Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-15 / 292. szám

10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2017. DECEMBER 15., PÉNTEK Szigorú a rendelet - Az állatvédők a lakók mellett Halászteleken sintér viszi el a kutyákat A szakértői vélemény szerint jogsértő a helyi rendeietet Fotó: MTI HÍREK Ittas vezetőkre vadásznak RAZZIA Fokozott ellenőrzés­re lehet számítani advent harmadik hétvégéjén. Az it­tas vagy bódult sofőrök ki­szűrésére akciót hirdetett az ORFK. A gépjárművek foko­zott közúti ellenőrzését de­cember 15-17. között tart­ják Magyarország egész te­rületén. MW Metró alá lökte az utasokat BUKAREST Őrizetbe vettek a rendőrök egy 36 éves nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy ked­den két embert is a metró elé lökött, egyikük nem élte túl a támadást - írta mega Maszol. Az elkövető két állomáson csa­pott le. A kihallgatás során ösz- szevissza beszélt, tettét nem tudta megmagyarázni. A rend­őrség szerint a nő mentálisan beteg. MW Vádat emeltek a pedofil tanár ellen BUDAPEST Szexuális kénysze­rítés és kiskorú veszélyezte­tése miatt vádat emelt egy 41 éves budapesti tanár el­len a Budapesti IV. és XV. Ke­rületi Ügyészség - közölte Fő­városi Főügyészség. A peda­gógus hatalmi helyzetét fel­használva több diákjával lé­tesített szexuális kapcsola­tot. Két olyan eset volt a vád szerint, amikor a tanár hatal­mi befolyását felhasználva ki­használta a kiskorúak hiszé­kenységét. A bűncselekmény elkövetéséért akár 12 év bör­tönt is kaphat. MTi Két kutyatartónál is csönge­tett a sintér, és megpróbálta a tulajdonostól elkobozni az ebeket Halászteleken. Az in­tézkedést a halászteleki ön- kormányzat rendeletével ma­gyarázták. Sok lakó tiltako­zik, a szakértők szerint a he­lyi rendelet jogellenes. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu REGULA A Pest megyei önkor­mányzat rendelete szerint többlakásos épületben laká­sonként 1 eb és 2 macska, csa­ládi házas övezetben 2 eb, 2 macska tartható. Halászteleken, ha valakinek több kutyája van, mint ameny- nyit megenged a rendelet, az önkormányzat felszólítja a la­kót, hogy szabaduljon meg a lét­szám felettiektől, majd bírságol­nak, aztán sintérrel elvitetik a kutyát Több település már szer­ződést kötött egy sintérteleppel, alkalmazottai több helyről is el­vittek már kutyákat - írta meg a Ripost. „Küldtek egy határoza­tot, hogy nem tarthatok kettőnél több kutyát vagy macskát, azon­nal elkobozza tőlem egy sintér. Ki is jöttek négy rendőrrel. De több tucat állatvédő is volt a tel­Gyepmester Csupán többszöri felszólítás és bírság után dönthet az ön- kormányzat a határozat vég­rehajtásáról, erre azonban csak jogszerű rendelet alap­ján hivatkozhat. A gyepmes­ter ebben az esetben sem jo­gosult eldönteni, melyik ku­tyát viszi el, hanem a gazdája határozza meg, melyik állatot hol helyezi el. kernen, talán ez a nyomás is ha­tott a sintérre, így nem vitték el a kutyámat” - elevenítette fel a történteket a lapnak Kastner Ri­ta állattartó. Egy másik halászteleki asz- szony, Kemenczey Anett is ka­pott egy végzést, miszerint a tu­lajdonában lévő három komon­dor és két keverék közül vin­nének el három kutyát. A lap­nak nyilatkozó Kalas Heléna jo­gi szakértő szerint Halásztelek Város Önkormányzatának élet­ben lévő állattartási rendelete immáron hét esztendeje szem­bemegy a nála magasabb szin­tű, az állattartást szabályozó, 2010 óta megalkotott kormány- rendelettel. Halásztelek tehát szerinte al­kotmánysértő rendeletet alkal­maz a településen. A jogi szak­értő levélben kérte a halászte­leki önkormányzat jegyzőjét, hogy helyezze hatályon kívül a jelenleg érvényes állattartási rendeletet december 15-ig. Elítélték a Dózsa György úti gázolót BUDAPEST Az egyik büntető­perében garázdaság miatt fel­függesztett szabadságvesztésre ítélte a nagy port kavart, Dózsa György úti halálos baleset oko­zásával gyanúsított M. Richár- dot a Fővárosi Törvényszék - ír­ta a PestiSrácok.hu. A bíróság jogerős döntése szerint az ítélet végrehajtását két év próbaidő­re felfüggesztették. M. Richárd összetűzésbe került egy külföldi nővel egy bevásárlóközpont par­kolójában. A vita tárgya egy par­kolóhely volt, a konfliktus ren­dezését M. Richárd ordibálással próbálta meg elérni. A külföldi nő segítségére sietett egy férfi, őt az agresszív nehézfiú a jobb vádliján megrúgta, majd tarkón csapta. M. Richárd egy másik ügy­ben is érintett; továbbra is gya­núsítottja a májusban történt Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő közúti bal­esetnek. A tragédia elköveté­sekor a férfi 140-nel száguldott Mercedes kabriójával. M. Richárdot a baleseten kí­vül még kábítószer birtoklásá­ért is elővették, miután kiderült, korábban kokainozott. Új fej­lemény: a rendőrség a baleset­ben részes Citroen vezetőjét is gyanúsítja. A férfit halálos köz­úti baleset okozásának gyanú­jával hallgatták ki, a vád alapja az a szakvélemény lehet, amely megállapította, hogy a veze­tő szabálytalanul kanyarodott a mercis elé - írta meg a Ma­gyar Idők. MW TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2017. DECEMBER 15., PENTEK as o (A O 2 4.00 4.30 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.20 12.55 14.10 15.40 16.15 17.20 18.00 19.00 20.25 21.50 22.25 23.35 0.05 0.45 1.20 1.55 3.10 Barátok közt ® Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli ® Asztro-Show TopShop ÉletmódKalauz © Éjjel-nappal Budapest © Celeb vagyok, ments ki innen! ® Story Extra ® Elif-A szeretet útján® Fókusz® RTL Híradó -Esti kiadás Celeb vagyok, ments ki innen! ® Éjjel-nappal Budapest ® Barátok közt® Showder Klub ® RTL Híradó -Későesti kiadás Magyarul Balóval Profi a konyhámban © Vendégséf © Homeland © Csajos hármas © Q£ O (A Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Minden tudás 11.35 Itthon vagy! 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Unió28 14.35 Kosár 15.35 Minden tudás 16.35 Itthon vagy! 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Ko­sár 21.25 V4 Híradó 21.30 Világ­híradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 0.02 Záróhíradó 4.35 Csapdába csalva © 5.05 Csapdába csalva © 5.30 Sherlock és Watson © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó @ 13.35 Családi Titkok® 14.45 Paula és Paulina® 15.45 A sors útjai® 16.50 Bosszú vagy szerelem ® 18.00 Tények 19.00 Ázsia Expressz ® 20.35 Appra magyar! -Agondolat- olvashow ® 22.35 Tények Extra 23.00 Viharsziget© 2.00 Hawaii Five-0 © 2.45 Tények Este 3.25 Briliáns elmék ® 4.00 Kékbolygó 4.25 Család-barát 5.55 Hajnali gondolatok 6.00 Híradó 6.40 Kenó® 6.45 Életkerék 7.15 Öt kontinens 7.50 Ridikül© 8.45 Elfeledett szerelem® 9.35 Mámoros szerelem © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Jamie 30 perces kajái 13.20 Robbie, a fóka© 14.10 DonMatteo© 15.20 A vidéki doktor© 16.10 Mámoros szerelem © 17.00 Ridikül® 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 Végtelen szerelem © 20.25 Fölszállott a páva-2017 22.45 Kenó© 22.55 Mustang© 0.35 Janus© 2.00 Tóth János© 2.25 Azén’56-om@ 2.40 Magyar történelmi arcképcsarnok 3.10 Noé barátai 23.00 Viharsziget i | 22.55 Mustang 7.00 Híradó 7.35 Látókör 8.05 Na­pi aktuális 9.10 Tudakozó 10.05 Ki­egyenlítő 10.30 Jövöálló 11.05 Ha­zahúzó 12.00 Híradó 12.30 Klini­ka © 13.05 Bayer show © 14.30 Célfotó 15.05 Osszművész 16.00 Híradó 16.30 Kitekintő 17.05 Épí­tők 17.30 Zöld világ 18.15 Tudako­zó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Informátor ® 21.05 Troli ® 22.00 Híradó 22.35 Jobboldali Bu­dapest 23.05 Napi aktuális ■1 ATVaHH 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.00 Fórum 10.45 Építészet mes­terei 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhíradó 12.45 Start plusz 14.15 70Oas klub © 14.45 Rendkívüli interjú 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Bankvilág 22.10 Kabarépéntek © 22.50 Világhíradó 23.10 Hazahúzó I 23.55 Fő az egészség! 0.00 Este 9 6.00 Humberto cirkusz © 7.20 Milánói divat © 7.50 A Kisasszony© 8.55 Halálbiztos diagnózis © 9.45 Família Kft. © 10.15 Balázs kabaré © 10.45 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet© 12.15 Szerelem a Hohenstein- kastélyban © 13.10 A névtelen vár ® 14.20 Tánczenei koktél 14.50 Apropó© 15.45 A Kisasszony© 16.45 Arany János emlékére © 17.00 Híradó 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet© 19.05 Família Kft.® 19.40 Balázs kabaré © 20.15 Szerelem a Hohenstein- kastélyban © 21.15 A névtelen vár ® 22.20 Zenés TV Színház© 0.20 Derrick© 6.35 Kulturális híradó 7.35 Érettségi 2018 8.10 Mindenki Akadémiája 8.40 Balatoni utazás 9.10 Szerelmes földrajz 9.40 A hiányzó láncszem © 10.10 Vad vidékek -Arábia© 11.00 Hangvilla 11.30 Bolygóbarát mezőgazdaság© 12.00 Jánoskától Mikulásig 12.30 A rejtélyes XX. század 13.00 Útikalauz űrutazóknak © 13.50 M5 Lexikon 14.00 Ki mer ma? 14.10 Érettségi 2018 14.40 Szólalj meg! 15.25 Az én kis családom© 16.35 Mindenki Akadémiája 17.10 Vad vidékek© 18.10 Tudomány minden napra 18.25 Ön is tudja 19.35 Bolygóbarát mezőgazdaság © 20.10 Univerzum 21.15 Szeressétek Odor Emíliát! © 22.35 Esti kérdés 23.10 Univerzum 20.15 Szerelem a. 5.15 McLeod lányai ® 6.00 A nagy házalakítás ® 6.50 A dadus ® 7.25 Don Matteo ® 9.55 Gagyi ma­mi ® 12.00 A dadus ® 13.00 Bű­bájos boszorkák © 14.00 Sue Tho­mas - FBI ® 15.00 A Grace klinika @16.00 Shark - Törvényszéki raga­dozó ® 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Gyilkos számok ® 19.00 Nyomtalanul ® 20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 Gagyi mami 2. @23.05 Tények @0.00 Tények ® 17.10 Vad vidékek 4.40 Bunyó mindhalálig ® 6.15 Teleshop 7.15 Nyolc tanú © 8.55 Nagy durranás © 10.45 A nagy szökés ® 14.25 Csontdaráló © 16.45 Elrabolva © 18.45 Része­ges karatemester ® 21.00 Én, a robot ® 23.25 Elit kommandó © 1.55 A Hatfield - McCoy viszály ® 3.25Marleymegén® 5.45 TV Shop 4.40 6.15 Will és Grace © 6.40 Jóbarátok© 7.05 Jóbarátok® | 6.00 7.30 Ausztrál 9.15 mesterszakács © 8.30 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal © 9.00 Szívek 11.35 szállodája © 9.55 Szívek 13.35 szállodája © 10.55 A mentalista 15.35 11.55 A mentalista® 12.55 Monk-FIúgos 17.20 nyomozó © 13.50 Monk-FIúgos 19.10 nyomozó © 14.50 A bosszú® 21.00 16.05 A mentalista© 17.05 A mentalista® 18.05 Castle© 19.00 Castle© 19.55 Feleségek luxuskivitelben © 22.50 21.00 Jurassic Park© 1.05 23.30 A vörös sárkány © 2.00 A mentalista © 2.55 2.45 A mentalista© 3.30 A bosszú© A Féreg akcióba lép® amerikai-német-belga akció-vígjáték 1999 Televíziós vásárlás Egy zseni, két haver, egy balek © olasz-francia-NSZK akció­vígjáték 1975 Zsaru pánikban ® am. akció-vígjáték 2000 Gyilkos gimi © am. akció-vígjáték 2015 A rend őrzője © arubai-am. akciófilm 2001 Az ámyékember © amerikai akciófilm 2006 A mestergyilkos © amerikai akciófilm 2011 Légió © amerikai akciófilm 2010 R.: Scott Charles Stewart Sz.: Paul Bettany, Willa Holland, AdriannePalicki, Kevin Durand, Kate Walsh Penge © amerikai akcióthriller 1998 A testvériség © amerikai akciófilm 2006 R.:RennyHarlin Az ámyékember © amerikai akciófilm 2006 R.: Michael Keusch 5.05 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: DVTK- DVSC mérkőzés 7.00 M4 Sportreggeli 7.45 Gillette World Sport 2017® 8.20 Skipper magazin 8.50 Lóverseny magazin 9.30 Úszás Rövid pályás Eb Előfutamok-Koppenhága 11.05 M4 Sportreggeli 11.55 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Szombathelyi Swietelsky Haladás-Videoton FC mérkőzés felvételről 13.55 FIFA Klubvilág­bajnokság 2017 16.10 Startfejes magazin 17.00 Úszás Rövid pályás Eb Elődöntők és döntök 19.30 Kosárlabda közvetítés Férfi kosárlabda NB I.: Falco-Vulcano Energia KC Szombathely-Szolnoki Olaj KK mérkőzés 21.35 Sporthíradó 22.00 Ökölvívás-Félix Gála Magyar Ring Profi Ökölvívó Gála 0.00 M4 Sport stúdió 0.15 Ulti magazin (18) 21.00 Jurassic Park 7.35 ízes élet ® 7.55 Tények ® 8.35 Csapdába csalva © 9.10 Ve led is megtörténhet! © 10.15 Meg­hökkentő családi titkok © 11.20 Jóban Rosszban ® 12.35 Hal a tortán © 13.40 Magánnyomozók © 14.45 Édes élet © 16.00 Té nyék ® 16.30 Csapdába csalva ® 17.30 Meghökkentő családi titkok © 18.35 Édes élet © 19.45 Jóban Rosszban © 21.00 Pearl Harbor - Égi háború © 0.50 Az idegen © 21.00 Légió 7.30 Sporthorgászmagazin 8.00 Kézilabda 11.00 Út Kijevbe 12.30 SportVerda 13.30 Harcművészme gazin 14.00 Harcművészet. 14.45 Rali. Mikulás-rali 15.15 Kosárlabda 17.15 Kézilabda 19.30 Építők. A Te lekom Veszprém klubtévéje 20.00 Kezeket fel! a Sport TV kézimage zinja 20.15 Kézilabda 22.30 Heti helyzet 23.30 Ökölvívás 0.30 NFL 19.30 Kosárlabda közvetítés 6.00 Édes nagyik,® 8.30 Recept­daráló © 9.00 Édes Nagyik ® 10.00 Mi van a hűtőben? @11.00 gy etesd a családodat! © 12.00 Anna Olson ® 13.00 A TV Papá­ra karácsonya © 14.00 Jacques Pepin© 16.30 így etesd a csalá­dodat! ® 17.00 Marketa a piacon ® 19.00 James Martin © 20.00 ATV Paprika karácsonya © 21.00 James Martin ® 22.00 Anna Olson © 22.30 Paleo konyha © A műsor és a kezdés! Időpont megváltoztatásénak jogát minden tévéadé fenntartja! V

Next

/
Thumbnails
Contents