Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-14 / 291. szám

2017. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 Kim Rasmussen szerint egyre jobban közelítünk az élmezőnyhöz Most új korszak kezdődik A kapitány szeretett volna bejutni a Csapattal a legjobb nyolc közé, de ez nem sikerült Fotó: MW A15. helyezéssel nem fog­lalkozik, de az elmaradt negyeddöntős vb-szerep- lés bosszantja női kézilab­da-válogatottunk szövetsé­gi kapitányát, Kim Rasmus- sent. Szerinte mindeneset­re látszik a fejlődés a csa­paton, és bizakodó, hogy ez Görbicz Anita búcsúja után is így marad, hiszen a folya­mat működik. Bálint Mátyás/Nemzeti Sport szerkesztoseg@mediaworks.hu- Eldőlt, tizenötödikként zárjuk a világbajnokságot. Elégedett?- Hányadikként?- Tizenötödikként.- Nem is tudtam, gondolom, az összesített eredmények alapján ez jött ki.- A csoportok továbbjutói elleni meccsek eredményéből készítik a rangsort.- Bevallom, nem foglalko­zom a számolgatásnak ezzel a részével. A kérdésre visz- szatérve, összességében egy­valami miatt nem vagyok elé­gedett: szerettem volna bejut­ni a legjobb nyolc közé a csa­pattal, és ez nem sikerült, bár nyilván lehettünk volna sze­rencsésebbek is, mint hogy pont a franciákat kapjuk a nyolcaddöntőben... De nem szabad elfelejteni, hogy a cso­portunkból a másik három együttes ott van a negyeddön­tőben, a lengyelek meg meg­nyerték az Elnöki Kupát, szó­val a legnehezebb hatosba ke­rültünk. És el kell fogadni, hogy egy ilyen tornát nem le­het hibátlanul végigjátszani: a norvégok, a hollandok, a fran­ciák is botlottak.- Mi azonban többször. Melyek a pozitívumok, amelyekkel esze­rint elégedett?- A hozzáállásunk, a har­ci szellemünk kiváló, minden meccset végigküzdöttünk - és ez az, amit én mindenképp elvárok a csapatomtól. Emel­lett sokat fejlődtünk a felké­szülés és a torna ideje alatt, már nem annyira szélsősé­ges a játékunk, szilárdabbak, pontosabbak vagyunk, egy­re jobban közelítünk az élme­zőnyhöz. És hozzuk azokat a meccseket, amelyeket illik, ez sem volt mindig így: hogy mást ne mondjak, a lengye­lektől és a csehektől is kikap­tunk korábban.- Csak épp közben egy meccset sem nyertünk meg abból a há­romból, amelyeknek nem mi vol­tunk az esélyesei, márpedig így nehéz lesz felnőni az élmezőny mellé, ahová vágyakozunk.- A norvégok elleni első fél­időt hagyjuk, az tényleg rossz volt. De onnantól csak aprósá­gok hiányoztak. Elég csak meg­nézni a nyolcaddöntőt: akár­hányszor felzárkózhattunk volna a második félidőben, jött egy kihagyott ziccer, egy el­rontott hetes és egy gól az el­lentámadásból - a franciák kulcspillanatokban egyszerű­en pontosabbak voltak.- Mi mikor leszünk ilyen pon­tosak?- Ez egy új, épülő, formáló­dó csapat, amelyiknek idő kell még. Először azt kellett elér­nünk, hogy megfelelő legyen a csapat- és a küzdőszellem, illetve hogy jobban koncent­ráljunk a mérkőzéseken, ez teljesült. Most jönnek az ap­ró részletek, a hibák számá­nak csökkentése, az, hogy mi használjuk ki az ellenfelek megingásait, ne ők a mieinket.- Ehhez mi kellene? Akarat, bá­torság, hit, önbizalom? A nálunk jobbak ellen ezek hiányoztak.- Az önbizalom a legponto­sabb kifejezés ide, meg a győz­tes mentalitás. Ezek viszont pont a győzelmekkel alakul­nak ki: ha újra és újra talál­kozunk a legerősebb váloga­tottakkal, és néhányszor le­győzzük őket, akkor egyre in­kább elhisszük majd, hogy ké­pesek vagyunk ezt a legéle­sebb téthelyzetben is megten­ni. Ám emellett az önbizalmat a világ legjobbjaival szemben a klubokban kellene megszerez­niük a lányoknak, és ez már nehezebb ügy. A győriek per­sze BL-győztesek, de már a Fe­rencváros is lemaradt eddig a Bajnokok Ligája négyes dön­tőjéről, az ÉHF-kupában pe­dig már nincs magyar csapat, vagyis a válogatottak többsé­ge nem sokszor éli át azt az ér­zést, hogy fel tudta venni a ver­senyt a legszűkebb elit játéko­saival is. De a profi szemlélet terén például lépegetünk elő­re közben.- Például egészségesebben táplálkozik az egyszeri magyar játékos, mint korábban?- És jobban odafigyel a pihe­nésre, a regenerációra, a men­tális felkészülésre. Mindenki­nek meg kell tanulnia, ne csak a videózásra jöjjön le meghall­gatni, hogy az edzők mit mon­danak, aztán szaladjon vissza a szobájába pörgetni a telefon­ján a képeket, hanem ha tud­ni akarja, mire számítson az ellenféltől, akkor nézzen utá­na, keressen meccseket az in­terneten, elemezze a riváliso­kat, úgy, ahogyan azok is te­szik ővele. Fel kell vállalnunk ezt a fajta felelősséget is.- Ha már a felelősségnél tar­tunk, előbb-utóbb öntől is elvár­ják majd az eredményeket.- Garantálni nem tudom őket. El kell fogadnunk, hogy vannak más csapatok is a me­zőnyben, amelyek nyerni sze­retnének, és nem dolgoznak érte kevesebbet, mint mi, egy­szer ez nyer, másszor az: a sí­zőknél sem mindig ugyanaz ér le leggyorsabban a lejtőn. Jövőre Európa-bajnokság lesz Franciaországban, márpedig egy Eb-n nincs gyenge ellen­fél, rögtön három kemény mér­kőzéssel indítunk, és elég egy rossz félidő, hogy utána izgal­mas legyen a torna. A legfon­tosabb pillanatban kell majd a legjobbnak lennünk. Csak azt ígérhetem meg, hogy mindent meg fogunk tenni ezért, és ha látjuk a fejlődést, hogy to­vább erősödünk, arra tartunk, amerre kell, az azt mutatja majd, hogy a folyamat műkö­dik, márpedig ha a folyamat működik, akkor egyre több meccset nyerünk majd.- Eddig arra tartunk, amerre kell?- Azt tudom erre monda­ni, amilyen visszajelzése­ket kaptam a nemzetközi kézilabdaéletből a vb előtti Möbelringen-kupa után és a világbajnokság közben is: hogy megint tartanak tőlünk. Itthon nehezebb érzelmek nélkül, tiszta fejjel értékelni, de kívülről az látszik, hogy komolyan kell venni bennün­ket, mert gyors, hajtós, harcos csapat vagyunk, amelyik nem adja olcsón a bőrét, és szá­momra nagyon fontos, hogy tiszteljenek bennünket. Erre alapozhatunk, és ezért dolgo­zunk majd tovább, méghozzá piszok keményen.- De már Görbicz Anita nélkül, aki csapatkapitánya és élő lelki­ismerete is volt a válogatottnak. Más lesz nélküle az élet?- Hát persze. Az utóbbi ti­zenöt évben nem véletlenül jutott mindenkinek elsőként ő az eszébe a magyar kézilabdá­ról. Nagyon fog hiányozni, hi­szen rengeteget jelentett ne­künk, személy szerint nekem is óriási segítségemre volt, és nem csak a mérkőzéseken: igazi építőmestere volt a válo­gatottnak, nem csak kulcsem­bere. De úgy érzem, jókor, jól döntött: megtette a magyar ké­zilabdáért, amit csak lehetett és kellett, és most új korszak kezdődik majd, immár nélkü­le. De felelősségteljesen, jó ál­lapotban hagyja itt a csapa­tot, amely készen áll erre az új korszakra. Kovács Zoltán sportigazgató úgy látja, a télen erősítenie kell a Videotonnak Nem szült dacot a korai kupabúcsú Kovács Zoltán Fotó: MW Ufl&ftliÚOÁS Felemás őszi sze­zont zárt a Videoton. A nagy nekilódulást kétszer is látvá­nyos megtorpanás követte. Kovács Zoltán, a fehérváriak sportigazgatója ennek megfe­lelően értékelte a csapat sze­replését a klub honlapján. A Vidi, még a nyáron, há­rom körön át magabiztosan vette az akadályokat az Eu- rópa-ligában, ám amikor már-már beleéltük magun­kat, hogy eléri a főtáblát, ak­kor máig sajgó pofonba sza­ladt bele a Partizán Beograd ellen: a kinti 0-0 után itt­hon 4-0-ra kikapott. Hason­lóképpen alakult a folytatás, már idehaza. Egészen a hajrá­ig úgy tűnt, hogy a Videoton, kihasználva az FTC kezdeti botladozását, jelentős előny­nyel térhet téli pihenőre. Ám elvesztette utolsó két bajnoki­ját - az egyiket éppen a Fradi­val szemben -, így lecsúszott az első helyről a másodikra, ráadásul a Vác kiverte a Ma­gyar Kupából. „Mindenkinek önkritiká­val kell élnie, mert hiába ve­zettük tizenkét fordulón át a bajnokságot, ezért nem ad­nak aranyérmet” - mondta Kovács Zoltán. A sportigaz­gató emlékeztetett arra, ta­valy hasonló helyzetben volt a Vidi, akkor is még a téli zá­rás előtt kiesett a kupából, igaz, az NB I-ben elsőként várta a tavaszt. Egy éve, a bu­dafoki kudarc után erős kriti­kával illette a csapatot, most higgadtabban fogalmaz, bár a kupabúcsúról szólva meg­jegyezte, „a klub nem megy el mellette szó nélkül”. Majd a bajnoki hajráról ezt mond­ta: „Azt gondoltam, a Vác el­leni kupavereség dacot szül a csapaton belül, s az utolsó két bajnokin csak azért is nye­rünk majd. Sajnos a Ferenc­város elleni meccs első félide­jében nem mutattunk jó telje­sítményt. Szombathelyen kö­zönségszórakoztató meccset játszottunk, de a végig nyílt, kiélezett meccs lefújása után a hazaiak örülhettek.” A jelenlegi helyzet ab­ban is különbözik az egy év­vel ezelőttitől, hogy tavaly a sportigazgató nem fogadta el Henning Berg kifogását, mi­szerint nem elég erős a keret, idén viszont Marko Nikolics vezetőedzőhöz hasonlóan ő is úgy látja, igazolni kell a té­li szünetben. „Kiderült, hogy kikre lehet számítani és kik­re nem. Jól látható, hogy van egy erős mag, ezt a magot sze­retnénk erősíteni meghatáro­zó játékosokkal.” MW JEGYZET Küzdeni és bízva bízni Bódi Csaba jegyzet@mediaworks.hu Első szín: a törvénynek há­za. „Emberünk” 15 éves. Ahelyett azonban, hogy az őszi idény fáradalmait pi­henné, a bírónőt hallgatja. No, nem a pályán sípmes- terkedőt, hanem a taláros testület tagját. ítéletre vár. A döntés ez esetben még véletlenül sem tizenegyes­rúgás, hanem fogházbünte­tés. Egy év az elzárt fiatal­korúak között. A bevonulás mégsem azonnali, sőt meg is úszható, merthogy a vég­rehajtást két év próbaidőre felfüggesztették. Sóhajból nagy ív, megbánásból ap­rócska görbület. Második szín: a gyógy­mód intézete. „Most is ér­zek nyomást, a fejfájás pe­dig szinte folyamatos” - magyarázza a klinikai ágy­ban fekvő 19 éves futballis­ta, akinél súlyos agyszövet- károsodást és agyrázkódást állapítottak meg. „Semmi előzmény nem volt, nem is­merem a srácot, fogalmam sincs, miért tette ezt ve­lem. Nagyon szeretnék visz- szatérni a pályára, de most még nem lehet megmonda­ni, hogy ez megvalósul-e...” Sajnálkozás közepette mély együttérzés. Harmadik szín: a játék­nak tere. Az U19-es mérkő­zés 55. percében a szabály1 talanság miatt kiállított sér­tett már az oldalvonalnál járt, amikor a vádlott a kor­lát alatt bement a pályára, és minden előzmény nél­kül hasba rúgta a levonult focistát, aki összegörnyedt, mire „emberünk” ököllel még fejbe ütötte. Nem lé­nyegtelen adalék, hogy az egyébként nézőként jelen­lévő elkövető aznap éppen nem játszott. Eltiltását töl­tötte... Felháborodás, düh, indulat. Negyedik szín: a sportsze­rűség napja (bárhol). „A lab­darúgás annak köszönheti népszerűségét, hogy kedve­lőinek nagy többsége tisz­tességes és fair. Néha olyan is akad, aki valami különö­set tesz, olyat, ami elisme­résünket vívja ki.” Ez most nagyon nem! Ötödik szín: felnőttek csatája, nagyon lent (értsd: majdnem a legalsó osztály­ban). A csereként beállt labdát - alig - rúgó mű­kedvelő egy teljesen ártal­matlan helyzetben rátá­madt ellenfelére, majd an­nak kulturáltan védelmé­re kelt társát nemes egy­szerűséggel ököllel orrba verte. Mentségére az sem szolgálhat, hogy a futball püfölését viszonylag későn kezdte, 37 évesen. Min­denki jobban járt volna, ha hozzá se lát. Hatodik szín: a brutalitás elleni harc átmeneti megál­lója. Az erőszak és annak bármilyen megnyilvánulá­sa nem lehet egyetlen sport­ág elrontója sem. Ki ez ellen tesz, nincs helye a verseny- pályán. Hogy ezt már hal­lottuk néhányszor? Igen, de menni kell tovább. Küzdeni és bízva bízni. I

Next

/
Thumbnails
Contents