­ri ajándékpontján. Önkéntesek szétválogatták és díszes cso­magolásba öltöztették. így ke­rültek aztán a könyv- és játék­adományok a karitatív szerve­zet Kaposvári Szociális Fejlesz­tő Központjának karácsonyfá­ja alá. Ahol a huszonkét hátrá­nyos helyzetű, rászoruló gyer­meket leptek meg az önkénte­sek. A hagyományos karácso­nyi ünnepségen a Fund Alap­fokú Művészeti Iskola növen­dékei adtak elő karácsonyi da­lokat citerakísérettel és verssel alapozták meg az ünnepi han­gulatot. Bohri Zsombor, Kaposvár al­polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket és kívánt bé­kés, boldog ünnepet a gyere­keknek és családjaiknak. Ez­után a névre szóló ajándékok is gazdára találtak. A gyere­kek izgatottan vették át a cso­magokat, hiszen sokuknak ez a karácsonyi ajándék. Kaposvár két évvel ezelőtt csatlakozott saját adomány- gyűjtő ponttal a Magyar Öku­menikus Segélyszervezet sze- retet.éhség akciójához. A ka­posvári adventi vásáron elhe­lyezett Ajándék kuckóba idén is várták a felajánlásokat. Az adományokat december 6-tól 17-ig várták a gyűjtőponton, keddtől vasárnapig 14 és 18 óra között. A szeretet.éhség. mottóról és mézeskalács szívről ismert gyűjtés mára az ország legna­gyobb ünnepi összefogásává vált. A gyűjtést idén is hármas céllal indították el: ételt az éhezőknek, otthont az otthon­talanoknak és esélyt az esély­teleneknek. Évente családok tízezreinek nyújt kézzelfog­ható segítséget élelmiszer, ru­ha vagy éppen tanszerek for­májában a Magyar Ökumeni­kus Segélyszervezet, átmene­ti otthonainkban pedig csalá­dok százainak biztosít lakha­tást és átfogó támogatást a to­vábblépéshez. Koszorús Rita Újítással ünnepelt idén a Tourinform KAPOSVÁR Fennállásának hu­szonötödik évfordulóját ün­nepli az ország egyik legré­gibb és legsikeresebb turista­információs pontja, a kapos­vári Tourittform iroda. A jubi­leumot egy technikái fejlesz­téssel ünnepelték a kaposvári szakemberek, ugyanis öfven darab új úgynevezett tour- guide-ot szereztek be. A profi idegenvezető-tol­mács készülék lényege, hogy a városnéző túrák résztvevői felhelyezik a fülhallgatót és így hallják az idegenvezető tá­jékoztatását. Az ehhez tartozó adapter kapcsolódik az idegen- vezető mikrofonjával, így ak­kor sem maradnak le semmi­ről, ha esetleg eltávolodnak a csoporttól. Ez a megoldás gör­dülékennyé teszi a városnéző sétákat, és nagyobb létszámú csoportok vezetéséhez is kivá­ló. A Tourinform Iroda az ün­nepet „Ma van a szülinapom” névre keresztelt rendhagyó városnézéssel koronázta meg. Koszorús R. Mayerné Bocska Ágnes vezette városnézésre az érdeklődőket A százmilliós építkezéshez már a pénz nagyját sikerült összeszedni Bodrogon Sportszer már van és a csarnok is épül Visszaadták az ellopott kisgidákat BODROG Sportszereket adott át Bodrogon a Bölcsesség Kez­dete Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épülő sportcsarnok javára Mór­ing József Attila országgyűlési képviselő. Az intézmény veze­tése másfél éve kezdte meg a munkát a létesítmény kialakí­tása érdekében, ám sokáig ki­látástalannak tűnt a helyzet.- Ennek ellenére nem adták fel- mondta Móring József Attila Bodrogon. - Önerőből, saját ke­zükkel és adományokból, a kö­zösség pénzéből eljutottak odá­ig, hogy a közel 100 millió fo­rintos beruházásra csaknem összejött a pénz. 10 millió forint hiányzott még a befejezéshez. A térség ország- gyűlési képviselőjének közben­járására, Balog Zoltán emberi- erőforrás-miniszter saját kere­téből ajánlotta fel a hiányzó ősz- szeget az intézménynek. - Ha nem is karácsonyra, de a má­sodik félévre úgy néz ki, hogy összeáll a sportcsarnok és siker koronázta a törekvéseket. A megvalósuló fejlesztés szé­les körű összefogás eredménye lesz, hiszen az önkormányzat is hozzájárult, és jelentős társa­dalmi munka épült be a sport- csarnokba. A létesítmény pe­dig nemcsak az intézmény ja­vát szolgálja, hanem Bodrogét Móring József Attila sportszereket hozott Bodrogra Fotó: MW is, ugyanis közösségi rendezvé­nyek színhelye is lesz. Dán Tiborné, intézményveze­tő elmondta: jelenleg az iskola kastélyépületében használnak egy tornaszobát. - Időközben azonban százharminc gyerme­ket oktatunk, és az osztályok létszáma is húsz fő feletti, vala­mint a tesnevelésórák száma is megnőtt - fogalmazott az intéz­ményvezető. - Ezért a szükség is motiválta a fejlesztést. A most átadott sportszerek csak a létesítménynek adomá­nyozott eszközök egy részét ké­pezik, hiszen még bordásfala­kért és kapukért lobbizik az or­szággyűlési képviselő. K. R. TASZÁR Éjszaka a keríté­sen átmászva jutott be a tol­vaj egy taszári ház udvará­ra, és a nyitott melléképület­ből emelt el két kecskegidát. A taszári rendőrőrsön indult eljárás: a rendőrök látóköré­be került egy 40 éves helyi lakos, akit otthonában elfog­tak és előállítottak a rendőr­őrsre. A férfit lopás vétség miatt gyanúsítottként hall­gatták ki. A bűncselekmény elkövetését elismerte és el­mondta, hogy a kecskéket már értékesítette. A körzeti megbízottak végül egy büs- süi háznál találtak rá a két kecskére. K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents